Szőcs Péter Levente (szerk.): Cămin. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2010)
Archaeological vestiges
în apropierea Păşunii Porcilor şi în zona Viei Căminului au fost descoperite două aşezări ce datează din ultimele secole ale erei păgâne (sec. III—II î. Hr.). Fragmentele de vase culese din arătură atestă că cele două aşezări erau locuite de celţi. Această populaţie, cunoscută din scrierile greceşti şi latine, făcea parte din ceea ce numim lumea antică. Celţii foloseau deja moneda pentru schimburile comerciale şi practicau o agricultură performantă, ca urmare a utilizării plugurilor de fier. în epoca romană şi prima epocă a migraţiilor putem să deosebim trei zone principale de habitat. O aşezare întinsă a fost descoperită în zona viilor, lângă drumul dintre Cămin şi Urziceni. Această aşezare se întindea pe terasa vestică a pârâului Papírgyárpataka, pe o lungime de cca. 1 km. Pârâul, actualmente canalizat, avea în antichitate o vale largă şi mlăştinoasă, cu terase cultivate şi lunci folosite pentru păşunat. O altă zonă prielnică pentru locuire era terasa vechii mlaştini Ecedea. Descoperiri din epoca romană au ieşit la iveală în zona podului Crasnei. Condiţiile erau asemănătoare cu cele din valea pârâului Papírgyárpataka, terasa mlaştinii fiind un pământ bun pentru agricultură, iar marginea mlaştinii pentru păşunat. Un habitat special putem atesta pe grindurile/insulele din mlaştină. Aşezările din aceste promontorii erau accesibile în cea mai mare parte a anului doar cu barca, beneficiind astfel de o protecţie naturală. 6 vízinövények hasznosnak bizonyultak az állatok tartásában, hiszen akkor is táplálékot biztosítottak, amikor a földeket hó borította. Kálmánd területén a Kr. e. II. évezredből származó településnyomokat nem találtak, viszont a Kr. e. I. évezredből, a régészek által vaskorszaknak nevezett időszakból több telep is kimutatható. A Kraszna II. világháborúban elpusztult régi hídjának a környékén két települést fedeztek fel, amelyek közül az egyik a Kr. e. I. évezredből származik, a másik pedig ugyanennek az évezrednek a középső szakaszából. Az első településhez köthető valószínűleg az a bronztárgyakból álló leletegyüttes, amelyet 1889-ben fedeztek fel az Ecsediláp lecsapolási munkálatainak alkalmával. A 9 csákányból, egy sarlóból és egy lándzsahegyből álló együttest a régészek „bronzdepónak” szokták nevezni. Hasonló „raktárleletek” az egész európai kontinensen elterjedtek, de a Felső-Tisza-vidékén található a legtöbb. Újabban egyre több adat arra utal, hogy a bronzból készült fegyvereket, ékszereket, valamint szerszámokat tartalmazó depókat az őskor embere szándékosan ásta el, az isteneknek tett áldozatként. A Disznó-legelő és a kálmándi Szőlős közelében két települést találtak, amelyek a pogány éra utolsó évszázadaiból (Kr. e. a 3-4. század) származnak. A szántásból felszedett kerámiatöredékek bizonyítják, hogy a településeket kelták lakták. Ezt a népességet a görög és a latin
