Banner Zoltán: Erdős I. Pál (Satu Mare, 2002)

II.

Amit Molnár C. Páltól tanulni akart - az tette Erdős I. Pált grafikussá. Mesterének szimbolikus újklasszicizmusától egyre ritkuló festményeiben távolodik, de egyre határozottabban követi abban a szerzetesi aszkézisben, amellyel a vonal, a körvonal, a „rajzvonal“ kifejezőerejét a keleti kalligráfia egyszerűségéig, egyezményességéig fokozta. A vonal metsző „egyenessége“, tudatossága haláláig rajzkompozícióinak legszembetűnőbb sajátossága marad.

Ne feledjük: a 30-as évek az önálló, modern magyar grafika születésének az időszaka; Molnár C. Pál és Gáborjáni Szabó Kálmán rajzai, metszetei, grafikai sorozatai mellett például Buday György fametszetes és Szalay Lajos rajzkönyvei, vagy éppen a kolozsvári Gy. Szabó Béla Liber Miserorum című fametszetalbuma rangot kölcsönöz és díjakat eredményez az önálló grafikai tevékenység számára.

Nem tudjuk, mennyire ismerte Erdős ezt az egyre szélesedő mezőnyt, de az tény, hogy 1936-ban, a szatmári „Atheneum“ Könyvnyomda és Lapkiadónál megjelent fametszet-albumával az elsők között gyarapítja e műfaj dokumentumait.15

Molnár C. Pál azonnal reagál: „(...) Hallatlanul örülök, hogy fametszésre adtad magad. Hihetetlenül fejlesztő — s különösen tisztítja a formálást, tehát rajzolni tanít. Csak persze figyelmeztetnem kell téged egy dologra. Te linóleummetszetet csinálsz fába! A fadúc ugyanis olyan nemes, olyan engedelmes, hogy a kifejezés végtelen lehetőségeire van kifutás. Tehát kár fába olyan sommás nagyvonalúsággal dolgozni, mert arra a linóleum is jó, és olcsóbb...“16

És újra a koronatanú Tereh Gézát kell idéznünk, aki az Erdős-album orvén első alkalommal rajzolja meg az I. világháború utáni erdélyi grafika születésének körvonalait, s mintegy előrejelzi a szatmári művész iskolateremtő szerepét. „A grafika Erdélyben csak az újabb időkben kezd fellépni, mint öncélú (nyilván „önálló“ értelemben - B. Z.) művészet. Majdnem minden festőnk, sőt építészünk és szobrászunk is csinál rézkarcot, akvatintát, falinómetszetet, ceruza-, kréta- vagy tusrajzot, de (...) kevés azok száma, akik tehetségük adottságait fedezik fel a vonal művészetében (...). Tény (...), hogy például a székely Nagy István ebben is a csúcsra jutott fel.

(...) Mégis, a kimondott grafikusoknál kell keresnünk azt a kánont, amelynek mértékével meg lehet mérni egy új erdélyi grafikust. Kós Károlyban, Debreczeni Lászlóban, Gy. Szabó Bélában elég mester áll rendelkezésünkre összehasonlításul, nem is említve a szintén jó képességű Ziegler Emil, Hadnagy Árpád, L. Krausz Ilona és sokan mások neveit.“ Ezután a grafika természetéről ír, s eszközeinek korlátozottságát összeveti a festészet lehetőségeivel. Említi Erdős festői munkásságát is. Majd így folytatja: „Önismeretre valló bizonyság, hogy

17