Porumbăcean, Claudiu (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 33/2. (2017)
Etnografie
tokát figyelmen kívül hagyva módosította a vállaji és mérki sváb közösség fejlődéstörténetét. A megfélemlített és bezárkózó közösségekben a kommunista hatalom szinte társadalmi ellenállás nélkül építette ki új gazdasági és társadalmi rendszerét. A svábok kormányzati szintű rehabilitációjára és a deportálás narratívájának legalizálására 2007-ben került sor, amikor Szili Katalin, akkori házelnök, az elhurcolások hatvanadik évfordulója alkalmából szervezett konferencián, az Országházban bocsánatot kért. 2013. december 17-én pedig az országgyűlés január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította. Összegzés A kutatás során szerettem volna megismerni azokat a kommunikációs szituációkat, amelyekben a deportálással kapcsolatos narratívumok megfogalmazódtak, továbbadódtak. Szerettem volna megismerni azokat a nyilvános és nem nyilvános csatornákat, amelyeken a deportálásra emlékezés megvalósul(t), különös tekintettel a megemlékezésnek, mint történeti jelenségnek a változásaira. E szándékaimat részben meg tudtam valósítani. Sikerült elkülönítenem azokat a regisztereket, amelyekben a deportálásra való emlékezésre sor került. Fontosnak tartom a kutatás folytatását, hiszen az érintettek nagy száma miatt újabb és újabb emlékezési színterekre derülhet fény. Ahány család, annyi lehetséges emlékezési gyakorlat, mert bár a jelenlegi információk alapján az állapítható meg, hogy a deportáltak elzárták a kommunikációs csatornákat, és a kommunizmus időszakában zárva is tartották azokat, de lehettek kivételek, ebben az esetben pedig a kommunikatív emlékezet vizsgálatát ki kellene terjeszteni a harmadik generációra is. A deportálásokra a szatmári svábok egyrészről a nem emlékezéssel, másrészről az identitás bizonyos alakzatainak - nyelv és etnicitás - a feladásával reagáltak. A kényszerhelyzet szülte önkéntes asszimiláció egy korábban már megindult folyamatot gyorsított fel hihetetlen módon, annyira, hogy az még a generációváltás előtt végbement. Az elhurcoltak hallgatásának a következménye az lett, hogy a deportálások emlékezete a természetesnél jóval korábban átkerült a kommunikatív emlékezetből a kollektív emlékezet területére. Pontosabban a két gyakorlat mintegy húsz évig párhuzamosan működött. Sőt a kollektív megemlékezések hatására termelődött ki - a kommunikatív emlékezeten keresztül - a deportálás narratívum készletének a legnagyobb hányada. A romániai oldalon, a korábban ismertetett okok miatt, az emlékezés szervezésének igénye sokkal hamarabb felmerült, mint Vállajon vagy Mérken. Az itteni nyilvános megemlékezések a szomszédos romániai minták hatására és mintájára szerveződtek, és a résztvevők jelentős része is onnan érkezik. Emlékállítás és felejtés. A „málenkij robot” emlékezete a szatmári sváboknál Szilágyi LEVENTE Muzeul Judeţean Satu Mare Satu Mare, RO, email@yahoo.com 294
