Diaconescu, Marius (szerk.): Nobilimea romanească din Transilvania (Satu Mare, 1997)

Ioan-Aurel Pop: Elita românească din Transilvania îj secolele XIII-XIV

feudalizmus korának mintaképeit. Azon kenézek, akiknek sikerűit birtokaikat 1300-ig megőrizniük, részesültek mindazon megkülömböztető jogban, amiben egy magyar hübérúr, kivéve a királyi adományt és a katolicizmust. A legfontosabb kiváltság a kenézségek örökös birtoklása volt. Ez megkönnyitette egyenlővé válásukat a királyság nemesi elitjével, az Anjouk által bevezetett megszorításokig. Főleg 1300 után, sok kenéznek alkalmazkodnia kellett, hogy mint birtokos megmaradhasson. Ezen alkalmazkodásnak az első lépése az volt, hogy birtokaikra királyi adománylevelet kellett szerezniük. 1366-ig igen sok kenéznek sikerült ez a dolog, úgyhogy I Lajos király tanúskodásaikat peres ügyekben egyenlőként ismeri el egy nemes ember tanúvallomásával. Mások, egyes hübérurak alárendeltjeivé válván, a közemberek soraiba süllyedtek, ám mégis formálisan megőriztek egy bizonyos elsőséget, amit az a tény is bizonyít, hogy a falvak kiváltságosaival voltak egyenrangúak. Természetesen a XIV. században még elég sok kenéz (és vajda) maradt a királyság hivatalos intézményrendszerén kívül, azok a kenézek, akik az ősi román jog értelmében birtokolták földjeiket és kenézségeiket, és akiknek semmiféle igazoló iratuk nem volt erről. A helyi társadalom szemszögéből nézve mind egyenrangúak voltak, felsőbb osztályként tekintették őket. Csak viszonyaik a hatóságokkal, és ennek beavatkozásai különböztették meg őket. Idővel, az oklevéllel elismert kenézek, akik továbbra is "hűséges szolgálatokat" főleg hadiszolgálatot tettek a központi hatalomnak (a királynak, az erdélyi fejedelmeknek, és azok főtiszviselőinek), elérték, hogy újabb birtokokat és hivatalokat kapjanak, új előnyökre tegyenek szert és belépjenek a fonemesség (mint a Drágffyak, a Hunyadiak) és a középnemesség soraiba (mint a Kendék, Dolhaiak, Bizereştiek, Gârlişteniek). De legtöbbjük, az oklevelesek közül megmaradt kisbirtokosnak (egytelkes nemesnek), a falvaik szintjén, formális nemesi jogkörben de bizonytalan vagyoni helyzetben. Az első csaportba tartozók, akik felemelkedtek a ranglétrán, idővel felvették a katolikus vallást és elmagyarosodtak, viszont a falvakon maradt kisbirtokosok, nagy többségükben megőrizték etnikai és vallási hovatartozásukat. Természetesen a folyamat nem volt egyértelmű és megrázkódtatásoktól mentes. Az akaratuk ellenére leigázott és tisztségeiktől megfosztott kenézek (vajdák) összeszedték embereiket (közösségüket) megpróbálván visszaszerezni elvesztett javaikat, helyi

56