Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 27/2. (2011)
A. Istorie-cultură-artă
Kereskényi Sándor A kortárs líra kérdésirányait integráló (vagy attól elhatárolódó) olvasói identitásképzés számára nagyon is eltérő lehet a múlthoz fordulás érdekeltsége. Sokszor előáll a sajátos hermeneutikai szituáció: a feltételezett egykori és a tapasztalt jelenidejű költészeti horizont távolsága más-más okokból jelenthet kihívást az értelmező számára. A mai magyar költészet mértékadónak vélt teljesítményei ritkán teremtenek intertextuális kapcsolatot az Ady-versekkel. Mégis egyre jobban érzékelhető a költő életművével való újabb számvetés igénye. Az eltérő interpretációs érdekeltségek nyilvánvaló megléte azonban máris sejteti korunk Ady-olvasásának esetenként radikálisan széttartó lehetőségeit1. Ady Endre (1877-1919) új elemekkel szőtte át az európai szimbolizmust - a létezés egészének transzcendenciáját nemzeti hagyományokkal, biblikus és népi mítoszokkal ötvözte, s tette mindezt egy kihangsúlyozott közéleti elkötelezettség jegyében. Joggal nevezhetjük őt az „utolsó magyar nemzeti költőnek”, hiszen az európai szimbolisták színes palettáján a „nemzeti modernséget” testesítette meg. Ugyanakkor líránk első olyan költője, akinél felismerhető már a „nemzetfelettiség” későmodern motívuma is, a nemzeti értékek tudatos alárendelése az emberi emancipáció egyetemes célkitűzésének. Az elmúlt harminc évben Párizsban élő neves irodalomtörténészünk, Pór Péter szerint Ady ízzig-vérig magyar költő, ezzel egyidejűleg azonban - Paul Celannal és Rainer Maria Rilkével együtt - a Monarchia „nemzetek feletti” költője is, sajátos „Duna-menti tematikák” hírhozója. Pór Ady-jellemzése kiindulópontjává vált a költő posztmodem recepciójának* 2 3. 1988-as könyvének zárósorai vissza-visszatémek a magyar szimbolizmus olyan kutatóinál, mint Bojtár Endre1, Fried István4, Krasztev Péter5, Vajda György Mihály6. Eszerint Ady összekapcsolta a lélek ezoterikus mélységének Baudelaire-től tanult kifejezését a nyelv, illetve a stílus Verlaine-féle megújításával. Anélkül, hogy elérte volna a versszerkezet Mallarméra (vagy akár Rilkére) jellemző összetettségét, olyan komplex képi világot hozott létre, amely a szimbolikus költői ontológia jelentős vívmányának tekinthető, sőt túl is mutat azon. Az Ady-kánon újraértékelése Az Ady-életmű a 20. század folyamán sokféle, többnyire eltérő (olykor konfliktusos) kanonizációs törekvések mentén értelmeződött át meg át, újra és újra - majdnem mindig agresszív irodalom- és kultúrpolitikai stratégiák kitüntetett ütközőpontjaként. Ezért aztán egyáltalán nem meglepő az Ady-viták gyakorisága, sőt még az sem, hogy a vitatkozó felek (a legkomolyabbnak szánt irodalomtörténeti értékelések kontextusában) az Ady-szövegeket irodalmon kívüli szempontok szerint kívánták végleg feldicsőíteni vagy éppen egyszer és mindenkorra lejáratni. Az értésmód „felnyitásának” vagy „lezárásának”, illetve „kisajátításának” ellenjátéka talán a legfontosabb komponens az Ady-olvasás történetében. Megjelent az ú.n. „Ady-pörökben” (1910- 1930), megjelent az akadémiai és a publicisztikai diskurzusokban. Megjelent elsősorban az ideológiai és az esztétikai legitimációképzés igényével, megjelent sokszor az eltérő hagyományszemléletek ütköztetésének szándékával, és megjelent néha (de nem utolsó sorban) az önigazolás és a pozícióvadászat többé-kevésbé leplezett törekvései mentén7. Babits, Kosztolányi és József Attila vitájában (ahogyan József Attila Babits-kritikájában is) elsőrendű szerepet kapott. Itt a „hatásszorongás” beszédmódalakító szerepe mellett meghatározó tényező lehetett, hogy éppen A posztmodern Ady-recepció: ideológiai beszédmódok és kanonizációs stratégiák 'Szirák Péter: Kanonizációs stratégiák, történeti konstrukció az Ady-recepcióban. Literatura, 1998. 2. 173-180. A szerző eme tanulmánya egyszerre képez nélkülözhetetlen eligaztást és megkerülhetetlen vita-alapot. A legújabb Adyinterpretáció hagyományos nézőpontú áttekintését olvashatjuk Görömbei Andrástól (Ady-képünk és a újabb szakirodalom. In: A szavak értelme. Csokonai, Debrecen, 1996. 15-28.) 2Péter Pór: Ein Symbolist aus Ost-Europa: Endre Ady. In: Der Körper des Turmes. Essays zur europäischen Literatur von Schiller bis Valéry. Ed. Peter Lang, Frankfurt/M.-Bem-New York-Paris, 1988. 220. 3Bojtár Endre: A kelet-közép-európai szimbolizmus. Akadémiai, Bp., 1989. 4Fried István: Az Osztrák-Magyar Monarchia irodalma és kultúrája. Irodalomtörténet, 1991. 1.57-92. 5Krasztev Péter: Ismét újra kell születnünk. A szimbolizmus Közép- és Kelet-Európábán. Balassi, Bp., 1994. 6Vajda György Mihály: A modernség néhány típusa az Osztrák-Magyar Monarchia irodalmaiban. In: Egy irodalmi Közép-Európáért. Fekete Sas, Bp., 2000.101-103. 7Jászi Oszkár: Ady és a magyar jövő. Nyugat, 1919.1.13-17. Satu Mare - Studii şi Comunicări, nr. XXVII / II, 2011
