Ardelean, Radu Ovidiu - Mocan, Mihai Andrei: Morminte şi opere comemorative de război din judeţul Satu Mare (Satu Mare, 2019)
Háborús emlékművek és síremlékek Szatmár megyében
belső és külső falain. Egyes emlékműveken külön szerepelnek román, magyar vagy német nemzetiségű háborús hősök, másokon együtt jelennek meg, esetleg többnyelvű feliratozás keretében. A legtöbb emlékmű feliratozása nevesíti az elesetteket, illetve a háborús hősöket, de a hősi halottak gyakran maradnak név nélküli ismeretlenek, esetleg olyanok is, akik szinte véletlenszerűen kerültek kapcsolatba végső nyughelyükkel is, akár az első, akár a második világháború során, s így kerültek tömegsírba vagy borítja őket egyéni sírhant. Ezek az emlékhelyek egyszerű kőből vagy jobb esetben betonból épültek, és művészi kiképzésük többnyire nagyon változatos. Ami az emlékművek emelésének pontos idejét illeti, elmondhatjuk, ezek, lévén, hogy az első és a második világháborús hősöknek szentelték őket, a modern korban, illetve napjainkban keletkeztek, vagyis lényegében éppen abban a 20. században, amely a hősök “teremtésében”, sajna, oly bőkezűnek bizonyult. Ilyen értelemben, Szatmár megye legrégibb háborús sírjai a megyeszékhely Zsadányi úti (ma: Cloşca sugárút) Hősök Temetőjében találhatóak, 1915-re keltezhetően, amikoris a szatárnémeti katonai kórházakban elhunytakat kezdték ide temetni. Az osztrák-magyar hadsereg katonái súlyos sérülésekkel kerültek kórházi ágyakba, majd a temetőbe, ahol ma 1483 sírkő jelzi nyughelyüket, egyes források szerint azonban az eltemetettek száma meghaladja a 2200-at. Időben ezután következnek az 1919-ben elesettek sírjai, hiszen ebben az évben a térségbe bevonuló román alakulatok néhány helyen ellenállásba ütköztek, s a harcok során jelentős volt az elesettek száma mindkét részről. A két világháború közötti korszakban a közösségek érdeklődése a hősi halottak iránt meglehetősen megnőtt, ezt mutatja is az ezidőben emelt emlékművek viszonylag nagy száma. 1940-44 között, a horthysta okkupáció idején viszont, a megye magyar háborús halottait megtisztelő emlékművek száma sokszorozódott meg. A második világháborús front 1944 októberében haladt át Szatmár megyén. Sajnos, ekkortól emlékművek és síremlékek valóságos lavinája borítja el tájainkat. A háború után az egész megyében folytatódott az emlékművek állítása, s 1989 után az emlékállítási igény csak erősödött, s ez természetesen olyan emlékművek állításában is megnyilvánult, melyekre előző korokban aligha találhattunk volna példát. A 2018-as Centenáriumi Év az utolsó hulláma ennek a tiszteletre méltó erőkifejtésnek, aminek következtében az önkormányzatok és a civil szervezetek is jelentős részt vállaltak abban, hogy a megye jelentős településein egyre több emlékmű keletkezzék. Mint azt látni fogjuk, ezen albumban minden fénykép, minden emlékmű vagy sírhant szöveggel párosul, amely, a kimerítés igénye nélkül ezeket bemutatja, feltüntetve, ahol az ismert, az avatás évét, sőt egyes esetekben olyan igaz történeteket is elmesélünk, amelyeket útközben ismertünk meg helyi szemtanúk vagy azok utódainak jóvoltából. Körük egyre inkább szűkül, az általuk ismertek egyre elmosódottabbak. Az öregek sorra elmentek, s amit az eddigi kutatások nem hoztak felszínre, az hovatovább elveszettnek tekinthető. Még egy megjegyzést kell tennünk: a háborús emlékművek és síremlékek java nem szerepel a Történelmi Emlékművek Jegyzékében, noha némelyikük nagy történeti, sőt művészeti jelentőséggel bír. Kivételt képez a nagykárolyi Román Katona Emlékműve, amely a TEJ-ben A kategóriás és a szatmárnémeti Román Katona Emlékműve, amely ugyanott B kategóriás besorolással van számon tartva. Kiadványunk nyilvános bemutatása után arra törekszünk majd, hogy kezdeményezzük háborús emlékműveink és síremlékeink méltó osztályozását, amely egyébként hozzájárulhatna megfelelőbb megőrzésükhöz, különösen ha ezek gazdái kénytelenek lennének számot vetni a 422/2001 -es Törvény és egyéb műemlékvédelmi jogszabályok kikerülhetetlen következményeivel. Ha már a törvénykezés került szóba, szóljunk néhány szót a 379/2003-as Törvényről, amely a háborús emlékművek jogi helyzetét szabályozza. Egyáltalán nem lenne baj, ha a városi és falusi elöljárók többet törődnének ennek a, szerintünk nagyon is tanulságos, törvénynek az előírásaival. Ennek a törvénynek a révén jött létre a Hősök Tiszteletének Nemzeti Hivatala, mint a központi
