Végh Balázs Béla (szerk.): Sugárút, 2015. tél (1. évfolyam, 1. szám)

Évforduló: Jászi Oszkárról Nagykárolyban

bakká váltak nacionalista szűkkeblűség megnyilvánulásai, a hangos, de legtöbbször erőtlen magyarosító szándék okozta konfliktusok. Hasonlóan felemás volt a helyzet a soknyelvű magyarországi társadalmi életben is: sikeres és eredményes népoktatás-politikai reformok, kiváló iskolák alapozták meg a Nobel-díjakig ívelő életpályákat, ugyanakkor a társadalom jelentős része továbbra is analfabéta és munkanélküli maradt. Apponyi pedig, aki az oktatásügy kereteit úgy akarta modernizálni, hogy még a hittan-tanításban is a magyar tannyelvet szorgalmazta az állam ellenőrzése alá került nemzetiségi iskolákban. A milliós nagyságrendű kivándorlás mögött a szegénységnek, nélkülözésnek elképesztő bugyrai, poklai léteztek az országban. Az amerikázás által leginkább érintett északkeleti országrészben nem volt ritka az éhínség sem.

A tízezer hektáros nagybirtokok mellett egyre erőteljesebben jelentkezett a földéhség, a milliós nagyságrendűvé duzzadt nagyipari munkásság pedig, még mielőtt paraszttestvéreikkel együtt kivezényelték volna őket az első világháború lövészárkainak magyar és nem magyar százezrek halálát okozó anyagcsatáiba, szociális és politikai jogokat követelt magának. Az emberségükben és nőiségükben sokszor megalázott sok tízezernyi cselédlány, mosóasszony, napszámban robotoló nő pedig megteremtette az alapját a magyar nőmozgalmaknak.

Ebben az országban nem lehetett sokáig büntedenül csak a parlamenti vitáktól, kormánypárti mamelukok megrendelt szavazataitól, a politikát továbbra is úri huncutságként felfogó magatartástól remélni az ország dolgainak irányítását. Miközben a történeti magyar osztályok, egyházak vezetőinek legjava is rádöbbent arra, hogy a fenyegető nagy háború nélkül is temérdek baj és megoldandó kérdés halmozódott fel, az általános választójogot a Monarchiának csak az osztrák tartományaiban tudták bevezetni, Magyarországon Tisza István csak tragikus halála előtt két nappal jelezte, hogy az ország összeomlását megakadályozandó, nem ellenzi tovább az ország minden felnőtt állampolgárára kiterjesztett választójog törvénybe iktatását.

Úgy, ahogy Ady felismerte a Huszadik Század körül szerveződő polgári radikális csoport jelentőségét, Jászi is tisztán látta Ady gondolatvilágában a Petőfiéhez fogható forradalmiságot.13 A „nagybirtokos hazafiság szellemével” a birtoktalanoknak és az elégedetleneknek a hangja nem érvényesülhetett. Ugyanígy a baloldal, a parasztság és a munkásság, a félországnyi nemzetiségiek minden tiltakozása visszhangtalan maradt. S mindeközben az erősödő és politikai dimenziót is kapott antiszemitizmus hódított, anélkül hogy a magyar ugaron bérlőként gazdálkodók, a tudományban és művészetben nagy teljesítményeket nyújtó, a százezer számra ipari és földműves munkát végző, a magyar nyelvet és kultúrát anyanyelvi szinten elsajátító, nemzetiségi vidékeken is magyar intézményeket, iskolákat fenntartó zsidóságot megkülönböztette volna a nyerészkedő és panamázó zsidóktól.

Jászi szerint Ady verseiben „igazi forradalom szele süvöltött”, „nagy, szent, zsoltáros komolysággal... A parasztkérdés szelleme dübörög itt a maga félelmetességében, a Dózsa György leikéből lelkezetten, nem pedig zsúrhasználatra. (...)” S egy ponton Petőfinél is bátrabb Ady hazafisága, patriotizmusa Jászi szerint: „...ennek a költészetnek nagyszerű humanitása és liberalizmusa fölfedezi nemzetiségi mostohatestvéreinket, s újra született jakobinuslendúlettel megérzi, hogy a magára hagyott magyar úgy elveszett az idegen fajúak bajtársi támogatása nélkül.”

117