Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 13. (1996)
Cultură şi civilizaţie
A Szatmárnémeti Római Katolikus Püspöki Líceum (1804-1852) Bura László Bevezetés Szatmárnémetiben a XIX. száza elején, 1804-ben létesült az a kétéves tanulmányi időtartamú líceum, amelyben a hat éves gimnáziumok végzettéi tanulmányaikat folytathatták, felkészülhetek a jogi vagy a teológiai főiskolára, illetőleg elméleti gazdasági képzésben részesültek. Az intézmény levéltári anyaga hiányos^, de elégséges ahhoz, hogy működését valószerűen és kellő hitelességei feltárjuk. E munka elvégzése azért is fontos, mert az iskola működése lényegében elkerülte a kukátok figyelmét2. A líceumra vonatkozó iskolatörténet! anyag feldolgozásában fontos módszertani elvnek tekintjük a konkrét tények tiszeletben tartását, az adatok feltárásában a forrásokra való alapozást, mert az ellenőrzött források tény- és adatanyaga önmagáért beszél, míg a különféle hivatkozások pontatlanok. A líceum megalapítása és működése 1804-től 1852-ig 1814-ben az igen kiterjedt területű egri egyházmegyéből két új egyházmegyét szakítottak ki, a kassait és a szatmárit. A szatmári katolikus egyházmegye első püspöke, Fischer István, mindjárt az egyházmegye megalapításának évében létrehozta az ún. püspöki líceumot3. A líceum két tanulmányi éves bölcseleti (filozófiai) tagozattal rendelkezett, a (létező) hagyományos líceumok mindkét válfajától különbözött. A hagyományos líceum ugyanis olyan gimnáziumot jelentett, amelyhez két filozófiai osztály is tartozott, vagy a püspöki székhelyen működő papnöveldét, amely két évfolyamú filozófiai és négy évfolyamú teológiai képzést nyújtott. A szatmári líceum a hatosztályos gimnáziumtól független intézmény volt, tanulója természetesen csak a gimnázium hatodik osztályát - vagyis a humanista tagozatot is - bevégzett diák lehetett. Tulajdonképpen kettős célja volt, befejezett, teljes műveltséget nyújtani a fiataloknak, másrészt előkészíteni a főiskolára, az egyetemre mindazokat, akik tanulmányaikat jogi, teológiai vagy orvosi pályán akarják folytatni^. A szatmári püspöki líceum azonban nemcsak a szatmári római katolikus papnövelde számára képzett tanulókat, s - noha a teológiai tanulmányok végzésére készülő tanulók is ebben az iskolában nyerték a középiskolai tanulmányokra ráépülő ismereteket - a líceum tanulóinak többsége világi pályára/világi főiskolán való továbbtanulásra készült, ugyanakkor a líceumot látogathatták más vallásúak is. A líceum megalapításakor ún. püspöki magánlíceum volt, de a fentebb említett nyitott, minél szélesebb társadalmi rétegeket kiszolgáló szándékkal történt alapítására abból is következtethetünk, hogy szinte az alapítás évétől kezdődően célul tűzték a teljes jogú nyilvános líceum státusának elérését. A püspöki magánlíceumként létrehozott intézmény ugyanis nem bocsáthatott ki érvényes, az egyetemre való beiratkozáskor is elismert bizonyítványt, ezért a jogi, orvosi, mérnöki pályára készülő, főiskolán tavábbtanulni akaró diákoknak előbb újabb „lyceális“ vizsgát kellett tenniük. Magánliceum jellegéből adódóan fenntartása, a tanárok fizetése is a patrónus, a szatmári egyházmegye kötelezettsége volt. A teljes nyilvánossági jog megnyeréséhez vezető útnak több állomása volt. A helytartótanács 1817-ben megadta az érvényes bizonyítvány kibocsátásának jogát5, a királyi kincstár 1825-től magára vállalta a tanárok fizetését, 1832-ben pedig - Eger, Szeged és Nagyszombat líceuma után, negyedikként - a szatmári líceum is elnyerte a teljes
