Dobrescu, Adela (szerk.): Samcult. Revistă de cultură şi civilizaţie (Satu Mare - Mátészalka, 2010)
Losonczi Léna: Aki ieccaka legieny... (mese)
a kocsmában, mert ilyentájt mán hallotta a kis makk hangját a nagy madár hátáról, sőt még a madár számysuhogását is. Reggel pedig magától kelt idejében, még elébb, mint az öreg apja. S bár senkinek nem beszélt a dologról, nem is ezért nevezték el bolond Bódognak. Mégis mindenki így ismerte a faluban. Irta: Losonczi Léna költőnő Szamosszeg, Ma: Mátészalkai lakos Ha megszédítne szalmakazal-szavak hányavetisége Te taníts a rendre! Te kiröppentő madárfészek! Juttasd eszembe éhes fecskeszájjal csicsergő gyermekségem! Borítsam homlokom folyóid vízére Szarvasként járjak erdődre legelődre Taníts emberségre! Versek Losonczi Lénától: ITTHON VAGY OK Itthon vagyok a lágy Szamos lankáján, ismerve holt tanyák, dűlőutak nevét. Őrzöm ösvények tapadó sarát, a járda-nélküli lábnyomok helyét. Itthon vagyok a szőke Tisza partján, tudom a lapály mikor mekkora. Éles homokja forrósítja talpam, mint Váciét a szülőföld pora. Itthon vagyok a kis Túr bukógátján, nézve a milotai diófák hegyét. Lelkemben érzem Kölcsey Csekéjét, hallom a móriczi paraszti zenét. Itthon vagyok Ratkó Nagykállójában, ámulva nézem a Segítsd a királyt! Sugárverésben őrzöm Bényeit, s a Koportosban szánom a cigányt. Itthon vagyok a cibere-illatban, zsongít a szőlők dongó darazsa, s az almáskertek pirosló csodája. És aggaszt a paraszt gondja és baja. Miénk e táj múltja és jövője, a jelen terhe vállunkon riad. Te drága Nyírség, gyermekségem földje, fogadd el eléd térdeplő fiad! Sz ü 1 ő f a 1 u m Kraszna - Szamos szögébe bújva lapulsz drága szülőfalu Temetésre hívó harangod hallva hányszor nyomta lelkem a bú Kapaszkodom száz gyökeredbe árvízmosta sáros földedre borulok ha rám törne gyáván a ködarcú feledés Te tanítottál a számra és betűre Te edzettéi alázat-hitűre büszke kitartásra gerinc-tisztességre Te taníts hűségre! A Kraszna-Szamos szögletébe hálával telve essek térdre előtted én Szamosszegem míg nő benned ág-gyökerem visszajárok mint anyatejre szeretetre ízes beszédre Vágyni a fiaid jóságát szokni az élet komiszságát Légy „jellemformáló kohó” nékem míg megkondul harangod értem! ITT, SZ A L K Á N Itt szürke a reggel, és füst gomolyog Itt sápadt az ember, s fájón mosolyog Itt fáradtan ébred, gyáván álldogál Ha álmosan lépked, autó rádudál De szőke a hajnal, zöld a kikelet Míg oszlik az árnyék, a fény felremeg A homály-utcákba a Nap betekint Itt felkél az ember, s elindul megint ígéri a holnap jövőnk, új napunk Itt egymásra várunk, kezet is fogunk Társat és barátot csak itt keresünk Itt tart meg szerelmünk, itt sül kenyerünk Az ismerős biccent, szomszéd ránk köszön Itt miénk a bánat, miénk az öröm Míg tekintet villan, itt az életünk Itt ölel a gyermek, és itt temetünk Itt köszönt az este, itt vár otthonunk Nekünk szól a harang, hív a templomunk S ha millió csillag ébred odafönt Itt pihen rá halkan szívünkre a csönd 100 f—
