Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Nahogyvégre Vadkan ötlete volt az is, hogy a Vénasszonyt visszahívják. Mert senki sem tud úgy „ugatni”. Mármint a tévében. Emlékszik erre a hangra a gyerekkorából. Még nem is értette a szavak jelentését, de már bepisilt tőlük. Szép emlék! Ma is elmelegszik a melle kasa, amikor eszébe jut. Ahogy növekedett, elhatározta, hogy a Vénasszonnyal mondatja be a híreket. De hogy neki parancsoljon, diktátornak kellett lenni, jó, vállalta azt is. „Milyen szépen mondja. Ugatja.”, veti az adjutánsnak. Az egyelőre nem érti a dolgot, mire ő a képernyőre bök. A Vénasszonyra. „Szépen elnökkatonaiparancsnoklegfőbbvezér elvtárs!”, mondja az adjutáns, és vigyázzba vágja magát. „Ettől még Obámá is bepisil az éjszaka!” „Igenis, elnökkatonaip..nem tudja befejezni, A .. .parancsnoklegfőbbvezér öblöset kacag. Az adjutáns tiszt, a vezérkar főnöke is igyekszik egy öblöset kacagni. Mert kacagni kell, ez világos, ha nem akar repülni a székéből. Ráadásul öblöset, ha nem akarja, hogy osztályellenségnek kikiáltsák. De mégsem annyira öblöset, mint a fővezér, mert olyat csak az ország elsője tud... „Még egy pohárral!”, parancsolja neki a legfőbb, s az adjutáns rögtön kap is a Napoleon-konyak után, amit Oroszországon keresztül csempésztek. „Hadd élesítse az agyam!”, mondja, magában azt reméli, hogy megvilágosodása támad. Még valamit kitalál. Mint ezt a bombát. „Hát nem vagyok én zseniális?!”, kérdezi. Magától, de az adjutáns igenlése is jól esik neki. „Rakétának nevezzük a bombát, s a végén eladjuk száz tonna rizsért cserébe. Az amicsik fizetnek, mint egy katonatiszt.” „Azok a majmok!”, a fényképre gondol, amelyiken Obama egy banánt majszol, a propaganda montázsban az amerikai elnök majomnak beállítva. „Hát nem volt az is az én ötletem!...” „Azt hiszem, bepisáltam újra, nahogyvégre valahára elélveztem!”, zsongja magának, az adjutánsnak pedig odaszól, hogy: „Új pelenkát!” 30
