Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2016. tavasz (2. évfolyam, 1. szám)

Szépirodalom

értik. Akkor minek, kérdeztem, gyere, mondta, mutatok valamit, gyere, mutatok, még mindig kerül valami, amit nem láttál, virágot hozok neked, látod, és inkább megfojtalak, csak ne menj el, gyere, felviszlek ebbe a toronyba, apám vasánynak nevezi, felviszlek, nézz le, látod, ez a város, olyan vagyok, mint ez a város, csak lógok valahol, álom és ébrenlét között, nem tudom, merről, nem tudom, merre, nem tudom, ki vagy, Günther vagyok, nem félek, de rettegek mindentől, Günther vagyok, egy dobozra vágyom, egy ketrecre, egy sötét szobára, az ablakba se ülj ki, ne lásson senki, itt meg ne lássanak, csak az láthat, akinek én mutadak, érzem, ne mondd, hogy nem lesz jó vége, hogy milyen vége, hisz el sem kezdődött, ne mondd, amit mindig mondasz, hogy csak mutattál egy másik utat, ami nem vezetett sehová, de legalább nem dobozból dobozba, csak útból másik útba, szerelemből mindig csak szerelembe, halálból csak másik halálba, mert a börtön kint ugyanolyan, mint a börtön bent.

Aurel Popp: Az én kutam

9