Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 15-16. (1998-1999)
Istorie
362 Maria Ormos nagybirtokosok vagy bérlők, a magyar területeken azonban általában nem ezek, hanem kereskedők, iparosok, kocsmárosok, nagy ritkán gazdagabb parasztok voltak. Egy-két esetben előfordult, hogy a zendülők kárt tettek uradalmi vagyonban, de akkor is elsősorban élelemszerzés okán: állatokat lőttek ki az erdőből vagy lecsapolták a halastavat. Egy-két esetben került csak sor kastélyok, kúriák kifosztására. Az utóbbi övezetben nincs nyoma annak, hogy bárhol is sor került volna erdő, rét, legelő vagy szántó kisajátítására, földfoglalásra, vagy uradalmi központ megtámadására. Az viszont előfordult, hogy egyegy NT megzsarolt néhány nagyobb uradalmat, hogy a helybeli ínségen segítsen. A magyar területeken tehát paraszti zendülésekről — legalábbis a szóban lévő iratanyag alapján — meglehetősen nehéz beszélni. Sokkal inkább szó volt éhséglázadás jellegű megmozdulásokról, amelyekben élenjárnak a minden ellátmány és kötelék nélkül a vakvilágba szétszórt katonák. E megmozdulásoknak — úgyszólván akarva vagy akaratlan — volt még egy sajátos kísérő tünete, és vélhetően egyúttal hangulata. A felsorolt célszemélyek ugyanis a legtöbbször zsidók voltak. Az MNT anyaga egyébként egy esetben, Óbecsén (Bács-Bodrog vm.) kifejezetten előtérbe állítja a „fosztogatás“ antiszemita jellegét, amennyiben az itt fellépő nemzetőrök nem elégedtek meg azzal, hogy mindenükből kiforgasság a zsidó boltosokat és kocsmárosokat, de egyúttal valamennyiüket családostól elzavarták a községből, és aki vonakodott távozni, azt ütlegekkel térítették jobb belátásra. Az már csak ráadás, hogy ezt az akciót a helyi nemzetőrség hajtotta végre. Ami magát a földkérdést illeti, azok a NT-ok, amelyek vele egyáltalán foglalkoztak levelükben, felterjesztésükben, meglehetősen mérsékeltnek mutatkoztak. A föld kisajátításának és felosztásának gondolata nem bukkan elő e lapokon, legfeljebb egyegy utalás található rá, hogy bizonyos helyeken már-már ilyesmit pedzenek az emberek. A NT-októl származó javaslatok elsősorban arra irányultak, hogy tegyék jóvá azokat a károkat, amelyek a háború alatt a bevonult katonákat és családjukat, valamint általában véve a kisgazdákat érte, illetve, hogy aki akar és azt megteheti, vásárolhasson az állam által e célra rendelkezésre bocsátandó földekből. Többféle elképzelés is olvasható arról, hogy az állam miként juthatna ilyen áruba bocsátható földhöz, de ezek között sem merült fel az általános, vagy akár csak egy radikális kisajátítás. A legmesszebb az a javaslat ment, amely az 1000 hold feletti birtokrészek kisajátításáról beszélt, de ez olyan időpontban történt, amikor már közismert volt, hogy a kormány is foglalkozik a földreformmal. E kérdés másik oldala volt, hogy a megbüntetendő személyeket pedig az a csoport tette ki, amely jogtalanul nyerészkedett a háborún, miközben a többség a fronton szenvedett. Élen jártak ezek között az olyan hatósági személyek, akik a frontszolgálat ellenében kiszolgáltatandó járulékok egy részét egyszerűen zsebre vágták, vagy a pénz feletti rendelkezési jogukkal visszaélve azt zsarolásra használták fel. Mindent összevéve: a NT- ok, és azok sorában az autonóm NT-ok is a reform talaján álltak a földkérdésben. E ponton — noha nem lehet célom a katonaság kérdésének részletes elemzése — néhány mondat erejéig mégis kitérek e fontos problémára. A katonák arra kényszerültek, hogy egyénileg keressék az útjukat. Ez a forradalom utáni első időkben a nagy átlagot tekintve kétfelé vezetett. Az egyik csoport legfőbb törekvése abban állt, hogy valahogy élve hazajusson, megúszva az idegen rekvirálókat, az éhezést és más veszedelmeket. Ha nem látott más lehetőséget, bandába állt, és fosztogatott, rabolt, és mivel közben bőven ivott, nem ritkán gyilkolt is. Egy másik rész viszont a ,jó fiúk“ táborába állt, és ezen a módon
