Rusu, Adrian Andrei - Szőcs Péter Levente: Arhitectura religioasă medievală din Transilvania 4. (Satu Mare, 2007)
Contexte / Összefüggések / Contexts - Ritoók Ágnes: A templom körüli temetők felfedezése
RitoÓK Agnes 262 alapozás mellett feltárt kettős temetkezés részleges téglakerete: az egyik váz jobb térde mellett Zsigmond (1387-1437) verete volt. Ha mindezeket az adatokat figyelembe vesszük, ez a két, illetve három sír egyazon lelőhelyen belül jelzi a közel másfél évszázad alatt bekövetkezett változást: Az Árpádkorban téglás temetkezések (=épített sírok) a templomon kívül és azon belül is előfordulnak (utóbbiak elsősorban nemzetségi monostorok és magánalapítású egyházak valóban kegyúri temetkezései). A késő középkorból azonban csak épületen belüli előfordulást ismerek, ami Kubinyi András késő középkori temetkezésekről írott tanulmányának fényében ismétcsak alátámasztja, hogy a gondosan kialakított, vagy csak jelzésszerű épített sír mindenkor a reprezentáció egyfajta (bár néha igen szerényre sikerült) eszköze volt - amint azt az építési költségekre utalva Pap Ildikó Katalin is kifejti. Egy további megjegyzés a lelőhellyel kapcsolatban: Az ópusztaszeri feltárás eredményeit két ízben is közzétették. Sajnálatos, hogy a tanulmány új, szerkesztett formában megjelentetett változatából a temetőfeltárás adatai teljességgel kimaradtak, holott ezek a temetkezések, és nem távoli alaprajzi párhuzamok bizonyítják kétséget kizáróan, hogy a 13. század végén az elpusztult régi egyház helyén emelt új templom már ismét működő egyház volt. A kérdéses sírcsoport fekvését a többi temetkezésekkel összehasonlítva a bejárat elhelyezésére is következtetni lehet a különböző periódusokban: a korai templom nyugati homlokzata elé már a torony építése előtti időben temetkeztek, a délkeleti hajófal közelében azonban ezek a sírok jelentik a legkorábbi temetkezéseket. A korai templomba ennek alapján dél felől lehetett bejutni, az ebben az időszakban „sírmentes” terület feltehetőleg az oda vezető útvonalat jelöli. A temető 13. század végi terjeszkedése utalhat arra, hogy az új épület bejárata a nyugati homlokzatra került. 3. A halott helyzete. Fontos az egyedi, de a jellemző az általános. Míg hosszú viták folytak az ún. orans kéztartás felekezeti kapcsolatairól,85 alig kaptak figyelmet a karok helyzetének leggyakoribb, jellemző formái, s ezek esetleges változásai. Az egyes változatok többnyire tételes felsorolás elemeiként, vagy táblázatba foglalva jelennek meg, egyfajta állandóságot, változatlanságot közvetítve. A különböző karhelyzeteket több temetőben, illetve egy-egy temetőn belül vizsgálva kitűnik, hogy az Árpád-kori temetkezésekre inkább a test mellett nyújtott vagy enyhén hajlított kar, a későbbi időszakokra a hason keresztbe fektetett, vagy a mellkasra hajlított karhelyzet a jellemző. Bár ez a változás Európa-szerte megállapítható, Skandináviában kapta a legnagyobb figyelmet, ahol a Lars Redin által kidolgozott kartartás kronológia több próbát kiállva gyakran a keltezés egyedüli támpontjául szolgál.86 Azt hiszem, hogy Kárpát-medencei 85 Vő. Takács 2005. 86 Stcecker 2001, 190; Tagesson—fVesterlund 2004, 7, 15-16.
