Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-06-27 / 26. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1918. junius 27. Kupferstein Herman a mult évi szüret alkalmával összevásárolt 2 ezer hektoliter bort 185—312 fillér egységes árban. Két hónap múlva a bor uj gazdát cserél, Kupferstein tovább adja 5'85 fillérért. Egy pincében elhelyezett 600 hl. boron szerzett kb. 170 ezer koronát. A láncszem folytatódik, átveszi a bort Lefkovits Herman nyírbátori lakos, ki nem bírván sokáig a várakozást, pár nap után eladja a 2 ezer hl. bort á 6 koronáért. Megveszi tóle Biüchstein Izrael bustyaházi lakos, aki folytatva a láncot kevés idő múlva tovább adja 6’20 fillérért Goldstein Solem Royal szállodai lakosnak. Solem folytatja az az egészséges lánckereskedelmet továbbadja K 6'35-órt Bruchstein Leopold és Tsa Royal szállodai lakosnak. Bruchstein szintén nyerni akar b továbbadja a bort Lcffkovits Herman- nak 6 80 ért. Lefíüovits folytatja a láncot, mely pompásan kifizeti magát, illő nyereséggel eladja Gottesmann Hermannak drágábban. Az ismét Veisz Izsák volóci polgár nya- gár nyakára láncolja azt megfelelő haszonnal. A 2 ezer hl. bor ára ma már meghaladta a 8 koronát, bár még mindig azon pincékben áll, hova szüretkor beszállították, mégis amint megállapítottuk: ma 12-ik gazdája keresi rajta megnem érdemelt hasznát, hogy 30—40 ezer korona nyereséggel ismét tovább adhassa. Hogy a lánc hol végződik, azt senki- sein tudná megmondani, de rá nem fizet egyik sem, az bizonyos — annál jobban a fogyasztó. Szegény termelő, aki összeszedett erőiddel törted magad, lelkiismeretes munkád gyümölcséi szivszorongva vártad, egy hosszú évig, hol van a te számításod 185 filléres áraid mellett i Nem látod-e, hogy másnak, idegeneknek dolgoztál, s a te jutalmad volt a legcsekélyebb, bár íe adtál legtöbbet hozzá! íme egy példa a Royal szállodai tőzsdéből, mely a lánckereskedelem országosan káros voltát élesen megvilágítja, hogy mint lehet egy parti bor s egy kötlevél mellett komolyabb munka nélkül 12 embernek meggazdagodni. : Sz. H. vesszőzik, bebörtönözik, halálra keresik, elüldözik. De mindettől csak megnő a bátorsága. Más helyen csodatételei miatt a pogá- nyok Istennek nézik; s nem egy helyen, amint 6 mondja el nagy bálálkodással a galataiakról, úgy fogadják, mint az Isten angyalát; nem, mint Krisztus Jézust. A győzelem is, a vereség is csak a kedvét növelik. Többet akar éB többet vállal, mint amennyit egy ember elbírhat. A városokban kiáll a piacra s a földi gondoskodásban elmerült embereknek hirdeti a halhatatlan lélek le nem tűnő értékét. Bemegy a zsinagógákba s ott a zsidóknak fejéhez veri a Bibliát: kimutatja az Ószövetségi Szenti- rásból, hogy Krisztus Jézus, a keresztrefe- szitett, a világ megváltója, akiben hinni keli minden teremtménynek. Elmegy Athénba, az akkori világ szellemi középpontjába, a legtudósabb városba, és a tudomány fehér oszlopcsarnokában, az aeropágban föláll szólásra és hévvel hirdeti az evangéliumot. És csodát látunk: Ä piacon lelkeket vesz Krisztus számára; Ciprusban a zsinagóga fejét, Crispust, megtéríti; Athénban utána indul az aeropág legtudósabb embere, Dyonisius. Röridebben, mint egy Caesar, mondhatta nemsokára: Győztem 1 Hálát is ad az Istennek, s a világ egyik végétől visz- ezanéz a másikra, amelyet már bejárt; ahol már vetett, ahol már aratott. Széles a világra elrittem az evángéliumot! Mindenütt visszhangzik már Jézus áldott neve I Parlament. Egy képviselő beszéde a galíciaiak garázdálkodásáról. „Ennél súlyosabb nemzeti veszedelmet keveset ismerek. A magyar kormány behozta ugyan jó későn az u. n. veszélyeztetett vármegyékben az ingatlan-elidegeniíés megvizsgálását, az országos bizottságtól tévén függővé, hogy helybenhagyja e a vételt vagy nem, azonban ezt egyrészt az egész országra kell kiterjeszteni, másrészt meg kell akadályozni, hogy a galíciaiak kijátszák. De még az sem elég, hogy az a galíciai egyelőre nem szerezhet házat vagy földet, mert egyszerűen iparengedélyt szerez magának, letelepül és tiz esztendő múlva már vehet magának házat vagy földet. (Igaz I Úgy van !) Ezek a galieiaiak pl. mint boriigynökök, tízezrével járják az országot. Ismerek olyant, aki 1914-ben 10 koronával jött, ma pedig 5 milliója van, van háza, földje, szőlője, sőt* háza kapualjára egy festővel freskót festetett : a hegyen szüretelnek, puttonyos asszonyok görnyednek, mások szedik a tőkét, taposnak, munkások egy nagy hordót görgetnek, a nap süt és egy ur és egy hölgy cilinderben, kalapban, lornyonnal kezükben nézik, hogyan izzad a föld munkásnépe. íme, ez az ember önkénytelen bizonyitványt szolgáltatott arról, hogy mi lesz a sorsunk, hogyha ez a galíciai bevándorlás ki nem tisztiltatik. (Igaz ! Úgy van!) Tehát a legkevesebb, amit tehetek, az, hogy kérjem a kormányt, hogy nagyobb gonddal, nagyobb energiával vegye elő ezt a kérdést és minden galíciait vitessen ki az országból, ha önként nem akar kimenni. (Általános élénk helyeslés.) Ezek a galkiniah a hadiszállítók ipartelepeire mint munkások nyernek bebocsátást, rövid egy-két hét alatt szakmunkások lesznek, a honvédelmi miniszter úrtól felmentést élveznek és igy nyugodtan megélhetnek. Tegnap volt nálam egy, hogy segitsek őrajta, mert össze- ógtek. Látom, hogy galíciai menekült. Hogy lehet maga itt, kérdem, hiszen a rendőrség szerint már ki kellett volna mennie? Megégtünk, feleli; de a megégés előtt ki kellett volna menniük, hiszen erről miniszteri rea- delet van, mondom. ,;A miniszteri rendelet ránk Pedig a világ szerint nem volt ő nagy szónok. Ömaga mondja, hogy külső megjelenése gyönge és beteges. Égy fáradt, sápadt, igénytelen ember, aki nem alkalmas arra, hogy magával ragadjon. Mikor szólni kezd, mindig különös félelem és nyugtalanság fogja el. — Sem nagyszerű tárgyakról, okos bölcselkedésekről, bár tudna, nem szökött beszélni. Mi csak egyet tudunk, mondja, Jézus Krisztust, a megfeszítettet. Dicsekszik is vele, hogy az emberi bölcsesség fülbemászó igéivel sohasem beszélt. — Beszédét föl nem ékesíti, a csillogó-ragyogó szavakat nem keresi, inkább messze elkerüli; szava ment a beszéd divatos művészetétől, egyszerű, nyers, természetes, valósággal vad buzogissal tör elő csapongó leikéből. És mégis megfigyeli, nagy bálálkodással Istennek, hogy a szava olyan, mint a két élű kard, mely a csontokig és velőkig hat. Az ő igénytelen egyszerű szavainak szárnyakat ad az isteni kegyelem, hogy berepüljenek az ember szive belsejébe. Tüzet ad b#ló, hogy beleégessék magukat a lelkek mélységébe; erőt ad, amelytől megmozdul egy világ, a pokol hatalmasságainak bástyái ledőlnek, összeomlanak egy korhadt világ ódon nagy falai, a hiúságba, butaságba, gőgbe fulladt hires ezép városok bronzkapui beomlanak és minden meguyilik, mint egy uj eejtelmes, hajnaliodó világ, az Isten országáuak diadalmasan feljövő napja előtt. ... (Folyt, köv.) nem vonatkozik“, mondja ő tovább. Kik azok a ránk, kérdem? „Akik a gyárakba bejutottunk, mert mi hadi munkásók vagyunk“ feleli ő. Itt maradt tehát ő is, a családja is. Ezeknek a rendeletkijátszásoknak alaposan a nyomába ki kell jutni, le kell vizsgálni ezeket a lehetőségeket és meg kell találni ellenük a megfelelő óvszert. (Helyeslés.) Méltóztassék megnézni a városokat, a magyar keleti vármegyék falvait és Budapestet. Jóllehet minden épkézláb ember a frontra mont, mégis mindenütt több a lakosság, mint volt a háború előtt. Vájjon az égből pottyantak le, nem, Galíciából jöttek és igy esik, hogy Budapestnek, amelynek háború előtt alig egy millió lakosa van, ma egy millió és kétszázezer. A magyar katonák családjai, a tisztviselők kénytelenek kiköltözni az üres villába, télire, ahol a deszkákon át a szál fu be és nem tudják fűteni, a galíciaiak ellenben itt magyar pénzen meggazdagodtak, lakásokat jbérelnek, hogy azokban elterpeszkedjenek. Két képet idézek a t. Híz elé. Méltóztassék a verejtékével dolgozó nép millióit megnézni, a maguk szenvedésében, méltóztassék a front nyomorúságára gondolni, méltóztassék megnézni a rokkant kórházakat, amelyekbe mintegy fegyházba vannak becsukva a rokkantak, akikre nézve gróf Tisza István annakidején elrendelte, hogy az utcákon ne járjanak, mert izgató hatást gyakorolnak. (Mozgás.) Méltóztassék megnézni a hősi eirokat, azokat, ahol nem ezrével, hanem tízezrével nyugszanak a katonák a temetőben és njéltóztassanak azután elmenni a kávéházakba, vendéglőkbe, orfeumokba, koncertekbe, lóversenyre. Kiket látunk ott tízezrével, százezrével meghízotton, fiatalon, felmentést élvezve, minden csepp vérüket megtakarítva, meggazdagodva ? Miniszter ur, van-e ennél lázi- tóbb? Lehet- e beszélni olyan izgatón, mint ez a látvány, ameiy az utcán minden pillanatban arcába csap az embernek? Ne a parlament folyosóit tessék járni, hanem az élet útjait, ahol ezeket az izgató, lázitó eszközöket lehet látni. A tőkét és annak uszályát tessék mcgrendszabályozni! A munkának, a verej éknek, a tisztességes önfeláldozásnak kérem a megélhetést a kormánytól. De, mert nem Mtom a kormányt, ezen az utón és azt látom, hogy gyenge a tőke visszaéléseivel szemben, nem vagyok bizalommal a kormány iránt és az indemniíást csak azért szavazom meg, mert az indemnitás nem a kormánynak, hanem a nemzet háztartásának szól.“ A bánya és kohómuukások orsz. szakvervezetének nagybányai csoportja megalakult vasárnap d. u. 3 órakor a városháza udvarán. A gyűlésen jelen volt Smaregla Mihály rendőrkapitány és b. Kovács Géza bányatanácsos, tüzérfőhadnagy, a bányatelep katonai parancsnoka is. A gyűlés megkezdése előtt a főkapitány figyelmeztette az orsz. szervezet kiküldöttjét, Donáth Frigyes kér. munkásbizt. pénztári tisztviselői, hogy a kihirdetett statáriumra való tekintettel kerülje mindazt, ami a munkásságot felizgatná s •setleg a hatóság beavatkosását tenné szükségessé. Egyáltslában az a csodálatos, hogy most, amikor a kormánynak erősen fáj a feje, hogyan zabolázza meg a szociálist^ munkások aggasztó zavargásait, eltűrik, hogy a szo- ciálisfátí országszerte népgyiilósezzenek, toborozzanak, lázitsanak. Elh'irik ? Sőt mintha pártfogolnák. Nagybányán a városháza udvarán szónokolnak. Szatmáron a városháza tanácstermében terjeszti a nép között egy dr. Gutman nevű magyar munkás a ssoeiálds- mokrata felforgató essméket.
