Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Istorie
meg pénzt szerezni. Pénzre több célból is szükség volt. Részben a NT-ok feladatkörében eljáró embereknek nem járt útiköltség, sem fuvardíj, sem kiküldetési pénz. Magyarán szólva, semmi sem járt nekik, márpedig tartósan nehéz volt bárkitől elvárni, hogy midőn a szükség amúgy is óriási, saját maga finanszírozza a közért kifejtett tevékenységét. Másrészt szükség volt penzre ahhoz, hogy a rendfenntartó őrségeknek is lehessen fizetni a nekik hivatalból járó zsoldot, ám a kasszában sehol sem volt pénz e célra. Harmadrészt a NT-ok amiatt is pénzhez akartak jutni, hogy a saját településükre visszatérő katonáknak kifizethető legyen a leszerelési járulék. E célból aztán több helyen a fimon vagy már nem is finom zsarolás eszközéhez nyúltak, hogy „önkéntesnek“ feltüntetett adakozás formájában valójában megadóztassák a helyi gazdagabb polgárokat. Ezt a gyakorlatot azonban már nemcsak az MNT, de a helyi hatóság sem nézte jó szemmel, mivel ezekben az esetekben — akár árletörésről, akár adóztatásról volt szó — az eljárás szenvedő alanyai a saját viriliseik voltak. A két helyi közeg, az állami szervek és a NT-ok szembekerülésére és rivalizálására mégsem ebből az okból került sor. A közigazgatás vezetői és tisztviselői hamarabb megértették, mint a NT-ok tagjai, hogy — ellentétben az eredeti feltevéssel — a NT-ok valójában semmiféle jogosítvánnyal nem rendelkeznek, megértették, hogy az „ellenőrzés“ kifejezés tartalmatlan, mert a NT-ok a helyi közigazgatás dolgaiba nem avatkozhattak bele és még csak bele sem szólhattak. E felismerést elősegítették az MNT dorgáló levelei és a minisztériumok rendeletéi, előírásai, mely utóbbiak tudni sem akartak a NT-ok létezéséről. A folyamat november közepén kezdődött ( együtt egyébként magának az MNT-nek a degradálódásával), november vége felé vált határozottá, majd megpecsételte az MNT december 2-i körirata. Ekkoriban a helyi közigazgatási tisztviselők már elhatárolódtak a NT-októl. A maguk által lábra állított szervezeteket hagyták kimúlni, az autonóm NT-ok tevékenységét pedig igyekeztek korlátozni és visszaszorítani. A NT-ok e folyamatot eleinte úgy érzékelték, hogy a főispán, a főszolgabíró, a jegyző, a bíró azért válik tartózkodóvá, majd elutasítóvá a NT-al szemben, mert saját reakciós úri lelke ezt diktálja neki. Az MNT december 2-i körlevele alapján azonban már ők is kénytelenek voltak megérteni, hogy a felsoroltak — akár reakciósak, akár nem — ezt teljes felhatalmazással és joggal teszik. Ez az irat ugyanis két helyen leszögezte, hogy a NT-ok nem avatkozhatnak be a közigazgatás ügyeibe. A jog és a törvény tehát a főispánjegyző, stb. oldalán állt. Ott állt a kormány, és erről szólt maga a Magyar Nemzeti Tanács. A folyamat ugyan megfelelt a forradalmat ellenző vagy elutasító tábor felfogásának, e vonatkozásban mégis bajos egyszerűen az ellenforradalom támadásáról beszélni, lévén hogy azt a kormány és az MNT álláspontja támasztotta alá. A NT-ok történetének második fejezetét a november végi, december eleji átmeneti helyzet jellemezte, amelyben a NT-ok még megpróbáltak harcolni jogaikért. Elszaporodtak az olyan írások, amelyekben a NT-ok jogkörüket firtatták, illetve szemrehányást tettek az MNT-nek amiatt, hogy tőle semmi értesítést, eligazítást, irányítást nem kaptak, és azt panaszolták, hogy a népkormány megvonja tőlük az eszközöket, amelyeket eredményes munkájuk megkívánna. Ebből az időszakból egész halom olyan írás maradt fenn, amelyben a NT-ok eligazítást, feladatuk meghatározását, hatáskörük körülírását kérték. Ekkor még harcoltak a megszerezhetőnek vélt hatalmi eszközökért. A Câteva consideraţii despre situaţia juridică şi politică a Consiliilor Naţionale în perioada noiembrie 1918-februarie 1919 365
