Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 25/2. (2008)

A. Istorie

Az érdi népfőiskola osztatlan sikert aratott. Egyházi és politikai méltóságok adták egymásnak a kilincset. Gróf Teleki Pál miniszterelnök személyesen hallgatta meg az 1940. december 22-én rendezett vizsgaelőadást.18 A KÁLÓT és a Leventeegyesületek Országos Központja (LÓK) között létre jött megállapodás révén sikerült egy másik jövedelmi forrást biztosítani a népfőiskolái tanfolyamok számára. A megegyezés értelmében tehát a KÁLÓT lemondott a sportrendezvények és a hazafias ünnepségek szervezéséről, a politikába való „beavatkozásról”, és az éves program független összeállításáról. Ez utóbbi sértette leginkább a KÁLÓT szuverenitását, mert ezentúl az éves munkatervet - ellenőrzés és jóváhagyás végett - be kellett mutatnia a LOK-nál, és számolni kellett a leventék részére rendezendő tanfolyamokkal. A KÁLÓT továbbra is önálló maradt a sajtótermékek kiadásában, munkatársainak foglalkoztatásában és irányításában, a népfőiskolák fenntartásában és vezetésében, gazdasági vállalkozásaiban, pénzügyei intézésében és különleges programtervei - valláserkölcsi program, vezetőképző tanfolyamok - ügyintézésében. Ennek fejében vállalta, hogy népnevelő füzeteit, könyveit, plakátjait, röpiratait és a Műsorközpont anyagát a LÓK rendelkezésére bocsátja, népfőiskoláit pedig levente vezetőképző tanfolyamok céljára átengedi. A LÓK krónikus vezetőhiányban szenvedett, ezért kénytelen volt felajánlani leventeegyesületei vezetését a papságnak, a vezetőképzést pedig a KALOT-ra A KÁLÓT számára viszont az jelentett nem kis hasznot, a LÓK magára vállalta a levente vezetőképző tanfolyamok költségeit: hallgatóként 5 pengőt fizetett minden egyes napra. Ez az összeg nemhogy fedezte egy-egy tanfolyam költségvetését, de maradt belőle annyi, hogy a KÁLÓT saját kiadásait is finanszírozhatta belőle, s ezzel némileg enyhítette anyagi nehézségeit. P. Nagy Töhötöm részletesen ismertette a szerződés tartalmát és jelentette, hogy az abban foglaltakon kívül a leventeegyesületek vezetésében részt vevő papokat is a KÁLÓT képezi ki egyhetes tanfolyamok keretében.19 Az első szatmárnémeti tanfolyam előtt Szalados Sándor azzal a kéréssel fordult a püspökhöz hogy az 1942. december hó 1-jén nyílik meg. Minthogy a LÓK részéről a részvételi díjnak a folyósítása nem történt meg, kölcsönből, részben kegyes adományokból lesz kénytelen azt biztosítani. Ehhez kérte a püspök támogatását.20 A plébániákat értesítették a szervezendő tanfolyamokról. Kovács Gyula, c. prépost, egyházmegyei KÁLÓT igazgató tájékozatta őket hogy a tanfolyamos toborzókat kiküldték. A tanfolyam ingyenes. Az utazás is csekély pénzbe kerül, mert a Honvédelmi Miniszter H.M. 590. ein. LOK 1943 rendelete alapján katonai menetlevelet kapnak. Minden megalakult és alakulásban levő KÁLÓT egyesülettől legalább négy legényt kérnek a tanfolyamra.21 1944 júniusáig a KÁLÓT 16 tanfolyamot rendezett papok számára. Egy-egy tanfolyamon átlag 90- 110 pap vett részt, összesen közel 1600 fő.22 Visszaemlékezések a tanfolyamokról Lami István, későbbi neves magyarországi szlovák néprajzkutató, költő és író részt vett a szatmári KÁLÓT népfőiskolái képzésen. Élményeiről az „Olvasás holdfénynél. Lalusi történetek.” c. kötetében is beszámolt. A legjobb hallgatókat a KÁLÓT vezetői 1941 augusztusában meghívták ún. kultúrtitkárképző tanfolyamra. Ezekből választották ki azt a 20 fiatalt, akiket a tanfolyam sikeres elvégzése után Népfőiskolákra küldtek kultúrtitkárnak. A továbbképzésben a főhangsúlyt az ifjúsági vezetés tudnivalóira 18 B.M., 125.p. 19 B.M, 118-119.p. 20 Szatmári Püspöki Levéltár, a továbbiakban Püsp. ikt.sz. 5646/1942 21 Püsp. ikt.sz. 4202/1943 22 B.M, 119.p. Dancu Pál 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom