Diaconescu, Marius (szerk.): Nobilimea romanească din Transilvania (Satu Mare, 1997)

Tóth István György: A kisnemesség szerepe és társadalomképe a 18. században

alapján azonban valószínűnek tűnik, hogy a kuriális falu kollektív nemesítő levele nem a Mohácsnál 1526-ban elesett II., hanem a XIV. században élt I., másként Nagy Lajos királyunktól származott. Amikor azonban 1696-ban a leánykéréskor a falubeli kisnemesek a Ludovicus nevet olvasták a latin oklevél elején, akkor már mindkét Lajos király, a 170, illetve a 312 éve halott uralkodó egyaránt nagyon távol volt az emberi emlékezet által befogható idő határaitól. A mohácsi csata és II. Lajos halála, a 16-17. század minden nyomorúságának kezdete azonban élénken benne élt a köztudatban, így tehát érhető, hogy a nemesek hozzákapcsolták az oklevélben olvasott Lajos király nevet. Azt, hogy a mondának nincs semmi valóságalapja, aligha kell bizonygatni. A tengely végébe dugott ujj a kihullott kocsiszeget aligha pótolta, de ezenkívül pontos híradásokból tudjuk, hogy II. Lajos király a mohácsi csata kezdetétől haláláig mindvégig lóháton harcolt, illetve menekült. A monda azonban a történeti alakot a kortárs uralkodóhoz hasonlította: a öregek, a harcterektől távolmaradó I. Lipót császár alattvalói csak úgy tudtak elképzeni egy törökkel hadakozó királyt, ha az hintóbán jelenik meg a csatamezőn13.

E kis történetekből, amelyekből még igen sokat idézhetnénk, világosan kitűnik, hogy a funkcióját vesztett, elszegényedett, paraszti szinten élő kisnemesség egykori vitéz hagyományaiba kapaszkodott. Az armálisát a gazdájának a pusztán kiteregető juhász, a nemeslevelét a céhvacsorán büszkén lobogtató csizmadiamester, a szegényes házában rozsdás, már ki nem húzható kardot őrizgető gazda, a régi csatában levágott pasák fejéről regélő kisnemes egyaránt azt az igyekezetei tükrözte, hogy ez a kisnemesség megőrizhesse kiváltságolt helyzetét az új viszonyok között is, amikor már rá mint ordo militarism többé nem volt szükség.

A 19. század második felének magyar közgondolkodására az jellemző, hogy a mindennapok történeti tudatában jól megfért az 1848-as szabadságharc hagyományának szinte már kultikus ápolása a szabadságharcot vérbe fojtó császár, az időközben a dalban megénekelt "ősz királlyá" ’’öregedett Ferenc József kultuszával. A Rákócziszabadságharcot lezáró kompromisszum (1711) nyomán ez a kettőség jellemezte a magyar nemesség fefogását is. Leegyszerűsödött a kisnemesek viágképe is a 18. század derekának konszolidálódott viszonyai között, amikor az ország már évtizedek óta nem látott háborút,

|! MOL Film B 1369. Veszprém Acta nobilitaria Fasc. K/ I. No. 6.

227