Ciubotă, Viorel (szerk.): Patrimoniu multietnic (Satu Mare, 2009)
103 így érkezünk meg Fancsika településre, ami 8 km-re fekszik Nagyszőlőstől, az egykori megyeszékhelyt Ungvárral összekötő úton. Egy helyi legenda a falu nevének keletkezését Mátyás királyhoz köti. A királyról több legenda is fennmaradt, ami szerint álruhában, kísérők nélkül járta az országot, hogy közvetlenül szembesüljön a lakosság problémáival. Az erdőkkel borított Ugocsa vidékén járva a király megpillantott a patak partján egy szép lányt, aki épp a ruhákat mosta. A király és leány között azonnal szerelem szövődött, ami a király ott tartózkodásáig tartott. A király eltávozásakor a lánynak, Fanninak egy birtokot adományozott. Az itt kialakuló falu a lány becenevéből, Fancsikából kapta a nevét. A történelmi adatok nem igazolják a fent leirt legendát, azonban ennek ellenére a helybeliek megőrizték, hogy ezáltal a falut még vonzóbbá tegyék. A „borairól híres” Nagyszőlősön érdemes meglátogatni a 14. századra datálható középkori várromot, valamint a Perényi család kastélyát, aminek párját román oldalon Túrterebesen találjuk meg. Emellett a városban működik egy gyógyfürdő is szanatóriummal. A város katolikus temploma a középkori egyházi építészet egyik remeke. A salánki református templomról az első írott Biserica greco-catolică din Híja Православна церква у селі Хижа Kistarna görög katólicus templom The greek-catholic church of Híja