Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)
1918-12-19 / 51. szám
Szatinár-Németi, 1918. december 19. „SZATMÁRI HÍRLAP 8 fekszünk. — Ébredjen fel a kormány, csapjon közé a naplopóknak, s ha igaz az, hogy aki nem dolgozik ne is egyék, vonja meg minden dologtalantól ae élelmezési jegyét. * Nagy Vince képviselőnk belügyminiszter lett. —- Mi, szatmáriak, örülünk, hogy fiatal képviselőnket ilyen példátlan megtiszteltetés érte. Azt kívánjuk neki, legyen alkalma az országot kormányzatával meggyőzük hogy a népkormánynak a választása helyes volt. Nem veszhet el Magyarország! Szomorúság, fájdalom tör elő a magyar kebelből annak láttára, hogy megszálló haderők nyomulnak be hazánknak vérrel megszentelt földjére. Keserűség marcangolja szivünket, mert tudatában vagyunk annak, hogy mindez csak azért van, mert lovagias, kitartó, mindig lojális nemzet voltunk a múltban. Erényeinket bűnnek minősiti az ádáz gyűlölet, a fékevesztett kapzsiság pedig nem ismerve határt, szétdarabolással fenyegeti ezeréves hazánkat. Nekünk azonban az igazságba vetett hitünk s meggyőződésünk oly nagy, hogy minden fenyegetéssel szemben megőrizzük azon biztos tudatot, hogy nem veszhet el hazánk S' területéből egy talpalatnyit sem vehet el végérvényesen az erőszak sem. A tiszta igazság s e legszentebb jog mellett földrajzi helyzetünk is lehetetlenné tesz minden felosztási vagy elszakitási törekvést. Hiszen Magyarország földje jellemző sajátságaival teljesen elkülönül a szomszédos országoktól. Földrajzilag nem tartozik egyik európai területi típushoz sem. Nem tartozik az északi táblás vidékhez, mint Oroszország és Németország egy része, sem pedig a Földközi tenger sülyedéses övéhez, mint a déleurópai félszigetek. Nem illeszkedik be pontosan a középeurópai láneképek területébe semj mint Svájc és az osztrák alpi tartományok. Hazánk, mint ék helyezkedik el Észak- Közép-Dél-Európa között, Nyugat-Európával az Alpok és a Duna, Közép- és Dél Európával a Kárpátok kötik össse. A Kárpátok ivalaku redőzete b as ezek által bekerített medence egészen egyéni alakot ad neki. A Kárpátok koronája magas gerinceivel fal módjára választja el a szomszéd országoktól. Nem is lehet hát komoly a lengyelek s ukránok követelése. Mert, amint az Árpádok nem tudták Halicsot ■ Lodomeriát megtartani, úgy ők sem fűzhetik magukhoz végleg a hatalmas hegygerinc innenső részét sem. De ugyanilyen a helyzete Erdélynek, melyet román „testvéreink* akarnak elszakítani s Romániához esatolni. Az egész vidék szerkezetileg is, de meg azért is, mert hegyrendszerének völgyei az Alföld felé nyúlnak -— ■ nem Románia felé — hazánk szerves tartozékát képezi. Uralkodóinknak, de meg az erdélyi fejedelmeknek sem sikerült szorosabb összeköttetést létesíteni Erdély s a mai román területek között éppen a földrajzi helyzetből magyarázható elválasztó okok miatt. Már a Dráva és a Száva, mint viziut állandóan összekötötte a két partját lakó népeket. A szlavóniai sikságnak természetes folytatását alkotja a drávántuli síkság, mely éppen ezen oknál fogva a Dráva-Száva kőiével egyetemben hazánkhoz tartozott. A kapcsolatot, melyet a természet diktál — ha nem is a múlt keretek között — ezután is meg kell tartania. Délnyugatra a Dinári-Alpok képezik a természetes határt, és mivel ez elválasztván a tengertől, mindig kontinentális államot alkottunk. Délen a Dunp a határ s Alföldünket Szerbiától különálló földdarabra bontja. E határt átlépve, Alföldünk egységét megbontani nem jelent mást, mint a természetes rendet időlegesen megbontani. Mert ezt végleg felforgatni úgy sem lehet. A folyók is mind az Alföld felé sietnek, nem pedig fordítva. A Maros nem fog Románia felé folyni, de a Vág sem Csehország felé. A folyók a forgalmat mind a* Alföld felé terelik. Akié az Alföld s annak kalászos rónája, azé az egész egységes hegyektől, folyóktóí határolt terület. Hazánkat hát földrajzi helyzete is minden tekintetben önállóságra utalja. Éppen azért területi fennmaradását nemcsak nemzetünk létérdeke, de földrajzi elhelyezkedése is megköveteli. * * * Érthetetlennek s egyben hihetetlennek tartjuk hát Kunfi miniszter állítólagos nyilatkozatát, mely szerint számolnunk kell azzal, hogy kisebb ország leszünk.Ezt Kunfi miniszter nem mondhatta, de ha mondta is, ez a területre nem vonatkozhatott. De meg azt sem mondhatta, hogy amennyiben e kis ország nem képes eltartani a nagy tisztviselői kart, számolni kell azzal, miszerint ezek Amerikába vándorolnak. A kormánynak gondoskodnia kell, hogy e hazában minden hazafi megélhessen. Elsősorban az ide menekült idegenek hagyják el a hazát, a nemzet tagjainak pedig munkát kell biztosítani, hogy csakugyan ne legyen kénytelen elhagyni hazájának szent földjét, hol minden hazafinak élni ■ halni kell s melynek minden rögéhez tűrhetetlenül ragaszkodunk. Dr. Tóth József. Linder — Bartha. Nem akarolt katonát látni. Lindernek tapsoltak ezért a mondásért a munkáskezek és a fegyvertelen-katonátlan hadügyminiszter szive repesett a boldogságtól, hogy fegyverek helyett emberkezek ropogtatják neki a diszlövést. És a halál is tapsolt Linder miniszternek. Az alagutak, vasúti hidak a gépfegyvereknél sem bizonyultak rosszabb kaszásoknak : Százával szedték le hős katonáinkat ékes bizonyságául annak, hogy Linder ur sem kommandirozott okosabban, mint azok az osztrák generálisok, akik halálba vitték magyar fiainkat s akiket ma épen Linder hívei vonnak számadásra. Linder maga belátta, hogy — ha katonának nem volt jó — jó miniszternek még kevésbé bizonyult: lemoindott. Ész is kell a rendhez, asért utódjául Bartha alezredest hozta be a minisztertanács. Nyugdíjazta bátyját. Tapsoltak a szociáldemokraták neki is úgy, mint azelőtt. Linder miniszternek. A kedélyek kezdtek higgadni, a katonák kezdtek rendet tartani, fegyelemhez ■zokni. Erre már elnémultak és elsápadtak. Tiszta visben nem lehet halászni, higgadt emberekkel nem lehet maszlagot etetni. Bartha miniszter kezdett be nem válni, mert valamit elfelejtett: Ssékely volt és székelységét nem tudta megtagadni, élt-halt a magyar szabadságért. Felébredt benne az ezeresztendős hargittai—csíki vértanú-nemzet hazaszeretete. Szomorúan látta, hogy a magyarság nemzetközi-napkeleti injekciókkal van elkábitva: álmos szemmel tűri, hogy levágják szép haját — a Kárpátokat, domború homlokát — a hármas halmot, karjait — a négy folyót, lábait, melyekkel a tengerre lép, a déli hegyekre hág. Szűzi székely vérrel akarta felfrissíteni a tunya magyart : fegyelmet akart ós fel akarta gyújtani a magyar szivekben a honszeralmet. De a nemzetköziek msgijsdtek. Körülöttük mindenütt dühöng a sovinizmus, csak ők félnek a fajmagyar eszmétől, mert az keresztény is. Féltek, hogy a haza szemefónyét, a fővárost i« visszafoglalja a romlatlan székely vérrel gyógyított magyar és akkor . .. Bartha minisztert lehurrogták. De a mi szemünkben Széchenyivé válott; őt szivünkbe zárjuk és várjuk, hogy világítsa mag nekünk mielőbb a lehurrogásnak perfid hátterét. Magunknak pedig elszámolásul elteszünk egy uj tapasztalatot: lqy jár az, aki köztársasági, de mint mondotta — amellett magyar is és magát meg nem adja. R. t Varga József 1878—1918. Vége felé közeledik az annyi megpróbáltatásba a és szomorúságban gazdag hosszú esztendő. Azt hittük, hogy már-már nines vesztenivalónk s azok, akik a Gondviselés kegyelme folytán megmaradtak, ha oldott kéve módjára is, de a nemzet életerejében, feltámadásában való hittel és bizalommal, friss életerőben tekinthetnek az uj esztendő elé. Nem igy történik. A nagy pusztulás, mi ez országban végbemegy, még egy eddig leküzdhetetlen járvány által is súlyosbodik. Nap-nnp mellett szedi a spanyol-kór a maga áldozatait ■ alig két hét rpulva az egyházmegye újabb halottjáról kell hirt adnunk. Sárosorosziból kapjuk a tudósítást, hogy Varga József, sárosoroszi i lelkész december 14-én életének negyvenedik, áldozópapságának tizenhetedik évében, rövid szenvedés után a pusztító járvány áldozata lett s a betegséget, amely életét kioltotta, kötelességének példásan [önfeláldozó teljesítése közben kapta meg. Kell-e ennél igazabb nekrológ, amely a fekete gyászszegélyt a krisztusi hivatás fényével önti el s annak, akinek nevét magába zárja, a mártírok keresztre hajló pálmaágát nyújtja égi ajándékul? Varga József 1878-ban Tiezaujlakon született. Középiskolai és theologiai tanulmányait Szatmáron végezte. 1901-ben szenteltetett pappá. Erdődön, Munkácson, Nagybányán és Ungváron volt segédlelkész, Sá- roiorosziban 1909-től kezdve működött. A beregi főesperesi kerület papságának részvéte mellett december 16-án Sárosoroszi- ban helyezték őrök nyugalomra. R. 1. P.
