Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Artă şi etnografie
Varga Imre - sculptor revoluţionar al dogmelor 621 "Az úton rendőr, motyogó munkás. Röpcédulákkal egy-egy elvtárs iramlik át. Kutyaként szimatol előre és mint a macska, fülel hátra; kerülő útja minden lámpa." A felállított emlékművön - a tervtől eltérően - a palánk helyébe könnyedén elegáns vasbeton háttér került. A kitárt karú, hozzá simuló alak mozdulata a keresztfa nélküli "corpus" asszociációján és az idézett vershangulaton kívül mást is jelent... amit a szobrász a kontraszt-effektussal ért el: az alak sötét sziluettjének és a világosszürke háttérnek ellentmondása korántsem csak külső formai kérdés, hanem a tartalomra, a témára is ható módosítás: a palánkhoz rejtőzve simuló férfialak itt célponttá lesz. Az asszociatív tárgyi elemeknek és a portréfigurának újabb találkozása a Károlyi Mihály-emlékmű. A Kossuth-téren elhelyezett álló alak fölé gótikusán csúcsíves keret magasodik: utalás a magyar Parlament gótizáló elemeire, utalás a tartós (feudalizmus korának) korstílusra. És ebben a keretben, szinte kilépve-kimozdulva belőle, úgy áll a Károlyi Mihály (Magyarország első köztársasági elnökének) alakja, mint egy 1918-as múltjelen viszony megtestesítője: minden mozzanatában a térhez-időhöz kötött történeti összefüggést példázza. Ez a szobor, szűkszavú motívumai ellenére, talán közvetlenebbül illusztratív, mint az előbb említettek, azt is bizonyítva, hogyan képes Varga Imre a legjellemzőbb mozzanatra, a legfrappánsabb ötletre, rátalálni, amellyel a témát térbenidében konkretizálja.5 A Károlyi-emlékmű az 1918-as forradalmi átalakulás ellentmondásainak mai értelmezését önti formába (lásd a nem-találkozó ívet) s teszi ezt úgy, ahogyan a Radnóti vagy a Derkovits pátosztól mentes mai mementó lett, s ahogyan a Partizánban az újpestiek mozgalma is a mai történelmi ismeretek és viszonyítás alapján idéződik fel. A gótikus ívkeret lakonikus (tömör, velős) szellemessége a témát körüljáró, az abból kiinduló fantázia terméke. Nem kevésbé az mint a Kulich Gyula-emlékmű száradó, de még élő fája, ahol talán több és intenzívebb a részletekben is elmerülni tudó plasztikai lelemény. A halott áldozat egybefonódik a fatörzzsel, de ki is bomlik abból, a halott gyökerek, halott ágak vészes jeleket, zaklatott kavargásból kibomló horogkeresztet formálnak, a fa koronája meg az élet nyomát, leveleit hordja. A szobor a már bekövetkezett pusztítás-pusztulás és a még pislákoló élet iszonyú kataklizmáját idézi fel. A fa motívum sajátos tartalmat kap a halálra ítélt életfájában, s a tragikum mélysége a fatörzs és az áldozat összefonódásában tetőzik. Ismét más formai tartalmi ötletből fakadt az 1975-ben Mohácson felállított Leninemlékmű. Ez az alkotás azért különösen figyelemreméltó, mert maga a téma rendkívül kötötten él a köztudatban (még ha csak a "tanulni, tanulni, tanulni!" iskolás jelszóról van is szó). Eltérek most attól, hogy milyennek minősíthetők az eddigi Lenin-emlékművek, hiszen mindannyian többé-kevésbé ugyanazt a méltóságteljes figurát idézzük magunk elé már a név puszta hallásakor. Ebben a témakörben különösen nehéz egy hérosztípushoz képest "deheroizált", köznapi embert teremteni... de Varga Imrének ez (is!) sikerült. A talapzat: lépcső. A bal felső oldalon felállított póznán Lenin-fejes hatalmas zászló lobog, és emberléptékű a lépcsőn lefelé jövő Lenin-alak. E kettős Lenin-ábrázolásban a zászló rímel a jelszóvá, emblémává lett Lenin-fogalommal, és ott van az emberek között mozgó ember-Lenin, a fogalom bázisa. Ez a szobor már többrendben lazít a dogmákon, mert túllép 5 Károlyi Mihály. 1975. Bronz, 210 cm. Budapest
