Diaconescu, Marius (szerk.): Mediaevalia Transilvanica 1997 (1. évfolyam, 1-2. szám)
Stat
116 Pálffy Géza Az erődítési munkák felgyorsítását az Erdélyben lezajlott politikai változások indokolták. Jóllehet az 1570-ben megkötött speyeri egyezmény először rajzolta meg Erdély és a királyi Magyarország határát, János Zsigmond váratlan halála teljesen új helyzetet teremtett. 1571. május 25-én ugyanis az erdélyi országgyűlés nem a Miksa császár és magyar király által támogatott Békés Gáspárt, hanem a váradi főkapitányt, a Habsburg uralkodó egykori foglyát, Báthory Istvánt választotta fejedelemmé. Jóllehet Báthory a speyeri megállapodás értelmében titokban még hűségesküt tett Miksa királynak, trónra lépésével azonban az egyezmény leglényegesebb pontja hiúsult meg, melynek következtében Bécs végleg lemondani kényszerült az erdélyi területek feletti befolyásról, sőt immáron egy önálló államisággal rendelkező országgal kellett szembenéznie. Báthory megválasztása nem pusztán Erdély történetében hozott lényeges fordulatot. Hatalomra kerülése a felső-magyarországi végvidék területén élő magyar nemesség számára is űj alternatívákat kínált. Jól tudjuk ugyanis, hogy maga Báthory és tanácsurainak többsége elsősorban nem az erdélyi, hanem a partiumi és felső-magyarországi nemesség soraiból verbuválódott. Mindez pedig kedvező lehetőséget teremthetett az 1560-as évek hadjárataiban elvesztett felsőmagyarországi területek (többek között a korábbi Báthory-birtokok: Szatmár és Németi) visszaszerzésére és egy esetleges olyan Keleti Magyar Királyság megszervezésére, mely Szapolyai János, majd fia János Zsigmond uralkodása idején az 1550-es évek elejéig a Tiszától keletre fekvő országrészben és Erdélyben létezett. A magyarországi nemesség egy része ugyanis fogékonynak mutatkozott a Báthoryval való titkos vagy akár nyílt együttműködésre egyaránt. Ennek lehetőségét és az ebből Bécs számára jelentkező páratlan veszélyt azonban Miksa császár új felső-magyarországi főkapitánya (1568--1584), Schwendi utódja, az alsó-ausztriai származású, de az 1572. évi pozsonyi országgyűlésen honfiúsított Hans Rueber von Püchsendorf is felismerte. Magyarország eltűnt végvárai. In: Az Egri Vár Híradója 18. (1983) 26—29. (a továbbiakban: Szabó, 1983.) Egerre: Sugár István: Az egri vár históriája. Bp., 1991. 96-101. Vő. még Marosi, 1974. 41., 46—48. és 59—60. (Újabban mindkét vár erődítéstörténetére és a Baldigara hadiépítész-család tagjaira a budapesti Hadtörténeti Intézet munkatársa, Domokos György folytat kutatásokat.) f Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése. 2. kiad. Bp., 1984. 183—186. (Magyar História sorozat) (a továbbiakban: Barta, 1984.) 17 Ibid. 192-193. í 18 Rueberre az eddigi irodalomból lásd Schimka, Elisabeth Gisela: Die Zusammensetzung des niederösterreichischen Herrenstandes von 1520—1620. Wien, 1967. 202. (Phil. Diss.) és Slovensky biograficky slovnik (od roku 833 o roku 1990). V. Zväzok R—S. Martin, 1992. 140. Rueber 1572. április 14-i honfiúsítására: Németh István: A kassai követek jelentése az 1572. évi február-áprilisi országgyűlésről. II. rész. In: Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) 1/1—2. (1994) 171. és Magyar törvénytár. (Corpus Juris Hungarici) 1526—1608. évi törvényczikkek. Magyarázó jegyzetekkel kíséri Márkus DezsŐ. Bp., 1899. 622-623.: 10. törvénycikk.
