Szatmári Hírlap, 1918. július-december (27. évfolyam, 27-51. szám)

1918-12-12 / 50. szám

Szatmáx»-Németi, 1918. december 12, XXVII. évfolyam. 50. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész érre 10 K — f. Félévi« — 5 „ — „ Negyedén* — 2 K 50 f. Egyes szám éra 20 fillér. Laptulajdonos A SZATKAB-EGTH&ZMB6YE1 IRODALMI KÖR. Tanítóknak és kézmfiiparosoknak egy évre 8 korona A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küld*« mények, pénzek, hirdetések stb. Pézmány.sajtó (Iskola-utca 5. sz.) címre küldendők. PAlyézstl hlrdtlésafc egyszeri kSzlése 10 koren« ----------------- Nyílttér sora 40 fillér. -----------------­Me gjelenik minden csütörtökön. A trójai faló. Négy évig és hámra hónapig nem bír­tak velünk. Vitézül állottuk a régi trójaiak módjára a viszontagságos élet-halálküzdel- met. Állottuk becsülettel, minden emberi képzeletet meghaladva keleten, nyugaton, északon és dólen s már-már ott tartottunk hogy ellenségeink is belefáradva, elvonulnak ércfalaink alól, amelynek miuden köve egy- egy katona, minden rése egy-egy ágyú volt. De amit fegyveres erő nem tudott el­dönteni, eldöntötte végre azt a fortély és a számítás 8 a huszadik század szégyenletes háborújának befejezéseként a trójai faló szo­morú mondája ismétlődik. Az vonult be falaink közé, lélekben megváltozott hadainkon át utat nyitottunk neki, leromboltak kapuinkat, hogy mindnyá­jan szemtöl-szembe láthassuk s oltárt emel­jünk neki, mint a sóvárgott béke igazi zá­logának. Örültek a harcosok s fegyvertelen kéz­zel hozták be a veszélyben volt hazába. Örömükben sírtak, kendőt lobogtattak a ki­fáradt védettek is : az aggok, nők, gyerme­kek és a bentküzdők egyaránt. Gyanútla­nul fogadták, ujjongtak, hiszen ajándék volt 8 ráírva e két szó: népek önrendelkezési joga és igazi demokrácia. E megváltó igék testet öltésében látja mindenki a béke megvalósulását, amely örökre véget vet majd talán a háborúnak. S ime mi történik ? Az ünnepélyes fogadta­tás után, mindjárt az első éjszaka a faló belseje megmozdul, titkos zárai felpattannak fegyveres katonák toppannak ki belőle s jobban dühöng a nacionálizmus és a hatalmi törekvósi vágy, mint valaha. A faló faló maradt s az ajándék, aho­gyan szomszédaink és a nemzetiségek értel­mezik, őseinek bizonyai és ránk magyarokra nézve, akik azt minden feltétel nélkül elfo­gadtuk, csak veszedelmet jelent. Utána vagyunk s igy késő már arról beszélni, hogy minden máefcóp ütött volna ki, ha belülről ie nézzük az ajándékot s nem engedjük át magunkat a trójaiak végletessé vált ujongásának; ha kezünket még mindig kardunk markolatán tartva vigyázunk, vá­runk és vizsgálódunk. Mikor a faló már itt volt, elkövettük azt a hibát, hogy nem akartunk egy katonái sem látni. így hadseregünk szélnek eredt, határaink védtelenül maradtak s ma ott ál­lunk, hogy a belső rend és nyugalom fenn­tartására behívott legfiatalabb öt korosztály is alig-aiig lelkesedik. Az aggodalmaskodók szavát a mámor perceiben ki hallgatta volna meg s ha meg­szólaltak volna is, Láokoón sorsát biztosan einem kerülendik. Vegyük ebhez most azt, hogy a belső országigazgatás sáncai közé vettünk egy másik trójai falovat is s akkor pusztulásunk­ról teljes képet alkothatunk. E faló megje­lenése véget vetett a régi korhadt rendszer­nek, de ugyanakkor a mohó törtetők, avatat­lanok, hozzánemértők, tehetségtelen érvénye­sülni akarók megszámlálhatatlan légióját ontja rejtelmes belsejéből. Ezek ellepik a hivatalokat, mindenütt ott akarnak lenni, mindenből részt kérnek s jaj annak, aki akaratuknak meg nem hajol. A nópkormány tehetetlen velük szemben, nem tud tőlük szabadulni. Kedvükért uj állásokat kényte­len létesíteni s a tulajdonképpeni ezsrkaru munka vesztegel. Lassan-lassan fejetlenség less az ur e szomorú országban. Mindenki rendelkezik, mindenki mást akar s erőnk, egységes veze­tésünk hiján tekintélyünk azalatt bent és kí­vül a határokon helyrehozhatatlan csorbát szenved. Ki hallgat ránk, ki vesz majd ko­molyan minket, ba ezt a versengést, kieáró- lagosságra törekvést, hatalomban való tob­zódást látja T Mikor fogunk végre tisztán látni és szomorú helyzetünk, megesalatásunk igazi tudatára ébredni ? A két faló itt terpeszke­dik az országon, patáival a húsúnkba vág s tátongó űréből újabb és újabb vészek le­selkednek ránk. Mi lees velünk ? Aeneas látva hazája pusztulását, házi isteneit magával vitte és ott hagyta Tróját. Nekünk az ezeréves hon állapotán még dü- ledékeiben sem szabad kétségbeesnünk s a faló veszedelmein okolva a romok eltakarí­tása után hozzá kell fognunk az újjáépítés­hez. Magyarország esak igy marad a mienk és lesz szebb, erősebb és hatalmasabb, mint volt valaha 1 Toborzás. Népgyülósekkel, felvilágosító szociáldemokrata kiküldöttekkel már nagy­ban folyik szerte az országban s a legeldu­gottabb falu is hangosa szónoklatoktól. Nem a legépületesebb dolgokról folyik ott mindig a szó: itthoni kötelességeink teljesítéséről, a legfiatalabb öt korosztály bentmaradásáról, hanem a szociáldemokrácia minél szélesebb körben való terjesztéséről. Egyeduralomról, la hatalom jövőbeni kizárólagos birtoklásáról, mikor még a jelen feladatait kell közös erő­vel elvégeznünk. A város a falvak felé veszi útját s a nagy szeretettől áthatva keblére öleli a népet. Jól tudja, hogy a forradalom vívmányait csak a legszélesebb néprétegek támogatásával tudja megtartani, mintahogy a negyvennyolcadiki fellángolás is a falu né­pének a támogatásával tudott győzni. Nagy­ban folyik hát a toborzás s akik a forradal­mat megcsinálták, maguk mellé sorakoztat­nak most mindenkit. Egyszerre kapós lett a falu, amit eddig nem ismertek, lekicsinyeltek, butának tartottak s most uton-utfélen hirde­tik, bogy a boldogulást ő, csak is őtőlük vár­hatják. A jövő egészséges kialakulása nevé­ben lasabban ezzel a toborzással. Hagyják békében a nagyhangú agitátorok a falu né­pét. Kialakítja magában ez az igazi szoeiá- lizmust, amely keresztény is, nemzeti is egy­szersmind s hitét, hazáját, szentségeit nem tagadja meg azért, hogy törtetők a hatalom polcára jussanak s róla aztán megfeledkezve veszedelembe sodorják az országot. Vigyáz­zanak hát a falu hivatott vezérei, ne enged­jenek a terrornak és a bangoskodóknak 3 ahol toborzást látnak a vörös zászió alatt, toborozzanak ugyanakkor nemzeti lobogó­val s Írják rá aranybetükkel a nép leikéből, hitéből, meggyőződéséből fakadt — keresz­tény szociálizmust. Autonómiát követelünk. Irt*: DR. SCHEFFLER JÁNOS. Nekünk katolikusoknak mindenkor megvolt a magunk ideális, elvi állása az egy­ház és állam egymáshoz való viszonyáról. Ezt a viszonyt találóan fejezi ki az a közép­kori hasonlat a két kardról, amely a respub- lica christiana-t, a keresztény népek világ­szövetségét védi és fenntartja : az egyik kard a lelki hatalom fegyvere, amely a lelkeket irányítja, istenfélelemre, törvénytiszteletre neveli a népeket és jó polgárokká alakítja a másik kard a világi hatalom ereje, amely a polgárok békéjét, testi és anyagi javait védi. Ennek a két kardnak zavartalan har­móniában kell küzdenie a nép testi és lelki, földi és örök boldogulása érdekében. Hazánkban az egyház és állam hosszú évszázadokon át megtalálta az együttműkö­désnek ezt a szép harmóniáját. Az ország fejei belátták, mily áldásos működést fejt ki az egyház a magyar nép oktatásában, szelid, polgári erkölcsökre való nevelésében, azért fölkarolták, támogatták az egyházat; viszont az egyház feje méltányolta királyaink apos­toli buzgóságát — és nagy befolyást, „főkegy­úri jogokat“ biztosított nekik. Ez volt a magyar állam és egyház vi­szonya — kisebb dieharmóniáktól eltekintve, — egészen 1848.-ig. De az 1848.-Í XX. t.-c. megszüntette hazánkban az egyháznak tör­téneti érdemein alapuló kiváltságoe helyze­tét. Királyaink megtartották ugyan még fő­kegyúri jogukat ée igy nem mondtak le az egyház ügyeibe való befolyásukról, — de épen azért, mert e hatalmukat a mindenkori kormánynak sokszor egyházellenes érzésű felelős miniszterei által gyakorolták, legjobb­jaink érezték, hogy a* államnak gyámkodása már csak kellemetlen nyűg az egyház testén. Azért ma, a királyság bukása után nem si-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom