Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Szépirodalom
Már tud olyan egyenes vonalat húzni, mint az apja. Néha elfelejti visszatenni a vonalzót a nagy asztalra, ahol a műszaki rajzok hevernek, olyankor megszidja. De már egyre kevésbé. Az anyja nem is lát különbséget vonalzó és vonalzó között, ő inkább a görbe vonalakat szered. A divatot. Apjától tanul egy másik szót: alaprajz. Ilyenje minden háznak és minden épületnek van. Ahogy az emberek képe a buletinben, hogy felismerje őket a rendőr. A ház és a rendőr sem szereti az ismeretlen és kusza dolgokat. Egyszer a sajátjukét is megrajzolja. Nem bonyolítja túl: egy téglalapot oszt fel viszonylag négy egyenlő részre. Minden négyzetbe beleírja a megfelelő nevet. Az utca felőli részbe Précsekéket, majd a mellette fekvőbe Gusztit, a kályhást, aztán jönnek ők, végül a sínekig nyúló mező mellett Tánti Ustru és a férje, Nenyá Ustru. Az apja megdicséri, majd egy külön lapon megmutatja az arányokat. Mert nem voltak túl igazságosak az egykori vasutasszálló feldarabolásánál. Valakinek már akkor is maga felé hajlott a keze. Précsekék lakása és az övék három szobából áll, a belső teret nagyvonalúan kezeli, szellős, napfényes, és fürdőszoba is van, de a másik kettőt Tibor csak cselédlyuknak hívja, hiszen a szűk, másfél szobás lakásokba már csak zuhanyzófülke jutott, és olyan kicsi konyha, hogy szinte állva kell enni, mint a miccsezők előtt. Tibor szerint ezért van, hogy Guszti és Tánti Ustru előre köszönnek még ma is, és folyton a földet nézik, mintha háromlej esek lennének a porban, mert előbb vagy utóbb mindenkire ráragad az a mentalitás, amit előbb a tervek, majd a kész falak árasztanak magukból. Még éjszaka is. Nem is nagyon lehet ez ellen védekezni. Ezért nem mindegy, hogy hova húzod a vonalakat, adja vissza végül a lapot a fiának. Ami a papíron öt centi tévedés az minimum öt nyomorult és elpazarolt év odakint. Marci nem sokat ért ebből, de azt már tudja, hogy Guszti a szombati, rövid műszak után olyan arccal ül ki a garázsa elé, mint egy éjjeliőr, s olyankor bizony még bújócskázni sem lehet. És hogy Tánti Ustru legszívesebben az egész udvart bevetné valamivel, amit ők vagy a nutriák meg tudnak enni. A lakások előtt állnak az elkerített veteményesek. Amikor odaköltöztek, még három sor tulipán virágzott a gruppokban, mindenféle színűek, középen pedig néhány tő rózsa meg kardvirág. Először Tánti Ustru szedte ki őket maguk előtt, majd sorra a többiek. A tulipánt nem lehet megenni, mondta el nem egyszer, meg hogy aki virágot akar látni, az menjen a parkba. Verseny ez is. Kinek lesz szebb hagymája, kinek terem többet a saját magról nevelt paradicsompalántája? Kinek kell kevesebbszer elkullogni a gosztátba fonnyadt, bolti zöldségért? Tánti Ustru néha a ház előtt is árul a járdán. Összecsukható asztalkára rakja ki a retket, hagymát, karalábét, paprikát. Majd aggodalmas arccal odaül mellé. Pár lej mindig összejön belőle. Jobb ez, mintha szétosztogatná. Mária számolta fel utolsónak a gruppot. Akkor még úgy érezte, szüksége van a szomszédokra. Nem akart egyedül maradni pár szál szaros tulipán miatt. Az ő paprikái töppedtek, és a paradicsom inkább savanyú meggy, mintha nem is esővízzel, hanem kutyapisivel öntözte volna. Egy versenyt sem nyer meg, de mindenki megdicséri az igyekezetét. Szemben két garázs és az üvegműhely. 7
