Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 14. (1997)
Cultură şi civilizaţie
300 Bura László Az intézmény 1923-ban szűnt meg, ugyanis a román iskolai rendszer nem ismerte a polgári iskolák típusát, vagy csak 4 osztályú gimnáziumot, vagy 8 osztályos líceumot (a magyar gimnázium megfelelője) ismert el. A polgári iskolai tanítónőképző a középfokú tanítónőképzőknél magasabb fokú oktatási intézmény volt, ugyanis a hároméves intézménybe a tanítóképzőt elvégzett vagy érettségizett (és tanítóképzői különbözeti vizsgát tett ) hallgatók iratkozhattak be. A polgári iskolai tanítónőképző intézetnek rendes tanulói mellett minden tanévben voltak magántanulói is, olyanok, akik már működő, gyakorló tanítók voltak, következésképp csak az év végi vizsgaidőszak idején jelentek meg és vizsgáztak. (A magánvizsgához is, a magánvizsgázó szakképesítő vizsgájának engedélyezéséhez is minisztériumi engedély volt szükséges.)^ 2. A tanítóképző szerkezete és működése 1894-től 1924-ig Az intézet 1894-ben az I. évfolyammal (csonka intézményként) indult, a harmadik tanévben (1896-ban) vált teljes felépítésű oktatási intézménnyé. Az ezt követő 12 tanévben azonban csonka intézményként működött^ (csak minden harmadik évben indult kezdő évfolyam), majd 1910-től megszűntéig ismét teljes intézmény volt. Az államilag is elismert, magasabb fokú szakképesítést nyújtó intézetben megalapításakor két tagozat működött: a nyelv- és történettudományi és a mennyiségtantermészettudományi szak. A későbbiekben a két szakon belül (több tanévben is) a szak egészétől eltérő szakosításra is felkészítettek, a nyelv- és történettudományi szakképesítésre készülők mellett voltak csak nyelvtudományi és csak történettudományi szakképesítésre, a mennyiségtan és természettudományi szakon belül csak mennyiségtani vagy csak természettudományi szakképesítésre felkészülő tanulók. A nyelvtudományi szakképesítésre készülők német vagy francia nyelvből szerezhettek felső fokú képesítést, a természettudományi szakon készülők földrajzból, természetrajzból vagy vegytanból.^ A Szatmárnémeti Római Katolikus Polgári Iskolai Tanítóképzőben már az intézet ötödik tanévében a kézimunka tanítására feljogosító szakképesítő vizsgát szerveztek.6 Harmadik tagozatként 1909-ben javasolták zene és kézimunka (munkamesternői) tagozat indítását,7 az engedélyezést követően 1910-ben a tagozat megindult. Az 1920/21-es tanévtől torna szak is létesült, a szakvizsgákat letevő, a szakképesítést megszerező tanulók tomamesternői minősítést kaptak.^ 3 Az intézet igazgatója minden tanévben a tantestületi gyűléseken ismertette az adott tanévben engedélyt szerzett tanulók nevét, az engedélyezett vizsgát, jegyzőkönyvben rögzítetek az engedély számát. 4 Vö. a diáklétszámról készített táblázattal.-* Ezekhez a sajátos szakvizsgákhoz és a külön szakból szerzett szakképesítéshez mindenkor minisztériumi engedély volt szükséges. 1910-ben például Perlaky Mária engedélyt kapott a minisztériumtól, hogy francia nyelvmesternői szakon vizsgázhasson az I - III. év tananyagából, ezt követően pedig francia nyelvmesternői szakképesítő vizsgát tehessen. ^Az iskolai dokumentumokból nem tűnik ki, hogy a díszítő rajzon kívül a tanulóknak milyen sajátos szaktárgyakból kellett vizsgázniuk. ^A felterjesztésben megindokolták: az oktatásban szükséges tantárgyak, tanításukhoz, felkészítésükhöz az intézet rendelkezik megfelelő tanerőkkel. A kézimunka szakra jelentkezettek felkészítését a felterjesztéssel egyidöben, még az engedélyezés megérkezése előtt megkezdték. ^A minisztérium 2000/1921-es rendelkezése tette lehetővé.
