Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-28 / 9. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1918. február 28. hatni a népre a legszebb elv, mely kell, hogy örökéletü legyen I A magyar kereszténység politikai szervezettségének ügyében is nagy lépés ez, mely az uj Országos Keresztény Sajtóvállalat kapósán már-már megosztott kath. tábort kell hogy egyesítse. Ilyen programmnak diadalmaskodnia kell az azt hordozó elvnek ellenálhatatlan erejével feltartóztathatatlanul. — Az uj sajtó- vállalatnak sem lehet szentebb eélja t magasz- tosabb feladata, mint ennek az elvnek propagálása, ennek a programmnak a megvalósítása. Ismételten a iegőszintóbb örömmel üdvözöljük tehát a Keresztény Szociális Néppártot. Nem kételkedünk sem igazságának erejében, sem annak kivihetőségében. Schillerrel fejezem be: „Ha a világnak irányt adtál a jóra, ne félj, mert az idő nyugalmas litb- musa előbb-utóbb meghozza a szerencsés vógkifejlődóst.“ Hozza meg! Rónai István. Legfyek-e feminista ? í)r. Scheffler János beszéde a szatmári „Kath. Kari- tása“ 1918. évi február hó 10.-én tartott gyűlésén a nőkérdésről. H. Mélyen tisztelt hallgatóim ! De bontsuk csak ki jobban azt a feminista zászlót és nézzük: kinek a képe ékeskedik rajta, mi [is fölirása? Talán liliomon, Máriás zászló, olyan, amilyen alatt őseink, hőseink küzdöttek Istenért, hazáért ? . . . És amint nézem — szemlélem a zászlót, a maga reálitásában egész előtűnik rajta egy embernek a képe, aki sem a tudományra, sem az emberiségre nem hozott valami nagy dicsőséget, aki külön iskolát teremtett annak a nagy hangon hirdetett elméletnek, hogy az ember nem Isten teremtménye, hanem az állatoknak, a majom-ősöknek dicső ivadéka. Mél- tóztassanak csak végiglapozni a feministák hivatalos lapjának, a „Nő“-nek egynéhány számát, vagy forgatni Perkins Oilman-nek imént idézett feminista munkáját, — amelyet a magyar feministák vezérszereplője, Schwimmer Róza ültetett át meglehetősen zagyva magyarságra, — mindenütt rátalálunk erre a legföldizübb, anyagias, darwinista kiindulási pontra, hogy az ember csak egy „állatfaj“. (L. mindjárt Perkins G. első lapjain pl. 11., 21., 31., 41. 1.) Mélyen tisztelt hölgyeim, ne méltóztas- sanak rossz néven venni tőj.em, ha egy kis szemelvényt olvasok fel az Önök természetrajzából, úgy amint azt Perkins Gilman-nek idézett feminista művéből veszem, Schwimmer Róza betüszerinti magyar fordításában. Halljuk esak ezt az uj bölcseségtt! „Fizikailag a nő egy nagyratermett, erőteljes, gyönyörű állatfajhoz tartozik.“ (41. 1.) — íme, mily hízelgő, szép jelzőket kapnak a nők ! De még többet is tudnak a feministák. „Az ősemberek, him és nőstény, állatok voltak, mint más állatok. Vad, erős, élénk állatok voltak és a nőstény éppoly fürge és vad volt, mint a him, ki csak a nőstényért folyó versengésre szükséges nagyobb harcoló erőben tett túl rajta. Ebben a versenyben a férfi, mint minden más himnemü élő lény, vadul küzdött szőrös ellenfelével; a nő pedig, mint a többi nőstény, nyugodtan szemlélte harcaikat és a győzőhöz társult. Máskülönben pedig táplálékot keresve, a nő épp oly szabadon száguldott végig az erdőkön, mint a férfi.“ (54. lap.) Hogy nagyon szépnek, felemelőnek tartja-e valaki ezt a kiindulási pontot, azt Mélyen tisztelt hölgyeim, mindenkinek többé vagy kevésbbá finom Ízlésére bízom. Égyet azonban tudok, — azt, hogy ez a darwinista elmélet sohasem volt igaz, mert sem belső, sem egyetlenegy külső érv nem szói mellette; tna pedig, főképen a hírhedt Heckel-féle klisé-hamisitás leleplezése óta komoly tudósok már rég lomtárba helyezték, és legfölebb nálunk Magyarországon akad még néhány „tudós", aki a „Műveltség" könyvtárában és másutt elkeseredetten védi a materializmusnak ezt a szörnyszülöttét. De hát ezt már megszoktuk, — hiszen mi mind jóban-rossz- ban, főleg pedig a jóban, mindig néhány évtizednyire utána kullogunk a müveit nyugatnak. Ha pedig valaki a nő egyenjogúsítását és felmagasztalását azzal kezdi, hogy az egész nő nemet a vadállatok sorába degradálja, — az ilyen nő-emancipációból én bizony nem kérnék. Hogy ilyen kiindulási pontból minek kell szükégképen következnie mindarra nézve, ami eddig mindnyájunk előtt jó és szent volt, azt már nem nehéz kitalálni. De nem is kell magunknak kitalálnunk; megmondják maguk a feminista apostolok. Megmondja Bebel, a feministák és szocialisták pápája, hogy Istenre, vallásra nincs már szüksége az emberiségnek. Hiszen „nem az istenek teremtették az embert, hanem az ember teremtett magának isteneket vagy Istent“. A mai tudomány már rég feleslegessé tette az Istent és a teremtést egyszerű mondává degradálta..., a túlvilágot pedig holmi dajkamesóvé. Vallásra csak azoknak a naiv népeknek van szükségük, akik még rászorulnak ilyen illúziókra. A mai emberiségnek már nem kellenek illúziók. (L. Bebel: Die Frau u. der Sooializmus o. müve 24. fejezetét „A vallás jövője“ cimen, 444—447. 1.;) V. ö. Wirker István: A feminizmus c. könyvecskéjében 3—5. 1. („Tudományos“ Zsebkönyvtár 220. sz. ) — És az erkölcs? Nem örök törvényen alapul, hanem az emberek, mindsn kor maga csinálja meg a maga erkölcstanát, amely úgy avul, változik, akár a divat. („A Nőu 1917. évf. 171. 1.; Bebel i, m. 447. 1.; Per kins i. m. 261. köv. lap.) Amit régen a leányban, mint ártatlanságot tiszteltek, azt Perkins tudatlanságnak minősiti (74 1. V. ö. 261. 1.) A házasság sem örök, szent törvényen alapul, hanem szociális fejlődés, amely ma még megfelel a közjónak, de ha a viszonyok változnak, szintén változhat. De ma sem helyes a házastársak válási szabadságának túlságos korlátozása. (L. Perkins: 27., 25., 94. stb.; Wirker 56 1.) A törvénytelen hitves és gyermek egyeniogusitandó a törvényes házasokkal I („Á Nö‘ 1914. évf. 6, 7. I.; 1917. évf. 56. 1.) A házasság és a család nem egy dolog, nem is kell a kettőt oly szorosba fűzni! (Perkins 176. 1. köt) íme ily szépen tudják magukat kifejezni 1 És az emberi faj érdeké ben“ az „eugenika“ biivös jelszava alatt a legvótkesebb malthusianismust hirdetik. „Minden faj hygiénikus intézkedés alapja, hogy az emberi akarat céltudatosan szabályozza az embertermelést ... a modern tudomány fegyvertárának felhasználásával.“ Íme ilyen szép, „tudományos“ elveket hirdet feminista olvasóinak „A Nő*, a magyar feministák ékesszavu orgánuma. (1. 1917. évf. 35 1.; v. ö. 1917. évf. 51., 179. 1.) Nem irom le, mily állati módra fejtegeti a feministák Charlotte ja a férfi és a nő közötti viszonyt, a szerelmet, — nem is részletezem tovább ennek az uj, feminista katekizmusnak többbi tanításait. Elállók attól az eredeti tervemtől, hogy ezeket a feminista virágszálakat díszes koszorúba fűzöm és mind a maga természetében mutatom be a szatmári hölgyeknek. Elállók tőle, mert félek, hogy nem mindnyájan bírnák ki ennek a koszorúnak illatát. (folytatjuk.) 1918. év január hé 1.-én uj előfizetést nyitottunk a Szatmári Hírlapra. Mindazokat, akik hívei és barátai lapunknak, ezúttal is felkérjük, szíveskedjenek minél több előfizetőt szerezni a Szatmári Hírlapnak, hogy nagy és nehéz feladatunkat zavartalanul továbbra is végezhessük. Azokat a tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük december hó 1-én lejár, kérjük, hogy előfizetési dijaikat mielőbb beküldeni szíveskedjenek, mert a papirhiány miatt nem vagyunk abban a helyzetben, hogy felesleges példányokban nyomathassuk. A mellékelt postautalványt szíveskedjenek az előfizetések beküldésekor felhasználni. • A kardbojtból. a cifra, fényes tiszti dolmányból ki kell jó- zanitani a leányokat. Ahogy izgatta, tüzbe, lázba hozta őket eddig, úgy hagyja őket hidegen, fagyos hidegen ezentúl. Legyen ennek a ronda világháborúnak ez is egyik jó eredménye. Mint szertefoszló köd múljon el ez az ábránd is; dűljön össze, mint annyi sok más, ez a kártyavár it. Fúljon bele, mint annyi élet, annyi erő, annyi remény, a háború vórtengeróbe, füstbe, ködbe, nyirkon lövéezárkok havába, vizébe. S az egész komédiából csak a szégyen maradjon meg. A szégyen, hogy hosszú századokon keresztül leányainkat egy arany kardbojt, egy feszea attila, arany zsinórok, fényes gombok, tehát végeredményben üres rongyok, léha semmiségek megbüvölni, lebilincselni tudták. Mert európaihoz, kulturemberhez már rég nem volt méltó, hogy vadnépek módjára beleszeressen, belebolonduljoD cifra rongyokba, csillogó gombokba; hogy leányos vágyak netovábbja legyen, férjhez menni egy kardbojthoz, egy fényes pity kés kabáthoz. Most majd ha elhal az ágyuszó, uj idők jönnek. Tanítsuk meg leányainkat arra, hogy a férfiúnak ne a csákóját, de a fejét nézzék; ne az aranyos dolmány bűvölje el őket, hanem az aranyos dolmány avagy az egyszerű oivil mellény alatt becsületes, szolid, édes családi otthonért dobogó aranyos fórfisziv. <» Kitelepítés. Egészséges eszmét pendít meg dr. báró Véesey József Aurél. A délvidéki szerbeket, akik a magyar állameszmével még mindig nem forrtak össze, és úgy látszik, nem is fognak összeforrni, tessék kitelepitani Uj- Szerbiába, illetőleg felmondani nekik a lakást és aztán menjenek ők oda, a hol kékebb az ég és zöldebb a fii. Honfoglalás cimón nincs itt a szerbeknek joguk; ők csak későbben nyomultak be a magyar állam testébe. Az államnak pedig joga van arra, hogy a veszélyes csirákat eltávolítsa. Ha joga van az államnak vasútépítés stb., egyszóval a fejlődés miatt egyes földeket kisajátítani, annál inkább megteheti ezt a maga biztonsága, fennállása és békessége szempontjából. Azoktól pedig, akik valami nemzetiségi lázitás- ban, propagandában részt vettek, büntetésképen minden kárpótlás nélkül megvonhatja a főidet. Ugyanezt bizonyos fokban meg lehetne tenni más nemzetiségekkel is. Ha valakit nemzetiségi izgatáson érnek, ne zárják el, ne táplálják a magyar föld kenyerével, hanem utasítsák ki az országból. Menjen a tót a csehekhez, az oláh az oláhokhoz, a ruthón az oroszokhoz. Kiki, ahonnan jött; vagy ahová vágyik. Az édes szabadságát aztán nem kell tovább korlátozni. Van Magyarországon azonkívül még egy nemzetiség (a felsorolás teljessége okából említjük ezt meg), amely nemzetköziségre uszít. A magyar állam címerén nem akar ez javítgatni, a magyar ember pénze kell neki. Nem akarja ez a magyar földet külföldhöz csatolni, csak önmagához. Nem veszi el a magyar ember nyelvét, csak a fejét, meg a lelkét. Ha ezt a nemzetiséget tetten érik, amint árdrágításokban, százezres csalásokban annektálni akarja az erszényünket ; ha tapasztaljuk, hogy a fennálló rend ellen fellázítja a tömegeket; ha észrevesszük, hogy rohamosan irtja ki népünkből a haza- fiiságot, vallást, hitet, ideálizmust, erkölcsöt, miért nem lehet ezt a nemzetiséget is, napnap mellett parcellázott adagokban, kitelepíteni vissza Galíciába, vagy ha neki az kedvesebb, egészen Palesztinába ?!
