Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări. Seria istorie-etnografie-artă 17-21/2. (2000-2004)
C. Artă
Ajánlások egy új, korszerű Papp Aurél monográfiához banner Zoltán 1. Mint az első Popp Aurél monográfia társszerzője, mindenekelőtt azzal a vallomással és nyilatkozattal tartozom a Szatmár Megyei Múzeum által meghirdetett, Popp Aurel festőművész és kora címet viselő konferenciának, hogy 1968-ban, a Meridiane Kiadónál megjelent könyvünk felett eljárt az idő, a korszerű művészettörténet-írás mai szemszögéből nézve ez egy kimondottan rossz monográfia — ezért azt tartanám tanácskozásunk legértékesebb eredményének, ha valaki, fiatalabb szerző kedvet kapna egy új, modern Popp Aurél-monográfia elkészítésére. Hangsúlyoznám: ezt a véleményt nem egyeztettem Raoul Şorban úrral, aki az 1968-as könyvet tulajdonképpen formába öntötte, megszövegezte. Az ő véleménye tehát természetesen más, valószínűleg lényegesen különbözik az enyémtől. Harminc évvel az első Popp Aurél-monográfia megjelenése után, talán illő, számomra pedig egyenesen presztízskérdés tájékoztatni a szakmai közvéleményt néhány alapvető vonatkozásról. a. ) Még 1957-ben, tehát nagyon fiatalon és kezdő művészettörténészként ért az a megtiszteltetés, hogy a bukaresti Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó felkért egy Popp Aurél-monográfia megírására. A magyar nyelvű művészeti könyvkiadás ekkor születik meg, keresi a helyét, profilját, dimenzióit a romániai kiadói hálózatban, ha tehát megjelent volna, az egyik legkorábbi kiadvány lenne. De nem jelent meg, elfektették, majd korrekciós javaslat nélkül visszaküldték, amikor a kiadót átszervezték. Nem is volt az egy jó kézirat. Viszont egy jó monográfiához szükséges adat és információs bázis a birtokomban volt, hiszen rendszeresen látogattam a művészt éveken át, aki apám rajztanára volt a Szatmári Katolikus Főgimnáziumban, megkedvelte fiatalos érdeklődésemet, s amikor (még éltében) más művészettörténész jelentkezett, hogy könyvet írna róla, azzal utasította el hogy ezt a feladatot ő csakis reám bizza. Halála után is jártam a házhoz s lajstromba szedtem kéziratos hagyatékát, amely azonban már nem az én leltárom szerint került a szatmári Állami Levéltárba. (Ezt, s hogy rengeteg értékes dokumentum eltűnt vagy lappang, onnan tudom, hogy amikor 1976-ban az írásaiból összeállított Ez is élet volt... című kötetet szerkesztettem, és személyes kapcsolat révén sikerült újra bepillantanom kéziratos hagyatékába, már semmit sem találtam úgy és ott, ahogy és ahová én csoportosítottam 1961-ben az önéletírás fejezeteit. A kötet egyébként 1977-ben jelent meg a kolozsvári Dacia Kiadó gondozásában, s előszavában valamint a jegyzetekben igyekeztem immár a saját Popp Aurél portrémat körvonalazni.) b. ) Raoul Şorban tudott az én kéziratomról, s amikor a hatvanas évek közepén a Meridiane Kiadó megbízta a monográfia elkészítésével, engem kért fel társszerzőnek. A munkamegosztást, is meghatározta: Tőlem kéri az életrajzi anyagot, az elemzést, a könyv ideológiáját pedig ő készíti el, illetve véglegesíti. Az én kéziratom a pályakezdő tapasztalatlansága, a Raoul Şorbanâ a hatvanas évek szocreál szemléletének és ideológiai követelményeinek a következtében térítette el a Popp Aurél pályaképet a szakmai feldolgozás vonaláról az életrajzi-, politikai-, szociális elemek aránytalan kihangsúlyozása irányában. A mai, strukturalista elemzési módszerek szemszögéből nézve a monográfia ugyan érzékelteti a művész rendkívüli tehetségének a dimenzióit, meggyőző bizonyítása helyett azonban vulgáris, leíró / körülíró kommentárok közegébe helyezi a műveket. R. Şorban gyakorlatilag kritika nélkül elfogadja és vizsgálódásainak vezérfonalaként alkalmazza N. Tonitza 1927-es mondatát: „nu (...) un simplu pictor - ceea ce i-ar displace pînă la jignire ... — ci (...) un activ propagandist al marxismului.” Tonitza ebben és más írásaiban Popp Aurélról sokkal lényegesebb és árnyaltabb jellemzést fogalmaz meg, amelyre sokkal hitelesebben lehetett volna felépíteni a személyiséget és a pályaképet. 2. Egy új Popp Aurél monográfiának éppen ez lenne az elsődleges és alapvető feladata: a hamis személyiségkép korrekciója. Ugyanis mindaz tény és valóság, amit az eddigi megjelent dokumentumok kihangsúlyoznak: a művész valóban rendkívüli szociális érzékenységet hozott gyermekkorából, s hordozott egész életében. Ezért korának történelmi eseményei sohasem hagyták közömbösen, s mivel elég tisztán (de nem marxistaként!) látta és értékelte az utolsó 50 év (pontosabban az 1914-től az ötvenes évek végéig terjedő Satu Mare - Studii şi comunicări (Seria II Istorie-Etnografie-Artă), nr. XVII - XXI, 2000-2004
