Szatmári Közlöny, 1910 (1. évfolyam, 1-21. szám)
1910-10-03 / 14. szám
I. évfolyam. Szatmár, 1910. November 3. Csütörtök. 14-ik szám. • • TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre 6 K. Félévre 3 K. Negyedévre 1'50 K. Egyes szám ára 10 fillér. Hirdetések jutányos árban vétetnek föl. — Apróhirdetéseknél minden szó 3 fillér. — Nyilt-tér sora 20 fillér. Oktalan pusztítás. (B.) Régi ideje annak, hogy Magyarországban a rnarhatenyésztés igen csökken, nemcsak számban, de minőségileg is hanyatlik. Ezen csökkenésnek számtalan oka van, melyből egy is elég arra, hogy tönkre tegye egész vidék marhate- nvészetét örökre. Nem akarom sorra elöszáinlálni ezen okokat, csakis arra szoritkozom, amely legszemlélhetöbb és naponként feltűnőbbé válik káros hatásaival. Látja, tudja minden ember, aki hetivásárokra jár, hogy ott a vásárlók legnagyobb részét mészárosok, bornyuhus mérők képezik, kik úgy a veres, mint az éves hornyukat összevásárolják, tekintet nélkül arra, hogy mily fejlet tségiiek azok. A megnevezett vásárlók ezáltal elégítik ki a bornyuhus^ vásárló közönség igényeit, mert az ily bornyuból már nem képesek jó húst. mérni, bornyuhusnak vén, marhahúsnak gyenge. A marhatenyésztésben pedig óriás kárt tesznek a sok jó növendékállat kipusztitása által. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: CSOMAY GYŐZŐ. A szegény emberek — kik ezen növendékállatokat eladják, anyagi körülményeik folytán vannak kényszerítve arra, hogy eladják bornyui- kat. öszszel igyekszik túladni rajta, mert az állam által rá rótt terheltnek másként nem tudna megfelelni, adja annak, ki legtöbbet ad érte — s igy kerül a fiatal marha mészárszékbe. Nagyobb városok környékén — igy városunk környékén is — ezen eset mindennapi és ezerekre megy évente a növendékállatok száma — melyek igy a tenyészetből kivonattak. Falu helyen már más ok szerepel, de szinte veszélyes mérvű az állattenyésztésre, itt a falu mészárosa nem vághat egy nagy marhát le, mert nem fogy el és reá romlik a hús, tehát vág éves borjukat, mely 2 nap alatt elkel. Ezen bajon segítendő, a helyi hatóságoknak vag}? az állam hatalmának kellene oda hatni célszerű intézkedés által, hogy ez az oktalan pusztítás megakadályoztassék. Francia- ország ezt megakadályozandó oly nagy fogyasztási adót vettetett, hogy minSzerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Hám János-utca 5. szám. Mindennemű közlemények és dijak e címre küldendők. den embernek elment a kedve a bornyuhus élvezetétől. Miért ne lehetne nálunk is igénybe venni ezt a módszert, és miért ne lehetne eltiltani a mészárosokat a 3 hónapon túli idejű jószág levágásától? Ami pedig a kisebb községek szükségleteit illeti, egy szabály- rendelet által szintén elejét lehetne venni a bajoknak, csak ki kellene mondani, hogy minden szókgazda tartozik jégvermet felállítani, minek közegészségügyi szempontból is kiszámíthatatlan haszna lenne, mert gyakran a heveny betegségeknél épen az hiányzik, mire legnagyobb a szükség, ez: a jég Megszívlelendők ezek, mert a most fellépett hallatlan husdrágaságot talán lehet lesz rövid ideig enyhíteni külső behozattallal, de gyökeres és végleges megoldást csak a marhatenyésztés előmozdításával érünk el. — Vaskályhák, házi és konyha felszerelési eszközök beszerzésére legmelegebben ajánljuk Szeles Béla vas és szerszám áru kereskedését Szatmár Deáktér 2 sz. a városháza szomszédságában. Pöffeszkedés. A citn maliciát sejttel s félnem kell, hogy legjobb barátaim nyugtalankodva fogják olvasni az alábbi történetet, attól tartva, hogy bizonyos eszmei vonatkozásban áll velük. Mert mi tűrés-tagadás, a pöffeszkedés kellemetlenül graszszál a mi társaséletünkben. A hazug önérzetnek talán sohasem alakult ki annyi viszataszitó típusa, mint napjainkban. Pöffeszkedünk felfelé és lefelé. Az, a mit Hamlet a „hivatalnok packázásá„-nak mond, az a kellemetlen gőg, generális vonás lett. Hivatalon belül és hivatalon kivül. Mikola Imre is veszedelmesen inklinált a pöffeszkedésre. Ez a fiatal ember alig huszonnyolc éves korában főszolgabíró volt. Mikor elfoglalta a hivatalt, nyomban elfelejtette, hogy azt családi összeköttetéseinek köszönheti. A Gondviselés kényszerű adójának tekintette, melylyel tehetségének, tudásának és energiájának tartozott. A mi az energiát illeti, az nem hiányzott leikéből. Merész, dacos karakter volt, ki harcias időkben, kedvező terepviszonyok melleit talán nagyot is művelhetett volna. A szolgabiróhivalaiban épp oly tucatszámba ment, mint a többi. Különben nagy ambíciót helyezett arra, hogy a felekkel szemben a kíméletlenségig szigorú legyen. Mikor egy hétfői napon a hivatalában ült, a hajdú Bakos Andrást jelentette be neki. — Ki az? — kérdezte a főszolgabíró. — A nagy parasztbirtokos, Tiszántúlról. — Úgy? jöjjön be! A főszolgabiró — ez mondorához tartozott — belemélyedt valami aktába s jó ideig fel se nézett. Hadd várjon a fél. Mikor aztán feltekinteni kegyeskedett, egy öreg kékdolmányos parasztot pillantott meg a sarokban, egy széken ülve. A főszolgabiró ráförmedt: — Hallja, ki engedte meg magának, hogy leüljön!? talán azt hiszi, hogy korcsmában van!? A barátságtalanul megszólított öreg ember fürgén felugrott a székről s alázatosan mentegetődzött: — Ne tessék túlságosan haragudni ! Hajnal óta talpalok. Alig bírom a lábamat. — Hát honnan jött? — A vámosi pusztáról. — Gyalog? — Igen, gyalogosan. A főszolgabiró szigorú redőkbe vonta homlokát. — Hát mért jött gyalog ? — kérdezte. — Van kocsija, lova. — Van, könyörgöm, de ilyen nagy munkaidőben sajnálja az ember elvenni a munkából. A főszolgabiró megvető tekintettel mérte végig a gazdag parasztot, kiről többször hallotta, hogy valóságos nábob. Aztán megkérdezte: — Mi járatban van itt? Bakos András kimért, lassú tempóban válaszolt: — Könyörgöm alássan, cifra az én sorom ... Tetszik tudni, hogy most harmadéve árvizveszedelem fenyegetett bennünket. Szikra hijja volt, hogy háromezer hold búzaföldem nem került a viz alá. Csak annak köszönhetem, hogy a mész- falviak derekasan helyt állottak Három A hideg évszak beálltával megérkeztek az elsőrendű kályhák Kellner és Sándor Deák-téri vaskereskedésébe, s a legnagyobb választékban kaphatók.
