Banner Zoltán: Erdős I. Pál (Satu Mare, 2002)
V.
V Erdős Imre Pál nemcsak az erdélyi magyar és a romániai, hanem az egyetemes magyar grafika jelentős, ágazatteremtő személyisége. Noha egy évtizeddel fiatalabb, együtt indul az önálló grafikai művészet olyan alapító egyéniségeivel, mint Buday György (Kolozsvár, 1907), Szalay Lajos (Őrmező, 1909), Makkai Piroska (Domány, 1910), Gy. Szabó Béla (Gyulafehérvár, 1905), s rajz- vagy metszetkönyvek, mappák kiadásával is velük egy időben hívja fel a művészetbarát közönség figyelmét a fekete-fehér, az autonóm grafikai vizuális nyelv és szemlélet nemes egyszerűségében rejlő technikai és tartalmi lehetőségekre. A szabadkézi grafit- és tusrajz iskolateremtő eredetiségével nem stílusa, tehát a vonalvezetés és a vonalkompozíció sajátos kalligráfiájának a követésére ihlette kortársait (bár ilyen is akadt, a kitűnő manírral rajzoló Bitay Zoltán személyében); a fiatal női arcok szépségéből sugárzó, e sugárzás köré szőtt karizma pedig olyan művészi személyiségjegyeket hordozott, amelyek a csak reá jellemző, általa átélt, tehát megismételhetetlen élményforrások (a megélt líra és dráma) nélkül karikatúrává vagy plakáttá degradálódott volna bárki kezén. Hatott viszont rajzainak soha, utolsó kézvonásáig ki nem szikkadó szenvedélyével, frissességével, őszinteségével, vibráló érzékenységével, vagyis a következetesség és hűség példájával: miként vehetők birtokba a művész számára fenntartott rejtett világok a legigénytelenebb eszközökkel. Ez a példa kétségtelenül hozzájárult „a rajz lázgörbéjének“ olyan magasra szökkenéséhez az erdélyi grafikában, mint például Bardócz Lajos (Szászsebes, 1936), Bencsik János (Budapest, 1945), Haller József (Szatmárnémeti, 1935), Paulovics László (Szatmárnémeti, 1937), vagy a Feszt László alkotói és művésznevelői tevékenységéhez fűződő „kolozsvári grafikai iskola“ olyan képviselőinek a művészetében, mint Deák Ferenc (Kökös, 1935), Cseh Gusztáv (Kolozsvár, 1934), Soó Zöld Margit (Kolozsvár, 1931), a román Ioachim Nica (Perieni, 1937) és a fiatalabbak, sokan mások. És példaként hatott/hathat - tegnap s talán holnap is - a bárminő stiláris és szemléleti kizárólagosság, a „korszak-egyenruha“ türelmetlen vagy éppen agresszív hirdetői és védelmezői ellenében: miként volt ereje egyrészt a kortárs európai művészetben forgószélként átviharzott irányzatok és tendenciák kavargásában, másrészt a tulajdonképpen önként vállalt, de egyre abszurdabb társadalmi-ideológiai elkötelezettség szorításában megőrizni mind művészeti kultúrájának gyökereit (magyar szecesszió, expresszionizmus, neoklasszicizmus, szürrealizmus), mind művészi, azaz a Művészetről való gondolkozásának, vagyis az alkotó Szellem szabadságát. 33
