Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)
Dr. Cservenyák László: Etnikai mozaik a történelmi Szatmár megyében
megye népe két fő elemből tevődött össze. A vármegye alföldi részét magyarok lakták, a hegyes részt románok. A keleti románságnak előre nyúltak telepei a színmagyar sík vidékre, viszont a hegyes tájakon is voltak magyar szórványok. Az átmeneti pontokon a népélet jellemvonása, hogy az alföldi románok teljesen magyaros életet élnek, míg a felvidéki magyarok az elrománosodás felé haladnak. Ezen két népcsoporton kívül svábok laknak még a nagykárolyi és az erdődi járásban. A régi megye északkeleti részébe festői völgykatlan ékelődik be a Vihorlát-Cibles erdős, trachyt-vonulatába. Óriási néptelen terület manapság is, csak a Szamos mente van sűrűn rakva falvakkal. Festői, kemény, vadregényes vidék. Móricz egy emberöltővel ezelőtt még így látta a tájat: „Valóban kemény vidék. Népén látszik meg legjobban, amely bocskorban, piszkos vászonruhájában, műveletlen, csaknem félvad állapotban a természet és az ember közötti harcnak az utóbbira való szomorú eredményét mutatja. Hajdan magyar falvak, legalábbis magyar telepítésüek voltak e vidéken. A románság a nagysomkúti, nagybányai, szinérváraljai járásokat egyedül bírta, áradata átömlött már túl ezen a határon is. Az erdődi, nagykárolyi és szatmári járás innenső része szintén velük van tele. A szatmári románság az erdélyinek édestestvére. Van azonban egy területrész az Avas, mely egészen önálló, elzárt vidéken élő, ősi szokásaiban s tipikus képet ad a románság eredeti életéről. Az Avas a hegyvidék északi részén terül el, körös-körül hegyek zárják körül a völgyet, melyben 16 község van közel egymáshoz. Avasújvárost és Kőszegremetét református magyarság lakja, magyarok vannak még Vámfaluban és Rózsapallagon, a többi tíz község teljesen román, a sajátságos osánok lakhelye.12 Falvaik a hegyoldalakon, dombhátakon, erdős enyhelyeken, bozótos irtásokon, szétszórva épültek városnagyságnyi területeken. A régi házak fából, ritkábban vályogból készültek. Magas tetejük szalmával, vagy zsindellyel fedettek. Még napjainkban is jócskán találunk egyosztatú, egy helyiségből álló, kémény nélküli épületeket is. Bútorzatuk is egyszerű. A mai 70-80 éves osánok mondják, hogy gyermekkorukban szüleik a bútorokat maguk készítették az erdőn. A házban volt egy vagy két ágy, asztal, lócák, karosláda és szentképek, meg a kemence. A ház díszeit a saját készítésű, jó ízlésű vászonkendők adják, melyeket falra akasztott tányérok körül hullámosán helyeztek eh Az elmúlt időszakban völgyekben kanyargó, - Szatmámémeti-Máramarossziget közti - betonozott kövesút mentén gomba módra szaporodnak a csipkéstornyú, kastélyszerű, többszintes, beton alapzatú, fehér, nagyméretű téglából készült, vakítóan fénylő, horganyzott lemezborítású rangos épületek. Sokszor még látszik a portán a félig lebontott, kémény nélküli, egy-, vagy kétosztatú régi lakóház, mely fából készült, egyszerű keresztkötéses, fagerenda vázzal, melyet sárral tapasztottak be. A bádogtomyú házak - tomyocskáikon számtalan lemezcsipke, lemezvirág, bordák özöne - belül bútorraktárra emlékeztetnek. Gondos kidolgozású, nemes fából készült, sokszor faragott, vagy faragást utánzó „stílbútorzatai” drága szőnyegek, edények sokasága. A vásárban az osánt azonnal meg lehet különböztetni a másvidéki románoktól. A férfiak magasak, erősek, barnák. Bajuszukat rövidre nyírják. Orruk alatt kissé leborotválják, szakálltalanok. Durva, vagy pamutos vászonból készült „púpig érő” rövid inget hordanak, hasonló anyagú gatyával, télen gyapjúból készült nadrágot húznak. Az ing gallérja és kézelője aprólékos gondossággal készített hímzéssel van díszítve. Akkor teljes az öltözet, ha a kurta-gubát, a summent is magára kanyarította az osán, s fejére tette a kis kerek kalapját, illetve a feje búbjára illesztette. Persze nem osán az osán bőrtarisznya és bőrtüsző nélkül. Az előbbit vállán veti át, az utóbbit derekára csatolja. Ebben tartja írásait, pénzét, bicskáját. Lábbelijük a maguk készítette bocskor, melyet hosszú fekete zsinórral, vagy szíjjal erősítenek lábszárukra. Ma már nem ritka a bőr- vagy gumicsizma, fél- vagy szárascipő sem. Az osán nők inkább alacsonyak, tövesek (zömök testalkatúak) kemény húsúak, rendkívül teherbíróak, az elfáradást nem ismerik, szívósak, kellemesen barnák. Ruházatuk fényűzőbb a férfiakénál, melyek a kivarrásokban és a gyöngyökben mutatkoznak meg. Finom vászonból készült inget hordanak, bő ujjakkal, alsónemü nélkül, szoknyával, melyre még rávesznek egy virágos mintás karton szoknyát is, ha templomba mennek. Finom boksz-bőr csizmát húznak lábaikra, vagy panglis cipőt fehér harisnyával. A fehér kurta-guba, a suman a nőknél is általános. Táplálékuk a kukorica, a bab és a tej. Ha ezek megvannak, az osán nem érez szükséget. Szinte hétszámra a málélisztből készült mamaligát 12 Móricz Zs.: U.o. 274-275. 22
