Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)
Események
Oláh András Érmindszentre -1. Állunk némán egy pusztavilág omladozó vadonában. Kérdőn sajdul a szív, míg az idő lépteit szaporázza: „ Újkori zsongásban, ha a múlt szikár fala elvész beszéli-e még eme árva vidék ezután A.dy nyelvét?” Érmindszentre — 2. fejlődik az ember: nem birkózik már vad eszmék elejtett láncolatával — mélyen homokba dugja fejét vagy epekedve figyel egy hazug távoli messzi világra mely le se szarja csak vérét szívja — így marad árva... Érmindszentre — 3. új idők tavaszán a Gondviselés adta minékünk azt a vad érmelléki fiút — bizonyos Ady Endrét — vajh mi lehetne belőle a mostani ferde világban s kikkel kellene osztani dicsfényt és a test melegét Kürti László érmindszent a huszonöt éve meghalt dédnagyanyám csűrjének szénaszagát, ahová csöpi kutyája nyaranta kölykezett, ma azt a szagot éreztem az út mentén falvak szénaszagát, régi lefogott, ki nem nyílt szemhéjak emlékét, aztán mégis a nyers föld íze jutott eszembe a kezdeti örömöm után közvetlenül. Érmindszentre Sróth Ödön Árva vidéken delejként vonz egy táltos, szent tér Nagy hírét hordja bizarr fiának éneke.
