Virag, Paula (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 26/2. (2010)
B. Etnografie
Borkészítés Klézsén A moldvai csángókról szóló írásokat tanulmánzozva láthatjuk, hogy az egyik legkutatottabb népcsoportok egyike, néprajzi szempontból is. A gazdálkodásról szóló írások száma ennek ellenére messze alulmarad a folklór-, a népművészeti-, stb. írásokkal szemben. A szőlészettel és borászattal foglalkozó tanulmányok száma pedig aránytalanul kicsi, annak ellenére, hogy a magyar nyelvterületről rengeteg kötet és tanulmány jelent meg ebben a témában. Ezt a hiányosságot csak kismértékben enyhítette dr. Kós Károly Csángó néprajzi vázlat című tanulmányában (1976). Ezt követően Halász Péter nyúlt hozzá - A moldvai magyarok szőlőkultúrájáról című tanulmányában (1987) - ehhez a nem kevéssé problematikus témához. Dolgozatomban egyrészt a Klézsén ma alkalmazott borkészítési módot szeretném vázolni egy belső fejlődési folyamat egyik etapjaként, másrészt a Halász Péter - tanulmány végén felvetett problematikához, miszerint a moldvai csángó borászat a hagyományos paraszti kultúra archaikusabb részeit őrzi, vagy pedig a magyar nyelvterületen ismeretlen kelet-európai, balkáni borkészítési eljárásokat idézi (Halász 1987: 176), szeretnék hozzászólni, és újabb adatokat ismertetni. A bomyerés mai módszerének bemutatása azért lényeges, mert a későbbiekben kiindulópontként fog szerepelni bizonyos feltevések bizonyítására irányuló érvelésekben. 1. A terepmunkát 1999. november 24. és 29-e között végeztem Klézsén. Az eredmények feldolgozásának első fázisában kiderült, hogy jelentős változások álltak be a borkultúrát illetően az elmúlt néhány évtizedben. Ez a Halász Péter és Kós Károly, valamint a saját gyűjtésem összevetésekor vált nyilvánvalóvá. Ezek a változások egyrészt belső fejlődés eredményei, másrészt külső hatás következtében jöttek létre. Elsőként kell megemlíteni, mint külső hatást, a filoxéra járványt, mely máig ki nem hevert károsodást okozott - igaz nem csak Moldvában. Kipusztította az őshonos fajtákat, ezek helyébe új, nyugatról származó fajták kerültek, melyek mennyisége és minősége is elmaradt a régieké mellett. A filoxéra mellett ki kell emelni a téeszesítést, mely erősen visszaszorította a szőlőtermesztést. „A kommunisták kiszántották (a szőlőt), kukurudzát tettek belé, csak összeszántották, szőlőt csak annyit, hova nem bírt bemenni a masinya, az oldalakon, meliknek ott még megmaradt. Egyiknek sincs sok szőlője, de ezelőtt volt, míg ki nem szántották.”1 Mind Kós Károly, mind Halász Péter a móriska (daráló) alkalmazását, mint lehetséges feldolgozó eszközt írja le, a csömöszkölős módszer mellett. Az általuk leírt móriska még fából készült és a falubeli mesterek maguk készítették (Halász 1987), mára a fa móriskát teljes egészében felváltotta a vasból készített változat, melyet a gyárban dolgozó férfiak készítettek, készítenek. Az ilyen jellegű különbségek a technikai fejlődésből adódnak, és számuk jóval több az előbb felsoroltaknál, de ezek bemutatása nem célja a jelen dolgozatnak. Belső fejlődés eredményének tekinthető többek közt a pince elterjedése. Az említett két tanulmány a pincét kizárólag a módosabb gazdáknak tulajdonította, ma azonban már nem tudnak olyat, akinek ne lenne pincéje „megfogy a pityóka, pince kell.”1 2 „Pince nélkül nem bír az ember lenni.”3 Amint az idézett mondatból is kitetszik nem a hagyományos értelemben vett borospincére kell gondolni, hanem olyan pincére, amelynek elsődleges feladata az, hogy megvédje a benne tárolt dolgokat a megfagyástól. Sokkal Szilágyi Levente 1 Saját gyűjtés: Tapsi Mihály, 72 éves. 2 Uő. 3 Uő. Satu Mare - Studii şi Comunicări, nr. XXVI / II, 2010
