Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Istorie
366 Maria Ormos december 2-i körirat azután lassanként megtette a hatását, ami úgy jelentkezett, hogy megértve végleges vereségüket, e harmadik szakaszban — ritka kivételt nem számítva — a NT-ok apránként leépültek, feloszlottak vagy tevékenységük egyszerűen elhalt. Lássuk a vitába és harcba bevetett érveket. Az egyik, rendszeresen visszatérő érv a fennálló hatóságok „kárhozatos“, „ókori“, „antidemokratikus “ stb. viselkedése, miközben e társaságok „tele vannak mindenféle piszkos dolgok elkövetésének gyanújával“, és miközben „a farkas továbbra is farkas marad, és tovább is a bárány bőrére pályázik“. Ehhez társul a vád, hogy a kormány és az MNT mégis ezek kezébe játssza vissza a hatalmat, és így — írják például Kalocsáról — „a népkormányt legtermészetesebb támaszától fosztja meg.“ Sőt, Pat kisközség NT-a a jogtalanság állapotának felhánytorgatása után egyenesen igy fogalmaz: „... a népben az a hit kezd megerősödni, hogy a nemzeti Tanács nem ér semmit, és a népkormány se ér semmit, mert minden úgy van, mint előbb“. A harmadik, rendszeresen visszatérő érv abban áll, hogy ilyen körülmények között a NT tevékenysége „illuzórikussá“ válik, illetve, hogy miután a nép bizalmat vetett beléjük, ezzel nem élhetnek vissza, következésképpen nem vállalhatják a felelősséget olyan fejleményekért, amelyekről nem tehetnek. Az ilyesfajta okfejtés végén több NT kilátásba helyezi lemondását, mások viszont ezt meg is teszik. Jelezte ebbeli szándékát a már idézett kalocsai NT, azután Pilismarót, Pat, Nagykörű, Erdőtelek, Hőgyész, Böhönye, stb. NT—a. Ezek közül az irományok közül egyet idézek, amely Erdőtelek (Heves vm.) községből érkezett. Ebben a NT már nem latolgatott és nem fenyegetőzött, hanem egyszerűen közölte, hogy beszüntette tevékenységét. Indoklásként az alábbiakat hozte fel: „... nem akarjuk és nem is bírjuk tehát az erkölcsi felelősséget viselni, mely a háborús közélelmezést irányító bölcs hatóságok és a jelenlegi megrögzött tehetetlenség folytán községünkben következetes ínség és az ezzel kapcsolatosan várható tragikus események miatt nehezednek ránk. A felelősséget azokra a hatóságokra hárítjuk, melyek előidézői voltak annak, hogy az 5000 lakosú nagyközség 1918 őszén terményeitől megfosztatott, és hadi liszttel való ellátással kecsegtetvén még a terményszükséglet beszerzését sem engedélyezték a lakosságnak.... A közélelmezési miniszter úr az alispán úrra hárítja a gondoskodási kötelességet, az alispán úr a főszolgabíró úrra, végül mindhárman és egyhangúlag az elhárító ütközőként közbeiktatott helyi közélelmezési bizottságra tolják a megoldást, a község közélelmezési bizottsága pedig tehetetlenül áll a mindenből kifosztott községben és a hivatalos huza-vona és tehetetlenség közepette a lakosság nélkülöz, éhezik, és ma már a has forradalmának vészjósló mosolyát hallatja. Nem áll módunkban kitérni a község nyomorúsága elől, mert mi is az éhezőkkel éhezünk, és ezért elhagyjuk a helyünket“. Számos további, hasonló szellemben fogant írást idézhetnék, de azok is csak a már levonható következtetést támasztanák alá: a november végi, december eleji bizonytalanságot és küszködést követően a NT-ok vezetői és tagjai maguk is belátták, hogy nincs cselekvési területük, az őket életre szólító szózat önellentmondásos volt, az elébük szabott feladat pedig (már ha egyáltalán volt ilyen) megoldhatatlan. Már tudták, hogy a játszmát elvesztették. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy az MNT sem töltötte (tölthette) be azt a funkciót, amit eredetileg tulajdonítottak neki. így azután már azon sem lehet csodálkozni, hogy 1919 januárjában feloszlatták az MNT Irodáját, és ezáltal megszűnt a több mint három hónapig működő „népi postafiók“. A Nt-ok történetének végére azután
