Szőcs Péter Levente (szerk.): Călătorii istorice pe Valea Someşului. Ghid turistic (Satu Mare, 2014)
Medieşu Aurit
un o sută de ani, cinci documente papale oferă informaţii disparate despre istoria aşezării în secolele anterioare. Conform relatării acestor documente, la o dată neprecizată, situată oricum înainte de 1215, localitatea fusese luată din mâinile românilor şi ocupată de regalitatea maghiară, care susţine în zonă, începând cu secolul al XIII-lea, prozelitismul franciscan. Cu toate încercările de catolicizare a populaţiei ortodoxe (schismatice) româneşti, procesul are rezultate palpabile doar prin anii 1370, când Caterina, văduva banului Simion, se implică financiar şi moral în susţinerea activităţii misionare a călugărilor franciscani. Această doamnă fusese cea care a atras atenţia curiei papale asupra problemelor de jurisdicţie a bisericii catolice în zonă, obţinând de la papalitate diverse avantaje şi scutiri care înlesneau funcţionarea parohiilor catolice incluse în domeniul Medieş. Astfel, impozitul datorat bisericii catolice, decima, avea să fie îndreptat în cea mai mare parte înspre susţinerea materială şi dotarea parohiilor săteşti, a căror înfiinţare fusese sprijinită chiar de Caterina, şi nu înspre înaltele foruri ecleziastice, conform practicii obişnuite. De asemenea, spre a facilita integrarea spirituală a locuitorilor domeniului în sânul bisericii catolice, Papa permite franciscanilor aflaţi în zonă să rezolve probleme care în mod normal erau de competenţa episcopului sau chiar a curiei papale (iertarea unor păcate capitale). Interesul Suveranului Pontif pentru această regiune periferică a Ungariei medievale, interes care de altfel a determinat transmiterea informaţiilor pe care le avem despre localitatea Medieşu Aurit, se încadrează într-o acţiune mai amplă de prozelitism catolic în cadrul regatului maghiar, susţinut din a doua jumătate a secolului al XIV-lea de regele Ludovic de Anjou. 16 E források szerint, az uralkodók a ferences rendre támaszkodva erőteljes térítő tevékenységet folytattak a 13. század során, de Meggyes vidékén érezhető eredmény csak 1370 körül született Simon bán özvegye, Meggyesaljai Katalin közreműködésével, aki anyagilag és erkölcsileg is támogatta a ferences misszionáriusok tevékenységét. Katalin folyamodványai révén született a szóban forgó öt pápai oklevél, amelyben több egyházi kiváltságot és felmentést szerzett az aranyosmeggyesi uradalom területén működő katolikus plébániák részére. így, többi közt a pápai tized nagyobb része a helyi kiváltságolt plébániákon maradt, ezek fenntartására és felszerelésére, szemben az addigi gyakorlattal, mely szerint ez a felettes hatóságokhoz kellett jusson. Ezenkívül a hívek lelki gondozásának megfelelőbb ellátására a pápa megengedte a vidéken élő ferenceseknek, hogy a megyéspüspöknek vagy a pápának fenntartott bűnbocsánatot is adományozhassanak. A középkori Magyarország e határszéli uradalma iránt tanúsított speciális pápai figyelem, amelynek egyébként az Aranyosmeggyesről fennmaradt források is köszönhetőek, egy szélesebb, a 14. század második felében Nagy Lajos király támogatásával zajló katolicizálási akció része lehetett. Az biztos, hogy 1280-ban Aranyosmeggyes a Pok nembéli Móric családra szállt. A Győr vármegyéből származó család Miklós nevű tagja révén kerül Szatmár megyébe, mivel részt vett a IV. Béla király és fia V. István között kialakult konfliktusban. Az idősebb király szemében kegyvesztett Miklós erre a vidékre menekült, leszármazottaiból alakult a Pok nemzetség meggyesi ága, akiket a 14. századtól Móricz családként ismertek. Ők birtokolják Aranyosmeggyest és a környéken kialakuló uradalmat egészen 1490-ig, a család
