Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Társművészetek
Szatmárnémetiben ekkor még nem beszélhetünk képzőművészeti életről, de a városban már voltak egyházművészeti alkotások, a székesegyház mai kinézetét pont akkor nyerte el, amikor Mezei Szatmárra érkezett. Berky Ferencen és Gaál Ignácon kívül nem tudunk más festőkről, akik ebben az időben, a városban, megyében tevékenykedtek volna. Petőfi Sándor így mutatta be a helységet 1847-ben Kerényihez írt úti levelében: „Szatmár derék város a Szamos partján; van egy nagy piaca, nagy kétágú püspöki temploma, nagy vendégfogadója, kaszinója, készülő színháza, két cukrásza és két költője... Pap Endre és Riskó Ignác.” A fentiekből kikövetkeztethető, hogy ebben a helységben nem várt fényes jövő egy költői, irodalmi tehetséggel megáldott, képzőművészeti pályára vágyakozó ifjú számára. A mérnöki munka sokkal járhatóbb útnak ígérkezett, Mezei elsősorban anyagi meggondolásból ezt választotta. Találkozás Petőfivel A gimnáziumi évek után végezte el Mezei a mérnökképző intézetet. Valójában festészetet szeretett volna tanulni, de közben elvesztette édesapját és erre már nem volt lehetősége. A reformkor idején festőművésznek tanulni egészen mást jelentett, mint a 19. század végén vagy manapság. Magyarországon még nem volt állami képzőművészeti oktatás, Budapesten a mintarajziskola csak 1871-ben létesült, addig azok, akik erre a szakmára, hivatásra készültek, külföldi iskolákban, műtermekben tanulhatták meg az alapokat. 1846-ban Mezei Szatmárnémetiben, Daróczy Bálint mérnök mellett dolgozott. Ekkor írta Tekintet a jövőbe című versét is, amelyben a költői pálya kilátástalanságára is utalt: „És láttam azt mind ami fog követni, Ha a dalok virágit ápolom; A felvirult Babérfa törzsökéből Miként lesz egykor majd koldusbotom.” A gyakornokoskodás, hivatali munka mellett Mezei rendszeresen rajzolt, festett. Mérnöki tevékenységével kapcsolatban egyetlen megbízható adatot sikerült találni, a nagybányai „Gotthusi” épületrom (A Szt. Isván templom romjai) dokumentumai között, ahol az 1856-ból való, a parkosításhoz kapcsolódó Mezei József-féle felmérési rajzról tesznek említést. Nem ő volt az első, előtte Huzel Gáspár (1770 k.) és Pap Zsigmond (1842) is készített hasonló felmérést, tudósít Pop Lucia nagybányai muzeológus Nagy Gyöngyvérnek 2014-ben írt levelében. Tőle tudjuk azt is, hogy Mezei rajza 1904-ben még a városi múzeum tulajdonában volt, de a későbbiekben nyoma veszett. Itt nem árt tisztázni azt, hogy mit jelentett a mérnökképzés fogalma Magyarországon a 19. század első felében. Már a 18. század végén volt hasonló műszaki jellegű oktatás a bölcsészeti kar keretén belül, ahol geometriát, trigonometriát, építészettant is tanítottak. II. József (1741- 1790) uralkodása idején még jobban megnövekedett a mérnökképzés iránti igény. Földmérőkre, útépítőkre, a folyamok szabályozására, a mocsarak lecsapolására képesített szakemberekre volt szükség. Ennek az igénynek a kielégítésére alakult meg a 61
