Liviu, Marta - Szőcs Péter Levente (szerk.): Andrid. Ghid cultural şi istoric (Satu Mare, 2011)
Date istorice - Történelmi adatok
familie este Zoárdfi de Andrid, de origine din neamul Hontpázmány. Familia este menţionată pentru prima dată în legătură cu Andridul în ultimii ani ai secolului al XIV-lea, şi îşi păstrează statutul de proprietar până la stingerea sa, la jumătatea secolului al XV-lea. Fiica ultimului descendent de sex masculin, Margareta, moşteneşte posesiunile din Andrid ale familiei Zoárdfi, care vor reveni, conform dreptului medieval, familiei soţului său. în urma acestei alianţe matrimoniale, astfel, nobilii Szepessy devin proprietarii unei părţi a Andridului şi preiau, la rândul lor, denumirea satului: Szepessy de Andrid. Spre finalul evului mediu, familiile din sat încep să se individualizeze pe baza numelui, în anul 1592 dispărând şi ultimii nobili definiţi ca fiind „de Andrid”. La finalul evului mediu şi în perioada premodernă, Andridul era un sat prosper, cu o populaţie care depăşea cu mult media localităţilor învecinate: în anul 1570, numărul iobagilor şi al jelerilor din sat era de aproximativ 400-500, iar cel al nobililor plătitori de impozite de 103. Andridul se conturează astfel ca un sat specific de nobili mici, în care până şi averea celui mai important moşier nu depăşea trei sau patru sesii iobăgeşti. Numărul ridicat al locuitorilor se datorează în primul rând avantajelor zonei de mlaştină, care oferea resurse pentru creşterea animalelor în toate anotimpurile, materii prime pentru construcţii şi surse suplimentare de venit. O perioadă mai grea în viaţa Andridului o reprezintă finalul secolului al XVI-lea şi primul deceniu al veacului următor, Endrédi előnevet. A középkor vége felé a faluban lakó nemesi családok elkezdtek név szerint is önállósulni, így 1592-ben eltűtt az utolsó Endrédi nemesi név is. A középkor végén, az újkort megelőző időszakban Érendréd egy fejlődő falu képét mutatta, melynek lakossága jelentősen meghaladta a szomszédos települések népességét: így 1570-ben a faluban élő jobbágyok és zsellérek száma mintegy 400-500 fő volt, az adófizető nemeseké pedig 103. Érendréd ezek alapján egy olyan kisnemesi település volt, ahol a legtehetősebb birtokosnak tulajdona sem haladta meg a három vagy négy jobbágyteleknyi nagyságot. Az aránylag magas lakosságszámot a mocsaras terület nyújtotta lehetőségekkel lehet magyarázni, mert itt minden évszakban jó természeti adottságok voltak az állattartásra, volt építőanyag, és más jövedelemkiegészítő források is rendelkezésre álltak. A 16. század és a rákövetkező évszázad első évtizedei hozták a legnagyobb nehézségeket Érendréd életében, amikor a hosszan elnyúló 15 éves háború során felerősödtek a török és tatár betörések az Erdélyi Fejedelemséggel határos területeken. Az Oszmán és Habsburg konfliktus következtében sorozatosan portyázó seregek fosztogatták a lakosságot, amely a támadásoknak kevésbé kitett területekre menekült. így Érendréd lakossága drasztikus mértékben a felére csökkent: 1597-ben 53 jobbágycsalád élt a faluban. A falu népességcsökkenése egészen a 17. század második feléig tartott, ekkor a település néhány évre pusztán állt (1663-Parcul conacului familiei Strobentz A Strobentz kúria parkja The park of the manor-house Strobentz 22
