Ciubotă, Viorel (szerk.): Turulung. Micromonografie (Satu Mare, 2009)

A református templom

îl. A hajó és a szentély csehsüveg-boltozattal fedett. A templom óoltára és szószéke a templom stílusával összhangban áll. Az eredeti, 1829-ben Pesky József által festett, Mária mennybevételét ábrázoló dtárképet 1941-ben kicserélték. A Nepomuki Szent János és Szent ózsef mellékoltárok 1911-ben a budapesti Rétay és Benedek Vlűintézetben készültek. A templom 1944-ben találatot kapott, íelyreállítására csak 1957-bn került sor, Tóth Gyula ekkor festette álképeit. A padokat az 1980-as években kicserélték. Figyelmet érdemel íz előző templomból átmentett, 1772-ben, kőből faragott ceresztelőkút. Három harangja van, a legnagyobbat és legkisebbet 991-ben, a középsőt 1923-ban öntötték. A hívek anyagilag is támogatták karzat építését, azzal a kikötéssel, íogy a püspök a szatmárnémeti székesegyház régi orgonáját emplomuknak ajándékozza. Ez meg is történt. \ református templom A falu középkori temploma a 16. század során a református elekezeté lett. 1743-ban a faluba telepített katolikus svábok viszont, і birtokos Perényi család révén, visszakapták a templomot. így a eformátusok kénytelenek voltak újat építeni maguknak. A jelenlegi, gyszerű, sokszögzáródású épület különlegessége a főhomlokzat előtt lló, szép arányú, nagy szoknyával, de körüljáróval nem bíró, még a 8. században épült torony. Egyik harangját 1846-ban, a másikat 923-ban öntötték. Lacul din Turulung Túrterebesi tó Lake of Turulung Озеро-Турулунг 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom