Kereskényi Sándor: Complexul Memorial Ady Endre. Emlékmúzeum (Satu Mare, 2007)
Ady Endre şi meleagurile natale - Ady Endre és a szülőföld
(h^ un chip raţional şi realist iluziile istorice ale tradiţiei moştenite de la mica nobilime. Peisajul istoric încă în peisagistica poetică a altor poeţt, ca de pildă: Kölcsey, Vörösmarty, Arany apăruse deja pretenţia firească de a da socoteală despre faptele şi valorile istoriei naţionale. Ei, deşi ar fi vrut, nu au reuşit să scape de vraja iluziilor tradiţionale, şi de multe ori putem sesiza în poezia lor o dorinţă de evadare în istorie, concomitentă cu idealizarea peisajului maghiar. Ideologia de origine plebeiană a lui Csokonai şi Petőfi s-a orientat spre critica relaţiilor sociale. In cazul lor peisajul apare ca mediul unui proces al muncii, care îl degradează pe om, sau ca o parte a Naturii, din care lipsesc întru totul nedreptăţile sociale. Până la sfârşitul secolului al XIX-lea în literatură s-au acumulat mai multe concepţii de peisaj. E lesne de înţeles, că fiecare la rândul său, conţinea şi referiri axiologice privind societatea sau istoria. De altfel peisajul se asocia foarte des cu exprimarea unor conţinuturi lirice foarte complicate. Nu odată conceptele filozofice sau politice ca egalitatea, dreptatea sau libertatea, chiar şi istorice ca independenţa, cultul trecutului sau al strămoşilor, au apărut perfect integrate în peisagistica poetică. Evaluarea şi sistematizarea acestor motive, în literatura maghiară, a fost făcută de Ady, cu Történelmi táj A nemzeti történelem tényeivel és értékeivel való számvetés igénye megjelent már Kölcsey, Vörösmarty és Arany táj költészetében is. Ok, bár akartak, de nem tudtak a nemzeti hagyomány kisnemesi illúzióitól megszabadulni, és sokszor érzékelhető mindhármuknál a történelembe való menekülés vágya is. (És ezzel együtt a szülőföldi vagy az országos táj szépítgető eszményítése.) Csokonai és Petőfi eleve plebejus vétetésű nemzeti eszmeisége inkább a társadalomkritikára irányult - ezért náluk a táj legtöbbször úgy tűnt fel, mint az embert többnyire lefokozó munkafolyamat környezete, vagy pedig mint egy olyan Természet része, amely mentes a társadalmi igazságtalanságoktól. A 19. század végére az irodalomban sokféle tájfelfogás halmozódott föl. Érthető módon, mindegyiknek voltak társadalmi és történelmi értékvonatkozásai is. A táj egyébként is egyre inkább a legbonyolultabb lírai tartalmak kifejezéséhez kezdett társulni — nemegyszer az olyan társadalmi jelentésvonatkozások, mint az egyenlőség, az igazságosság, a szabadság, vagy pedig az olyan történelmi összefüggések, mint az emlékezet, a függetlenség, a múlt és az ősök kultusza a táj ábrázolásba ágyazva jelentek meg. A felhalmozódott, néha szétválasztott, néha összekapcsolt társadalmi és történelmi
