Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 26/2. (2010)
A. Istorie
Kereskényi Sándor mentalitáshoz és az intézményekhez, élő kapcsolatot teremtve ezáltal közöttük és az önképzésével bajlódó szubjektum között.5 A szubjektum intellektuális felépítéséhez használt mentális modell a 13-15. században főleg újszövetségi jellegű volt (Jaques Le Goff). Pico híres 900 tételében (1486) kifejtette, hogy nincs olyan tudomány, amely jobban bizonyítaná Jézus isteni mivoltát, mint a kabbala és a mágia. A kereszténység Jézus-koncepciójának Biblián kívüli forrásokból való levezetése megnyitotta az utat a Talmud (Marsilio Ficino), általában a héber nyelv (Johannes Reuchlin), valamint a zsidó történelem modell-értékűségének felismeréséhez. Ez utóbbi lépést Erasmus és követői tették meg - abban a tudatban, hogy eszmei irányultságukkal sokat használnak a reformáció égisze alatt elgondolt kulturális és nemzeti reneszánsz fellendítésének.6 A legújabb szakirodalomban Adrian Hastings részletesen foglalja az „ószövetségi állammodell” nemzetépítő jellegét - azt is hangsúlyozva azonban, hogy amaz kizárólag szimbolikus úton érvényesült, és teljesen mellőzte a konkrét etnikai konnotációkat, mi több, a reformátusok ilyen munkáiban a zsidó államiság pusztán elvi felfogásaként (paradigmaként) szerepel. Hastings jól látja és láttatja azt is, hogy nem valamiféle „zsidó kultuszról” van szó, hanem a történelemnek mint „etnikai fejlődésfolyamatnak” a felfedezéséről. Egy olyan szemléletváltásról, amely lehetővé teszi - többek között - a szuverenitás alanyának új típusú megközelítését.7 Thomas Mann, aki a német nemzetépítés programját a reformációból származtatta, keserű hangú sorokban ecsetelte a „germán otrombaság” barbár és humanizmusellenes vonásait jól ismert Erasmus-Luther szembeállításában. „A német szellem genuin módon európaellenes” - irja Németország és a németek (1945) című híres esszéjében, nyomatékosítva, hogy a lutheri nemzetmodell keresés óhatatlanul beletorkollott a „zsidó egyszerűség” bálványozásába, míg az ebből származó romantikus innerlichkeitfogalom, az etnopolitika és kultúrfilozófia immanencia-elve a virulens antiszemitizmusba. Vagyis a 20. századi kultúrhistóriában közhelynek számít a protestáns típusú mentalitásmodell elmozdulása a nyitástól a kirekesztés irányába. Ezt egyes kutatók (mint Erich Fromm) azzal magyarázzák, hogy a protestantizmus túlságosan kötődik az Ószövetség defenzív etnocentrizmusának gyanakvó, üldözéses pszichózisához, antropológiai pesszimizmusához. Magyar vonatkozásban különösen említésre méltó a reformáció első két évszázadának néhány mérvadó személyisége, aki prédikátorságával megképezte magának a prófétai szerepet, míg a korabeli, már csak az emlékezetben létező egységes Magyarországot, annak népét azonosította az ószövetségi Izraellel. Eme szimbolizáció mentén a magukat próféta-szerepben felléptető prédikátorok (főleg a puritánus) Izrael bajait lajstromozták, orvoslásuk módozatait ajánlgatták, sokszor szenvedélyes hangú átkokkal halmozva el a javulástól ódzkodókat. Alvinczi Péter, Batizi András, Geleji Katona István, Kovásznai Péter, Köleséri Sámuel, Margitai Péter, Medgyesi Pál, Mikolai Hegedűs János, Németi Mihály, Porcsalmi János, Szőllősi Mihály, Tolnai Dali János voltak elsősorban a magyar reformációnak azok az olykor egymással is vitázó zászlóvivői, akik számtalanszor eljajgatták nemzetük siralmát. A magyar natio „jajjai” legtudatosabban a Praxis pietatis moralizáló, tudós 5 Hastings, im. 39. “Martin Luther, the founder of the reformation movement voiced the opinion that the only language adequate to express religions feelings was Hebrew. Ulrich Zwingli, the other leader of this movement used the Hebrew in his pulpit. Philip Melanchthon, German humanist, in his first lecture at Wittenberg University is 1518, said the study of the Hebrew language is essential and has to be incorporated into the curriculum in addition to Latin and Greek. In XVI-XVII th century Europe protestant scholars know the „lingua sancta hebraica”, and the Hebrew culture in to teach and research the history of theirs people”. 6 Bán, 1973. p. 16-19. 7 Hastings, im. 72. 110
