Szatmári Közlöny, 1910 (1. évfolyam, 1-21. szám)

1910-12-15 / 20. szám

20 ik szám SZATMÁRI KÖZLÖNY 3-ik óidul' HÍREK. — Gyáazhir. Dr. Török István köz­kórházi orvos, városi bizottsági tag f. hó 5 én, életének 48 ik, házasságának 5-ik évében, két heti súlyos szenvedés után Szatmáron meghalt. Halála mindenfelé nagy részvétet keltett, amely a f. hó 7-én végbehienő temetésén is impozánsan jutott Kifejezésre. — A pótadó. Az 1911. évi költség­előirányzatot tárgyaló gazdasági bizottsági ülésen érdekes és fontos esemény történt. Dr. Fejes István bizottsági tag ugyanis azt konstatálta, hogy helytelen a költség­előirányzatban fölvett 66°/c pótadó beál­lítása, mert a pótadó ez évben csak 51%’ Ugyanis a kiadások a múlt évinél ugyan­annyival emelkedtek, mint a bevételek, e szerint a hiány sem lehet több, mint a múlt évben volt és ha a múlt évben ennek a hiánynak a fedezésére 342 ezer K egye­nes adóalap után óó°/0 pótadóra volt szük­ség, akkor most 420 ezer K egyenes adó­alap után ugyanazon hiány fedezetére elég 51 e/0 pótadót kivetni. Dr. Fejes István felszólalása nagy eltűnést keltett. Végre aztán mégis meg­találták a tévedést, az egyenes adók téte­lénél, ahol tévesen van 67.400 K bevételi többlet felvéve, mert csak i4oo K-t kellett volna itt előirányozni. Jó k is tévedés lett volna! Mintegy óo ezer korona. — As 1711-iki szatmári béke emléktáblája. A szatmári békekötés színhelyének, a Vécsey-háznál Ferency János által föltalált „Profuntház“-nak em­léktáblával való megjelölését tudvalévőleg elhatározta a közgyűlés s egy előkészítő bizottságot küldött ki. Ennek felkérésére szép művészies tervezetet készített Pap Aurél fögimn. rajztanár. Az emléktábla elkészítésének költségvetését pedig beter­jesztették a városi razdasági bizottsághoz. Ez azonban a közművelődési bizottsághoz utalta a dolgot. A közművelődési bizottság pedig elhatározta, hogy megkeresi Szá- deczky Lajos történészt arra nézve, vájjon csakugyan Szatmáron, illetőleg a „Piofunt- ház“-ban Írták alá a szatmári békét. A közművelődési bizottság a nyil­vánosság előtt is tartozik alaposan indo­kolni azokat az okokat, amelyek miatt az eddigi tényeket el nem fogadva, min­dent elölről akar kezdeni. — A hirdetések fontosságáról a következőket Írja egy amerikai lap; „A kinek üzlete van. de hirdetések nélkül akar boldogulni, úgy cselekszik, mint az a fiatal ember, a ki szerelmes egy szép leányba és sötétben hány neki csókot.“ — A szatmári dal- és zeneegye­sület f. hó 1 9 én este a Társaskör helyi­ségeiben tagilletményes dalestélyt rendez. A programm első száma lesz a dal- és zeneegylet zenekara által előadandó Hu­nyadi nyitány. Gaál Ferenc „A rózsa temetése“ c. románcát a dalegylet adja elő zenekari kísérettel. A solót dr. Vajay Imre énekli. A harmadik szám lesz H. Bállá Mariska éneke Bendiner Nándor zongora kíséretével. Herman László hegedű számát szintén Bendiner Nándor kiséri zongorán. A Parasztbecsületböl a zenekar ad elő egyveleget s végül a dalegylet Népdal egyveleggel zárja be a műsort. — A méhek szellemi tehetségéről érdekes közleményt hoz egy amerikai lap. Uj-déli-Wales egy meleg száraz völgyében a múlt évben a szárazság igen hosszú tar­tamú volt és a méhek nagyon szenvedtek vizhiányban ez idő alatt. Ez évben mivel szintén hasonló körülménytől tarthattak, a sejtek egy része minden kasban tiszta vízzel volt megtöltve méz helyett. Dr. Braun von Fernwald tanár, a bécsi egyetem szülészeti klinikájának j igazgatója Írja: „Atermészetes Ferencz József-keserüviz ismert gyors és biz­tos hashajtó hatásáról nagyon gyakran meggyőződtem és ezért a Ferenc József- viz használatát beteg asszonyoknak a legjobban ajánlhatom“. Ásványvíz- kereskedésekben és gyógytárakban kapható. — A . Szatmár-Németi kereslte dő ifjak köre“ 1910. évi december hó 17-ikén, saját helyiségében műsorral egybe kötött házias táncestélyt rendez. Belépő­díj: szeinélyjegy 2 kor., családjegy 5 kor. Kezdete este 8 órakor. A tiszta jövedelem a kör könyvtárának gyarapítására fog for- dittatni. Jegyek előre válthatók : Páskuj Imre, Ragályi Kálmán és Weisz Zoltán üzletében. Műsor az estélyen lesz. kiosztva. — Az ország legnagyobb órás és ékszerész cége: a 30 év óta fennálló Löfkovits Arthur és Társa deb receni üzletében a nagy Karácso­nyi vásár megkezdődött,. Kívánatra nagy képes árjegyzékéből ingyen küld. Browning fegyverek és Bruwning- revolverek; Meteor folyton égő szines ma­jolika-kályhák; jégszekrények műkőlap bur­kolattal, miáltal 50 százalék jeget takarít­hatunk meg, — úgy szintén horgany lemez­ből készült fürdőkádak, valódi nickel és ércabroncsos kony haedéuyek legnagyobb raktára Melchner Testvérek vaekereskedé- sében S/atmár, dr. Lehóczky - ház. Nyílt tér. (E rovatban közlőitekért nem felelős a szerkesztő ) Nyilatkozat. A „Szamos“ f. hó 13 iki számában „Petíció“ cimen megjelent egy közlemény, hogy én dr. Csomay Aladár I. alkapitány városi bizottsági taggá történt mpgválasz- tása ellen felebbezéssel éltem. Ez nem felel meg a valóságnak, sem akaratommal, sem gondolkozásommal nem egyezik. Meg­tévesztve lettem. Ugyanis f. hó 12-én délután megjelent házunknál Gyulai József városi végrehajtó és Bakk István mészáros I s az édes apámmal egy Írást akartak alá- j Íratni. Miután nem egyszer történt, hogy kézbesítéseknek s más iratokrmk én írtam alá apám helyett, megkérdeztem, hogy az otthon nem lévő apám helyett aláírhatom e én is. Mikor Gyulai igenlöleg felelt, én aláirtani a nevem az elém tartott iratnak, amelyet el sem olvastam, mert semmi rosszat nem sejtettem, meg sötétedett is az idő. Másnap tudtam meg aztán, hogy milyen kérvény alá Íratták a nevemet. Kijelentem tehát, hogy megtévesztve lettem ; nekem semmi kifogásom nincs dr. Csomay Aladár megválasztása ellen, mert én azt a legnagyobb örömmel vettem s magám is őszinte meggyőződéssel segítettem volt elő szerény szavazatommal. A beadvány kezemhez való vissza­adása iránt intézkedtem. Szatmár, 1910. dec. i4. Vokla János. I. rendű porosz-kőezén, bükkfa, szén. vágott tűzifa kapható Fischer Hermannál Szatmár, Báthory-utca 10. sz. Telefon 122. Van szerencsém Szatmár és vidéke mélyen tisztelt urhölgy közönségének sziver tudomására adni, bt gy Szatmáron, Attils-utca (Breezkó-ház) egv nai kornak megfelelő női kalap üzletet valamint angol divat-salont nyitottam. 1 Üzletemben legújabb női kalapok raktáron vannak, továbbá készítek legújabb női ruhákat, costümöket, ruha-diszeket. Kelméket olcsón számítok. Kérve a mélyen tisztelt hölgy közönség szives pártfogását maradtam tisztelettel Blau E. Fényképészeti műterem! Hollóéi József jó hírnévnek örvendő szatmári (Deák-tér, dr. Lengyel Márton háza) fényképészeti műtermét folyó évi november hó 1 tői átvettem. — Szives pártfo­gást kér, maradok tisztelettel ÜE^riss Hietnlse fényképész, a volt HOLLÓSI-féle műterem tulajdonosa. I Olcsóbb lett az építkezés __ Sz atmári faipar és Cementárugyár Részvénytársaság Kosa féle fűrésztelep Szatraár-Szentvér állomás (bikszádi kis vasat és közraktár) mellett. Nem nyerészkedésre létesült, fakereskedés, hanem a szatmármegyei főid bir­tokosok és gazdák közérdekű szövetkezése saját gözfürészükön termelt jó és olcsó faanyaggal ellátni az egész megye iparosait és építkező közönségét. Mindennemű puha- és kemény fa, szerszám fa, tűzifa, fedélcserép, nádfonat, fedéliemez, asbest,cementpala, beocsini, cement, betoncsövek, cementlapok, üreges betoutömbfal va-/a k. Kedvező fizetési feltételek. Építkezéshez olcsó bankkölcsönök kieszközlése díjmentesen. Meghívásra érdeklődőket vidéken is személyesen meglátogatunk. Telefon 208. 4 Karácsonyi és újévi szenzációs vásár a Szatmári Bazárban, Kazinczi-u. 10. Ilyen dúsan felszerelt raktár vidéken még nem létezett. Játékok, emléktárgyak, ház­tartási cikkek, diszmü-áruk, női ridikülök, pénztárcák, albumok, munkakosarak-, kazetták, solingeni kések, evőeszközök és ezerféle itt fel nem sorolható tárgyak a tegjutányosabb szolid szabott árak mellett beszerezhetők. — Viszont eladóknak kedvezmény. Becses pártfogást kér Blatniczky István, Szatmár, Kazinczi-utca 10 ik szám. KASSAY KÁROLY SZŰCS a városház alatt. Függöny Congré ajouros TT,. aI a Kazinczy 110 cm. széles, méterje 65 krajcár UII^OiUGij utcán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom