Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Tartalomjegyzék
Sugárúton periféria és centrum között Egy régióhoz való tartozás nem azt jelenti csupán, hogy egy bizonyos földrajzi térben élünk, feljogosít arra is, hogy egyidejűleg több identitástudatot alakítsunk ki magunknak. Olyan gondolati és érzelmi dimenziók alakulhatnak ki, melyekkel túlléphetünk azon az előítéleten, miszerint régiónk részekre, provinciákra hull szét, és benne eleve halva születik, ill. halálra ítéltetik minden egyetemes érzés és gondolat. Elődeinktől tudjuk, csakis az egyetemes szemlélet menthet meg bennünket a provinciába zárkózástól, mert nem csupán a térbeli, röghöz kötött gondolkodást szorgalmazza, hanem a felfelé törő szándék számára is nyitva hagyja a teret. Ehhez olyan kiművelt főkre van szükség, akik összefüggéseikben is látják és láttatják az egyes motívumokban megmutatkozó regionalitást, észreveszik a részben az egészet és lokálpatriotizmusukban is európai vágyak kísértenek. Szatmár túl van minden Európa számára fontos közigazgatási-szellemi központon: Bécsen, Budapesten, mostanában a schengeni határokon is. Némi szerencséje, hogy néhányan Erdélyhez tartozónak tekintik. Talán a megnevezés változatai (Transilvania, Siebenbürgen) jelentenek valamit az arrogáns Nyugat számára is. A szatmári régió, úgy tűnik, elfogadta a centrum tipikusan kultúr(arisztokratikus) besorolását. Mit is tehetne mást? Viszont nem nyugodott bele abba, hogy szellemi perifériának tekintsék, távoli provinciának. A fizikából tudjuk, hogy a középpont irányába centripetális, a periféria irányába pedig centrifugális erők hatnak. Ez utóbbi taszító erővel, kezdő sebességgel dobja ki régiónkból a tehetségeket. Átmeneti szellemi létforma tehát Szatmár, mint maga az egész Partium, mely leginkább a köpött bizonytalan és nyugtalanító érzésével azonosítható. Ekként megfelelő közege a meditációnak; minden előttünk járó gondolkodó bejárta már a gyötrő önvizsgálat útját, kipróbálta önmagát a létezéstől a lehetőségekig, vagy Szilágyi Domokos találó megfogalmazása szerint „a megismeréstől a felismerésig”. Mindannyian köztes, átmeneti életet élünk ebben a világban. Valójában mi a köpött? Érintkezést, viszonyt vagy feszültséget fejez-e ki? Nemes Nagy Ágnes válasza szerint, állandó felajzott idegállapotban leledzünk, ellentmondó információk pólusai között, „szélsőségek magasfeszültségében”. Már a köztes létet sem állapotként érzékeljük, hanem állandósult létfolyamatként: kötelező választások, lehetőségek és lehetetlenségek között, az életjelenségek kereszteződési pontjaiban élve. A huszonegyedik századi ember élete olyan közlekedési csomópont (folyóiratunk címéhez igazítva: sugárút), ahová a szélrózsa minden irányából, a legtávolabbról és a legközelebbről, érkeznek, csomósodnak, zsúfolódnak a legkülönbözőbb benyomások és jelenségek, érzések és gondolatok. Most induló folyóiratunk vállalása: értelmezni szeretné korunk / régiónk jelenségeinek kereszteződési pontjaiban történteket az egyetemes életérzés és gondolat jegyében. A szatmári értelmiség újabb intézményteremtő kísérlete ez, szellemi műhelye a magyar nyelvű kultúrának és társadalomtudománynak. Olyan teremtő energiák halmozódtak fel és olyan alkotó ambíciók munkálkodnak ismét itt a szatmári régióban, amelyek negyedéves nyomtatott fórumot tudnak létrehozni és működtetni. (végh)
