Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1997 (1. évfolyam, 1-2. szám)
Beköszöntő
Beköszöntő A ma embere hajlamos elfelejtkezni arról, hogy mennyi mindent köszönhet az emberiség a középkornak. E századok több tekintetben is az alkotó elme örök emlékezetre méltó csúcsteljesítményeivel ejtették ámulatba a világot. Emellett a középkor lüktető társadalma mozgalmas, színes, szélsőséges érzelmektől teljes életet élt, amely az akkori ember számára örömöt és bánatot egyaránt hordozó, üdvösség és kárhozat között ingadozó, egyetlen élő jelen volt, mely aztán múltba fordult, ahogyan mai jelenünk is percről-percre múlttá válik. A középkor embereinek köszönhetjük az építészet, a szobrászat és a festészet páratlan műemlékeit, a gyönyörű román, gótikus vagy bizánci stílusú templomokat, ők építették kultúránk alapjába a karoling reneszánszot, az „avant la lettre“ humanizmust, ők közvetítették az ókor tudományos eredményeit és példamutató filozófiai meg irodalmi alkotásait, tőlük származik a „Trisztán és Izolda“, a „Cid“, a „Roland-ének“, ők találták föl a kódexet a könyvtekercs helyébe, nekik köszönhetjük a mai zeneírás hangjegyeit. Időnként meglepően szabadon nyilatkoztak meg, díszes kézirataik a képzőművészet valóságos műemlékei, misztériumjátékaikkal és vásári komédiáikkal színházat teremtettek. A középkori társadalom nem süllyedt anarchiába, hanem nagyon is hierarchizált volt, a helyi szerveződések és a központosítás közötti egyensúlyra alapozódott. A középkorban alig vannak törvények, inkább szokások, majd kiváltságok rendezték keretbe az életet a maguk pontos szabályaival. A rend a hagyományon alapult, az emberek közötti kapcsolatok pedig idővel egyre szervezettebb kötődéseket hoztak létre a vallási gyülekezettől a tartományi, majd nemzeti közösségekig. Középeurópai térségünkben a középkort bizonyos sajátosságok jellemzik. Itt a nyugateurópai jellegű feudalizmus a bizánci-szláv típusúval élt együtt, míg Róma egyháza a Kelet egyházával vetélkedett. A keresztény értékeknek a kései keresztesháborúk keretében zajló védelme szorosan kapcsolódott az államiság védelmének fő célkitűzéséhez. E térségben a társadalom, épp e konfrontációk okán, lassabban haladt fölfelé a haladás lépcsőfokain. A középkori Erdély e sajátosságok teljes képét nyújtja, amelyet a románmagyar-német együttélésből származó etnikai kölcsönhatások még színesebbé tesznek. A Kárpátok koszorúzta ország történetének kutatása az utóbbi két-három században gazdag könyvtárra való kiadványt termelt, mindhárom nemzeti történetírás közreműködésének köszönhetően. Ez az előny ugyanakkor hátrányt is jelentett, mivel Erdély történetének vizsgálata gyakran részrehajló, egymás mellett párhuzamosan eltekintő perspektívákból történt, ami a kutatás objektivitásának rovására ment. E történetírás gazdag, időtállónak bizonyult eredményei valamint az
