Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)
Losonczi Léna: Kenyérsütés Szamosszegen
1992 Hagyományos ételek és étkezési szokások Mátészalkán. In: Ujváry Zoltán (szerk.): Mátészalka néprajza. 95-126. Ethnica kiadása. Debrecen. BODNÁR Zsuzsanna 1999 Tirpák népi ételek, étkezési szokások. Agrármarketing Centrum. Nyíregyháza. LUBY Margit 1935 A parasztélet rendje. Nap Kiadó. Budapest. FARKAS József 1991 Jarabi Sándor lakodalmas könyve. In: UjváryZoltán (szerk.): Régió és kultúra. Tanulmányok Gunda Béla tiszteletére. 257-301. Ethnica alapítvány kiadása. Debrecen. FÉL Edit-HOFER Tamás 1997 Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban. Balassi Kiadó. Budapest. KISBÁN Eszter - PÓCS Éva 1980 Kenyér. In: Ortutay Gyula (főszerk): Magyar Néprajzi Lexikon 3. kötet. 142- 147. Akadémiai Kiadó. Budapest LOSONCZI Léna 2007 ASzamosszeg-letében. Szamosszeg Község Önkormányzata. Szamosszeg. O. NAGY Gábor 1982 Magyar szólások és közmondások. Gondolat Kiadó. Budapest. VARGA Gyula 1993 A népi táplálkozás Hajdú-Bihar megyében a XX. század első felében. A Hajdú- Bihar Megyei múzeumok Közleményei 52. kötet. Debrecen. VÉGH Antal 1986 Kenyér és vászon. Magvető Kiadó. Budapest. Kenyérsütés Szamosszegen Losonczi Léna A kenyérsütés fontos nap volt a családok életében. Általában kéthetente került rá sor. A kemence vagy a nyári konyhában állt, vagy az e célra épített fészerben az udvaron. A folyamat előző este kezdődött. Az apa feladata volt a dagasztóláb és kovászfa bekészítése, majd a kamrából a dagasztóteknőt - a már ott beleszitált liszttel együtt - bevinni a szobába. Nyáron az egész a nyári konyhában történt. A lisztes zsákok a kamrában sorakoztak. Ott mérte ki és szitálta a teknőbe a gazdasszony a lisztet. Általában annyi kupás tekenővel, ahány kenyeret akart sütni. 5-6, nagyobb családoknál 7 kenyeret is sütöttek egyszerre. Este történt a kovászolás. A szárított kovászt langyos vízben áztatták. (Nem élesztőt használtak.) Azt marékkai mérték ki a liszthez viszonyítva. A vízben, héjában megfőzött krumplit krumlinyomón áttörték, s a dagasztóteknő egyik végéből elkaparták a lisztet, oda került a langyos áttört krumpli, majd bele a megerjedt kovász. Ezt kevés liszttel összedolgozták. A teknőre ide ráhelyezték a kovászfát, (ez egy két ágú fa volt, csak erre a célra használták), s leterítették az egész teknőt a sütőabrosszal. A kovászfa azért kellett, hogy a megerjedt kovászba bele ne süppedjen az abrosz. Másnap korán reggel kezdődött a dagasztás. Langyos víz és só fokozatos hozzáadásával dolgozta el a gazdasszony az összes liszttel az erjedt krumplis kovászt. Aztán dagasztotta a tésztát. Háromszor kellett legalább a teknő egyik végétől a másikig végig dagasztani, kis darabokat véve belőle egyszerre, hogy könnyebb legyen. De a szólás szerint kilencszer kell levágni! Azt tartották, hogy addig kell legalább dagasztani, míg nem „izzad jól a plafon.” Az asszony homlokáról nem csöpög az izzadtság. A gyerekek dolga volt, hogy letöröljék édesanyjuk homlokáról! Ha volt a családban nagylány, vagy legény, akkor ők segítettek a szülőnek. Mert a dagasztás igen nehéz munka volt. Nem volt szégyen, ha a legény egészen egyedül végezte a dagasztást, mondván, hogy ő jobban bírja már, mint az édesanyja. Az ilyen legényt aztán becsülték a lányok is a faluban. Vagy a nagylány egyedül, s az idős, vagy beteg anya csak 50
