Szőcs Péter Levente (szerk.): Călătorii istorice pe Valea Someşului. Ghid turistic (Satu Mare, 2014)
Medieşu Aurit
Din gama produselor lipseşte ceramica ştampilată de influenţă romană. Atelierul de ars ceramica este compus dintr-un cuptor legat de groapa de deservire prin două canale de foc. Coborârea în groapa de deservire se realiza cu ajutorul treptelor special amenajate, la baza lor fiind întreţinut focul ce ardea în gura canalelor de foc. Vasele erau introduse în cuptor prin orificiul cupolei, aflat la suprafaţa solului, şi erau arse de aerul fierbinte ce pătrundea prin canalele de foc. Sistemul ingenios de construcţie permitea evitarea contactului direct al vaselor cu focul, iar prin amplasarea în pământ al întregului cuptor era minimalizată pierderea căldurii. Centrul ceramic se întinde pe terasa înaltă a luncii mlăştinoase a răului Racta, retras la cca. 4 km de calea principală de circulaţie de pe terasa nordică a râului Someş. Lutul de o calitate excepţională, apropierea apei şi a pădurilor care se pot vedea foarte bine şi pe hărţile din secolul al XVIII-lea au oferit toate condiţiile necesare unei producţii ceramice pe scară largă. în aceste condiţii în secolele II-III d. Hr. pe acest amplasament s-a dezvoltat cel mai mare centru de producţie ceramică din zona, fiind identificate până în prezent peste 200 de cuptoare de ars ceramică. în stadiul actual al cunoştinţelor, nu ştim cu exactitate când a fost începută şi când a fost abandonată producţia ceramică de la Medieşu Aurit, însă având în vedere numărul cuptoarelor putem să spunem că era unul din cele mai mari centre ceramice ale Europei barbare. Indicatorii etnici sunt formele de vase dacice arhaice, modelate cu mâna, cu brâuri alveolate, care au fost aşezate în cuptoare alături de vasele de provizii. Olarii daci deserveau cu producţia lor un spaţiu geografic întins, formele medieşene de chiupuri regăsindu-se în locuinţele vandale din perioada războaielor marcomanice. Centrul ceramic 12 lépcsőkön lehetett lemenni, az alján nyíltak a fűtőjáratok, melyeknek szájánál égett a tűz. Az edényeket a kemence talajszint feletti kupolanyílásán át helyezték el és a tüzelőárkokon beáramló forró levegő segítségével égették ki. Ezzel a jól bejáratott módszerrel küszöbölték ki azt, hogy az edények közvetlenül érintkezzenek a tűzzel. A kemence földbe ásásával minimálisra csökkent a hőveszteség. Ez a fazekas központ a Rákta patak mocsaras völgyének magas teraszán helyezkedik el, mintegy 4 km-re a Szamos teraszán haladó főútvonaltól. A jó minőségű agyag, a víz közelsége és a 18. századi térpékeken még jól beazonosítható erdők közelsége megfelelő nyersanyagot biztosított a működéshez. így alakulhatott ki itt a Kr.u. a 2-3. században a régió legnagyobb kerámiagyártó központja, amelyben ez idáig több, mint 200 kerámiaégető kemencét azonosítottak. Ismereteink mai állása szerint nem tudjuk pontosan mikor kezdődött el Aranyosmeggyes területén a kerámiagyártás, és azt sem, mikor számolták fel, de a kemencék számát figyelembe véve kijelenthető, hogy egyike volt a barbárok lakta európai területek legnagyobb kerámiaközpontjának. Az etnikai hovatartozásra utalnak a kézzel formázott, hullámvonalas övvel díszített edények, amelyeket a hombáredények mellé helyeztek el a kemencében. Ezek az archaikus formájú edények a dák kultúrára jellemzőek. A dák fazekasok hatalmas földrajzi területet szolgáltak ki termékeikkel, a markomán háborúk idején a vandál házakban is az itteni lelőhelyen készült hombáredények voltak. Az itt működő kerámiaközpontnak valószínűleg komoly szerepe volt abban, hogy a vandálok átvették a fazekaskorong használatát és az ezzel a technológiával gyártott termékek elterjedtek a Kárpátoktól északra eső területeken, a mai Lengyelország déli részén.
