Iegar, Diana - Sárándi Tamás: Satu Mare. Amprentele trecutului (Satu Mare, 2009)

Piaţa Libertăţii

Szabadság tér A 17. századi ábrázolások szerint Szatmár főtere egy épületek nélkü­li üres terület volt, ahol az évi négy országos vásárt tartották. A 18. században, a vár eltűnése után, a tér lassanként a város főterévé vált, az épületek pedig elkezdik körbevenni a piacteret. Legjelentősebb épülete a barokk stílusban, 1768 és 1772 között épült, régi város­háza volt, a mai Dacia szálló helyén. A piactér rendezése 1808-ban kezdődött, először faburkolatot kapott, amelyet később kőburkolat­ra cseréltek. A19. században az épületek kezdték körbevenni a teret, lassan kialakult a ma is látható arculata. A közepén maradt üres terü­letet továbbra is piactérként használták, egészen a két világháború közötti időig, ekkor került sor a központi park kialakítására. A város főterének elnevezése az idők során sok változtatást élt meg. A 19. században még Nagypiacként ismerték, de 1883-ban felvette a Deák Ferenc tér nevet. 1918 után Victoriei (Győzelem) térre változtatták. 1937-ben két részre osztották, az egyik fele I. C. Brátianutér lett, a másik fele II. Károly király tér. 1940 és 1944 között FHorthy Miklós térnek keresztelik, majd 1946 után Sztálin tér, végül a Libertăţii (Szabadság) tér nevet vette fel. A város régi főtere körül több jelentős műemlék értékű épület áll, nagy részüket a 19. században emelték. Keleti oldalát a római katolikus püspöki székesegyház uralja, az 1918. december 1. utca sarkán, közel a püspöki palotához. A székesegyház mellett áll a pré­post háza, majd a Cuza Voda utca sarkán a volt Korona szálló épü­lete következik. A hajdani szálloda a 19. század első felében épült, neoklasszicista stílusban. Az épületben szállt meg 1849-ben, rövid ideig, Bem tábornok hadseregének főparancsnoksága. A Vécsey ház, ma a Megyei Múzeum képzőművészeti részlegé­nek épülete, megőrizte a 18. századi barokk épület egy részét. 1842- ben az épület felújítása gyökeres átépítéssel is járt, ekkor épült a PIAŢA LIBERTĂŢII • SZABADSÁG TÉR • LIBERTY SQUARE 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom