Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

1918-05-09 / 19. szám

/-o XXVII. évfolyam. SzatmAr-Németí, 1918. május 9. a? aj. 19. szám LOLTTILCAI ÉS TÁRSADALMI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Kgéiz évre 10 K — f. ! Negyedévre — 2 K 60 f. Félévre — 6 „ — „ Egyes ssém ára 20 fillér. ! Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 8 korona ! Amerikai Egyaaült-AILamokKa — egér.r évre 8 doliir j Felelős szerkesztő : Dr. Czumbel Lajos. Laptulajdonos k SZATMÄR- EGYHÁZMEGYEI IRODALMI KÖR. A szerkesztőséget és kiadőhivataH illető össze* külde­mények, pénzek, hirdetések etb. FézinAny.MeJté (Iskola-utca 6. ez.) símre küldendők. Pályázati hlrit.téuk «gyeaerl kfliléee 8 here*. ----------------- Nyllttér *•»« 40 81!*». ----------------­Me gjelenik minden eiihirtfikiB. Pogrom ellenünk. A múlt heti botrányokról irl ci kkti miatt a ghettó állitólzg a Seamost is bojkot­téba. Egy cseppet s*m lehet tehát csodál­kozni azon, hogy a Statmári Hírlap-nak ugyan­erről a témáról szóló kemény hangú reflexiói erős felzúdulást váltottak ki a szatmári zsi­dóság körében. Mint a megbolygatott darázs­fészek, zúgnak, lármáznak, gyűléseknek, de- putációznak és fenyegetőznek a zsidók mi ellenünk, akik meg mertük irni, Otory főka­pitány ellen, aki le merte leplezni az árdrá­gító gazságokat, annak dacára, hogy szerep­lőik zsidók voltak. Arról azonban semmit se hallottunk, hogy társadalmi bojkottot vagy bármiféle megtorló intézkedést terveznének azok ellen a zsidók ellen, akik bűnözéseikkel az egyetemei ttidóságra hívják ki a város (igenis, as égést város) felháborodását. Megetoktuk azt, hogy Magyarországon a zsidóság, jóllehet folytonosan elnyomatás­ról, len ózés tői panaszkodik, tényleg kiváltá- goB helyzetet foglal el és kiváltságos elbánást követel. Mig nálunk redukálták a templomi gyertyafogyasztást s a halottaknapi kivilágí­tást, a zsidók külön húsvéti cukrot, pászka- lisztet kapnak és péntek estén kint osak annyi gyertyát égetnek el, mint békeidőben. A ma­gyart, ks oláhot, a tóiot, a esehet, a papot, a parasztot, a grófot, mindenkit lehet bírálni, lehet ssidni, mert ez a kritika joga; de a zsidóság hibáira, bűneire rámutatni nem sza­bad, mert ez antiszemita gyűlölködés. Gyülölködér) Es az a negyveukettes ágyú, amellyel a mi mozgalmainkat telibe akarják találni. Kenetteljes prédikációkat tar­tanak nekünk a szereíetrő!, a szeretet vallá­sáról ások revolverzsurnaliszták, akik mások becsületéből élösködnek, azok a radikális gali- leisták, akik az egyházi vagyon elrablására és társadalmi forradalomra izgatnak, és azok a fiskálisok, akik arcrándulás nélkül húzzák ki a párnát a szegény ember feje alól. A szeretet nevében várnak tőlünk kíméletet azok, akik a háború véréből és könnyeiből aranyhegyeket sajtoltak ki. Hát tisztelt apostolai a szeretetnek I Ez a legszebb erény mindenekfölött az igazság­nak, a méltányosságnak, a beosületességnek a szeletelőt és elttáni védelmét jelenti. És ha valaki szereti az igazságot és becsületességet, vagy ami egyre megy, az igaz beosületes em­bert, az annak védelmére siet és szembeszáll azokkal, akik igazaiban, erkölcsi és anyagi javaiban támadják. Mi őszintén szeretjük ezt a becsületes magyar népet. És épen ezért nem tudjuk közömbösen nézni, hogyan ve­szik el lába alól a földet, feje fölött a há­zat, szájából a kenyeret, szivéből a vallást, a basát; hanem korbácsot fogunk és lesúj­tunk e kufúrokra. Hogy aztán a magyar nép védelmében osztott s annak szeretőiétől su- gult ostotcsapásaink feltűnően gyakran zsidó hátakra esnek, az nem a mi hibánk. Az a fő vádpont ellenünk, hogy mi igazságtalanul általánosítunk és egyes zsidók bűneiért az egész zsidóságot ütjük. Az alapot e vádra bisouyára a Statmári Hírlap egyik múltkori cikkének tulerőaen stilizált befejező passzusa adta. Eltekintve attól, bogy ea a cikk válasz volt a Statmári Újság Violinos ezellemtelanségére s a Havas Miklós érvelé­séből argumentum ad hominem-bént vonta le (tehát nem tette magáévá) azt a „Berger, Sósberger“ nótából ismert ominózus követ­keztetést, — e kérdésben vallott felfogásun­kat eléggé érthetően fejtette ki két bét előtti számunk vezetőcikke. Mi a keresztény er­kölcstan parancsához tartjuk magunkat, amely azt követeli, hogy becsületes embernek tart­sunk mindenkit, mig az ellenkesőjéről meg nem győződtünk. Viszont azonban abból sem csinálunk titkoé, hogy a zsidóság csaló, árdrágító ele­meinek számát nem vagyunk hajlandók a törvényszéki rovatban nyilvántartottakra re­dukálni. Ha tekintetbe vesszük, hogy Magyar- ország lakosságának csak 5°/0-a zsidó, ellen­ben a csalás, árubalmozás, osempászés, köz- szállítási és közélelmezési, valamint katona- szabaditási vétségek miatt elítélteknek akkora százaléka zsidó, amely a 19 milllió keresz­tény magyar számarányának felelne meg, — ea a statisztikai tény, a legszigorúbb tartózko­dás mellett s a mindennapi tapasstaiat ada­tai nélkül is, jogosulttá teszi a statisztikai adatokon túlmenő indukciót, általánosítást. A zsidóellenes vaduk igazságtalan álta­lánosítását egyébként legjobban maguk a zsidók segitik elő az ö legendás, egész a bűnpártolásig menő összetartásukkal. A Húsz Ábrahám, a Dreyfusz százados és más köz ismert eseteket mellőzve, osak arra, a szat­máriad előtt nagyon jól ismert tényre hivat­kozunk, hogy a galioiai zsidókat, bár min­denki eliemeri róluk, hogy a legkorruptabb, minden huncutságra képes népség, és bár több minizxteri rendelet intézkedett már sür­gős hazatolonoolásukról, — mégsem lehet se a fővárosból, se az ország más vidékeiről el­távolítani, mert magyarországi hiteorBosaik közbenjárása, pénze, mindenható összeköt­tetése mindig meg tudja fogni a hatóságok kezét. Hát ha a magyar zsidóeág ennyire azonosítja magát a tisztességről megfeledke- zett bitsorsosaival, ahelyett, hogy kivetné azokat magából s átengedné megérdemlstt sorsuknak, akkor viselje is bünpalástolő szo­lidaritásának kellametlen következménysit. Helyesen teszik a szatmári zsidók, hogy beosületük, hírnevük védelméről gondoskod­nak. De e szándékuk megvalósításában, eddig legalább, rossz utón haladnak. Ä kezükben levő sajtó szereesenmoeáza, a Pestre szalad­gálás, feljelentések, terrorizálások mind nem fogják megváltoztatni a keresztény társada­lom kedvezőtlen véleményét róluk. Itt osak az segít, ha a zsidók önmaguk operálják ki testükből a Freundok, Grünfeldek fekélyeit, lehetőleg még a rendőri leleplezések előtt, de utánuk mindenesetre. Ennyire vagyunk ?! (Zsidókérdés •■a.tmáron.) Beszéljünk egészen nyugodtan, A szat­mári közönség a tisztességtelen kereskede­lem miatt ieirbatallanui sokat ssenvedett. Élőbb boldogabb időkből félretett pénze ván?- dorolt el, asután ruhája, cipője rongyolódott le róla. A végéit már-már a bérére került m sor. És mindenki tudta, hol a hiba; de seaki nem tehetett ellene semmit. Mint egy meg- máeithatatiau, kegyetlen fátuinot, úgy eseur vedtük ezt a rettenetes állapotot, bár nem minden jajszó nélkül. Akkor jött egy erélyes főkapitány és kardjára ütött: Majd én rendet teremtek 1 ő is tudta, hol kell keresni. Oláh rendőrtiszt Freundéknál zörgetett és raegnyilt előtte as óriási raktár. Sóvárgó szemek lázas izgatott­sággal kísérték az óhajtott árukkal megra­kott rendőrségi szekereket. Az izgatottság, a méltó felháborodás városszerte elfogta az em­bereket. Másokat a télelem és aggodalom. Jött a szombati razzia. Hogy nem ered­mény nélkül, azt is tudjuk. Vártuk a fejleményeket. Más helyen talán statárium következett volna el, talán népitélet. Nálunk a közönség korrekt, higgadt maradt. A közvéleményt irányító helybeli zsidó sajtó elkezdte munkáját. Valóságos Makka- beusi feladatok vártak reá. Meg kell vallani, hogy ezeknek a feladatoknak fényesen meg­felelt. Először nagyot kiáltott, „felháborító“ áruéirejtésröl beszólt, mert látta, hogy a kö- söuség idegeire megy a harc. Gyújtogató után kurjongatott. A közönség meg volt elégedve. Elérkezett az a lélektani pillanat, amikor már építeni kellett erre a megelégedésre. Tegnapról mára az eldugott áru már nagyot zsugorodott. A védelmi tüzelés meg­indult. „Szamos“, „Szatmár és Vidéke“, „Szat­mári Újság“ versenyezve keltek a zsidók vé­delmére. Klasszikus volt pl. a „Szatmár és Vidékéinek refeiódája az esetről. Á cikk goudolntmenste ez: Mese, beteges túlzás mil­liós áruelrejtésről beszélni. Másodszor: felhá­borító, hogy felekezeti egyoldalúsággal űzik a kutatást. Hiszen minden felekezet egyfor­mán áruelrejtő. Harmadszor: Nemcsak a ke­reskedők csinálnak árdrágítást, hanem a ter­melők még inkább. De igy leez ez mindig, amig gróf urak ülnek a kormányon. Akkor lesz itt csak rend, amikor majd az igasi de­mokrácia (= tsidóság. Sterk.) fog győzni. Név sehol semmi. De mégis. Csillag jön; majd alatta el van mondva, hogy Róth Simon volt az egyedüli becsületes cipökereskodő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom