Szőcs Péter Levente (szerk.): Călătorii istorice pe Valea Someşului. Ghid turistic (Satu Mare, 2014)
Pomi
Pomi Pe malul stâng al râului Someş, în extrema estică a judeţului, la graniţa dintre Câmpia Someşeană şi zona Codru, este situată comuna Pomi. Are în componenţă satele: Pomi, Aciua, Bicău şi Borleşti. Prima atestare a satului Pomi datează din anul 1407. în secolul al XIV-lea era parte a domeniului călugărilor paulicieni, iar ulterior localitatea aparţine Drăgoşeştilor. în perioada premodernă şi modernă, satul este divizat între mai mulţi nobili mici, dintre care cei mai importanţi au devenit, în secolul al XIX-lea, familia Tholdy. Curia acestora, cel mai important monument din sat, zidită în secolul al XVIII-lea, a fost moştenită şi reconstruită un veac mai târziu de către familia Újfalussy. Este înconjurată de un parc impresionant, cu o suprafaţă de aproape 6 hectare. Biserica ortodoxă, cu hramul Adormirea Maicii Domnului, a fost construită în 1854. La Pomi s-a născut în anul 1839 Gavril Lazăr de Purcăreţi, memorandist sătmărean, care s-a implicat activ în mişcarea naţională a românilor sătmăreni în special în calitatea sa de preot al parohiei Sanislău şi protopop al Eriului. Borleştiul este menţionat pentru prima dată în scris în anul 1584. în perioada medievală aparţine domeniului cu centrul la Beltiug, deţinut de Drăgoşeşti, iar din secolul al XVIII-lea intră în proprietatea familiei Károlyi. în 1785, noii proprietari colonizează la Borleşti 43 de familii de şvabi. După cel de al doilea război mondial, majoritatea populaţiei de origine germană este deportată în lagărele de muncă din URSS, iar odată cu emigrările din perioada comunistă, şvabii dispar total din localitate. Biserica romano-catolică cu hramul Sf. Arhanghel Mihail a fost construită între 78 Remetemező Remetemező község a megye keleti szélén található, a Szamos völgye és a Bükkalja találkozásánál. A községhez tartozik Remetemező, a községközpont, Balotafalu, Papbikó és Barlafalu. Remetemező első írásos említése 1407-ből való. A 14. században a pálos rend birtokai között szerepelt, majd a Drágfi család bélteki uradalmához tartozott. A kora újkortól kezdődően a falu több kisnemesi család tulajdonába került, közülük a legjelentősebb birtokos a Tholdy család. A falu látványossága a család 18. században épült kúriája, amelyet száz évvel később az azt öröklő Újfalussy család újjáépített. A kúriát hatalmas, hat hektáron elterülő park veszi körül. Az ortodox templomot 1854-ben építették, az Istenszülő elszenderedésének szentelték. A településen született Gavril Lazăr de Purcăreţi memorandista, a szatmári román nemzeti mozgalom vezéralakja, Szaniszló parókusa és érmelléki esperes. Barlafalu település első írásos említése 1584-ből származik. A középkorban a Drágfi család bélteki uradalmához tartozott, majd a 18. században a Károlyi család szerezte meg. 1785-ben a faluba 43 sváb családot telepítettek. A második világháború befejezésekor a német közösség egy részét a Szovjetunióba deportálták kényszermunkára. A kommunizmus éveiben bekövetkezett kivándorlások nyomán a svábok teljesen eltűntek a településről. A Szt. Mihály római katolikus templom 1811-1813 között épült. Az építés során elkövetett hibák miatt rövidesen újjá kellett építeni, ekkor alakult ki a mai neogótikus stílusú épület. A hívek fogyatkozása miatt napjainkban a templomot a görögkatolikusok használják. Az ortodox templom 1855-ben épült, Nagy
