Ciubotă, Viorel (szerk.): Satu Mare. Studii şi comunicări 11-12. (1994-1995)
Cultură şi civilizaţie
13 Az értelmiségképzés műhelye a XIX. századi Szatmáron 329 III. Az iskolában kapott ösztönzések, a nevelői munka eredményei a tanítványok megvalósításaiban, teljesítményében teljesednek ki. Tanulmányunk terjedelmét nyilvánvalóan meghaladná mindazoknak a számbavétele, akik a szatmári püspöki líceum, majd a század második felében a katolikus főgimnázium tanulói közül neves emberekké, kiemelkedő teljesítményeket elérő, elismert polgárokká váltak. Mindössze egy, a líceumban és két, a gimnáziumban tanult román anyanyelvű egykori szatmári diák munkásságáról szólunk. Román és magyar nyelvű publicisztikai tevékenységük a XIX. századi Szatmár megyei román értelmiség; törekvéseire, érdeklődési körére vonatkozó adalékul szolgál. 1. Ioane Marcu Szatmár szomszédságában, Batizon született 1813-ban. A városhoz iskolái s mintegy 15 évi tevékenysége kötik. Tanulmányai során Ioane Marcu nemcsak filozófiai kérdésekkel foglalkozott, hanem —r amint ezt a XIX. század emberétől elvárták — érdeklődött a történelem és a nyelvtudomány iránt is. Nyelveket tanult, búvárkodott. Figyelemmel kísérte a korabeli irodalmat. Főként azok a kérdések érdekelték, amelyek a román nyelvű művelődéssel kapcsolatosak. így keveredett vitába Titu Maiorescuval is, aki a román nyelv helyesírási reformja idején az új helyesírási tervezetet szerkesztő akadémiai bizottság vezetője volt. Ez a tény egyébként Marcu közéleti, közművelődési szereplésének egyik bizonyítéka. A nyelvi — művelődési küzdelmekben több írásával is szerepet vállalt. Első ezek közül a Declaratione in cauza limbei romane (Nyilatkozat a román nyelv ügyében) című, mintegy 30 oldalas írása, amelyet Szatmáron, 1880-ban a Szabad Sajtó vállalat nyomdájában nyomtatott ki. írásában a Szatmár megyei román értelmiség nevében foglalt állást, miután, mint említi, 1880. június 3-án, a megyében élő, az akadémiai helyesírás-tervezetet nem helyeslő román értelmiség ezzel őt megbízta. Valójában nem írásának tudományos értéke érdemel említést, hiszén ez sok kifogásolni valót tartalmaz. Maga a tény nevezetes: a vidéki román értelmiség foglalkozott a nyelv kérdéseivel, nem volt közömbös a kialakuló össznépi irodalmi nyelv kérdése iránt, volt bátorsága véleményt nyilvánítani, mégpedig olyanformán, hogy nyomtatásban is terjesztett írással szembeszállt az országos tekintélyű Titu Maiorescuval. Ioane Marcunak alkalma volt tanulmányai során több nyelvet is megismerni, ezeken olvasni, beszélni, persze nem volt nyelvész, nyelvtudós olyan értelemben, ahogyan ezt ma értelmezzük, így aztán nem csodálható, ha téves alapról indul el, úgy véli, ha a nyelvek különböznek is egymástól formájukban, alakilag, léteznek olyan egységes szabályok, amelyek minden művelt nyelvre érvényesek. Filozófiai beállítottsága következtében téved a nyelv kialakulása, fejlődése kérdésében, másrészt hajlamos művelt nyelvek és primitív nyelvek kategóriájában gondolkodni,, ami a nyelvtudomány szempontjából nem elfogadható szempont. írása viszont érdekes olyan szempontból, hogy megtudjuk belőle, hogyan is képzelték el egy meghatározott földrajzi, tájnyelvi vidéken, Szatmár környékén a román irodalmi nyelv létrehozását, másrészt írása maga emléke a XIX. században Szatmáron beszélt román nyelvnek. I. Marcu úgy képzelte el, hogy az irodalmi nyelvben a különböző nyelvjárások bizonyos számú szavát kell bevenni, másrészt olyan nyelvet
