Diaconescu, Marius (szerk.): Nobilimea romanească din Transilvania (Satu Mare, 1997)
Marius Diaconescu: Răscoala nobililor maramureşeni din 1492
jellemzi és sajátosítja'ezen vidék történetét: egy részről három etnikai közösség együttlétezése: román, magyar és ukrán, más részről az, hogy egészen a XVI-ik századig a nemesség túlnyomó része román volt. Túlsúlyban van a XIV-ik században nemesített kenézek leszármazotja, a kisnemesség, amelynek kötelezettségei vannak a só kamara és a Huszti várral szemben. 1492 június havában kitört Máramarosban egy lázadás, mivel a hatóságok behajtani szándékozták azt az egy forintos adót, amelyet már egész Magyarországon szedtek Mátyás király uralkodásának utolsó éveiben, de II Ulászló eltöröltette 1490 és 1492-ben. A sókamarai ispán elmenekülni kényszerült a fellázadt román nemesség elől. A lázadásban részt vettek a sóvágók is, de ezek nem fogtak fegyvert, hanem abbahagyták a munkát, ami komoly veszteséggel járt, mivel akadályozta az észak Magyarországi városok só ellátását. 1492, augusztus végén létrejött egy megegyezés az ispánnal, melynek következtében a sóvágók felvették a munkát. A nemesekkel szembeni ellentét azonban elhúzódott, az is lehetséges hogy a karhatalom beavatkozásával. Egyes nemesek a Huszti vár tömlöczébe voltak bezárva, közülük Dolhai László meg is halt a hideg miatt. Annak daczára, hogy az ispánt leváltották az ellentét folytatódott. Egyes lázadók Moldvába menekültek, próbálván Nagy István fejedelem segítségét kérni avagy más máramarosiakat bevonni és folytatni a lázadást. Nagy István moldvai fejedelem beavatkozása Beatrix királynő tiltakozását vonta maga után. Valószínűleg most következik be egy betörés Moldvából Máramarosba, ami csak későbbi forrásokkal bizonyítható. Minden valószínűséggel egy hatóságok elleni fegyveres kísérlettel állunk szemben. Megtartván az ellentét valóságos méreteit, véleményünk szerint egy kétségbeesett kísérletről van szó a nemesi kiváltságok elismeréséért. A lázadás következményeként megemlíthetjük néhány Máramarosi román nemesi birtok elkobzását a korona részére, avagy több falu törvényellenes birtokátvételét egyes mágnások által, úgy mint a Drágffyak és a Pogányok. Ha a lázadás kitöréséig a Drágffy családnak (uradalmaik lévén a szomszédos Szatmár és Kraszna vármegyékben) nem sikerült elfoglalnia máramarosi nemesi birtokokat, rögtön ezután Drágffy Bertalan adományt nyer néhány falura. Pogány Zsigmond, Máramarosban föispáni kinevezést kapván az események ideje alatt, egyedül vagy Tikorowsky 198
