Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1997 (1. évfolyam, 1-2. szám)
Stat
A felső-magyarországi főkapitányság és Erdély 121 századi Habsburg fennhatóság idején kizárólag német, pontosabban alsó-ausztriai származásúak voltak. Hasonló gyakorlat az egész törökellenes végvárrendszernek pusztán két erődjében alakult ki: a közvetlenül a bécsi császárvárost oltalmazó Győrött és az oda vezető dunai hadfelvonulási és utánpótlási útvonalat biztosító komáromi erődítményben. A szatmári végvár a Habsburg katonai vezetés védelmi koncepciójában a 16. század hetvenes és nyolcvanas esztendeiben tehát sok tekintetben fontosabb helyet foglalt el, mint a "Felvidék kapujának" nevezett Eger vára, s a győri és komáromi erődítményekhez hasonló szerepet töltött be. De maga a felsőmagyarországi végvidék is ebben az időszakban bírt a legnagyobb jelentőséggel a bécsi Haditanács számára. 1576-ban ugyanis az itt található 13 végvárban szolgáló katonaság zsoldjának összege mintegy 75 000 rajnai forinttal meghaladta a Bécset és az alsó-ausztriai területeket védelmező győri és kanizsai végvidék 22 várában tartott katonaság zsoldszükségleteit. Hat esztendő múlva ugyan a Dunától a Dráváig terjedő két főkapitányság költségei már közel azonosak voltak a felsőmagyarországi generálátus zsoldösszegével, az arányok azonban még mindig az Erdély felőli végvidék különös jelentőségére utaltak. Mindennek hátterében a Báthory István fejedelemsége alatt véglegesen önállósuló és 1576-tól a lengyel korona támogatását is maga mögött tudó Erdély megnövekedett politikai és katonai szerepét kell felismernünk, amit tehát fenti adatok ismeretében Bécsben is igen helyesen érzékeltek. Jóllehet Báthory katonai potenciáljának jelentős részét 1579-1581 között a Rettegett Iván elleni hadjáratok kötötték le, Rueber kassai főkapitány és helyettese, Paul von Sara továbbra is állandóan küldözgette kémeit mind Lengyelországba, mind az erdélyi 39 országgyűlésekre egy lehetséges katonai akció kipuhatolására. A Habsburg- Báthory viszály rendezésére ugyanis alig volt remény, hiszen Bécsben és Prágában továbbra is görcsösen ragaszkodtak az idejétmúlt speyeri egyezség teljes Tokaj 16 Kálló 9 1576: Pálffy, 1995. 154-156. és 149-151. 1582: ibid. 159-162. és 166-172. 38 Laskowski, Ottó: Les campagnes de Batory contre la Moscovie. In: Etienne Báthory, roi de Pologne, prince de Transylvanie. Cracovie, 1935. 375—403. 39 Lásd például Paul von Sara egyik 1578. évi levelét Ernő főherceghez: ÖStA KA AFA 1578/13/1. No. 121. levél. Vő. még Forgách Miklós felső-magyarországi főkapitány 1632. évi utasításával a szatmári fő- és vicekapitány számára: “A kétt Varosbelj Kereskedő Rendek, miuel sok Országokat járnák kereskedéseknek okáért, senkj közülök Capitan hire nélkül Erdélybe es a Török közzé kereskedésnek okaértis, se külemben, el ne merijen mennj. Visza Jüuet pedig mindgiart elsöbbenis tartozzanak a Capitannal szembe lennj és hitek szerént a mit oda halottak, látták és ertettek meg Jelentenj, sub gravi poena.” MOL P 71, Családi levéltárak, Csáky család levéltára, Központi levéltár Fasc. 172. No. 3.
