Szatmári Hírlap, 1918. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1918-04-25 / 17. szám
2 SZATMÁRI HÍRLAP Szatmár-Németi, 1918. április 25. bereket elragadhat, országokat hálójába keríthet, de az egyetemes katholikus keresztény hitet nincs módjában ledönteni. Kétezer esztendő rá a tanúbizonyság. Hogy a szabadkőmivesség elterjedt, az bizonyos. Városunkban is tekintélyes volt a száma azoknak, akik tagjai voltak. Ezek sem igazi szabadkőmivesek. Legtöbbje nincs tisztában a szabadkőmives alapelvekkel, ami onnan következtethető, hogy többen kiléptek közölök, mikor tudatára jöttek annak, milyen manipulációk folynak ebben a nyíltan dolgozni nem akaró társaságban. Az emberek általában jótékonysági egyletnek tartják s ezzel sokan lépre mennek. Pedig a jótékonyság csak mézes madzag, mely végelemzésben a Kelet és Dél boszorkány konyhájába vezet, ahol a hit és társadalmi rendek ellen főznek hadi terveket. Gondolom, hogy azokat a szép mondásokat, melyeket a Kelet és a Dél c. lapokból idéztem, a szatmári szabadkőmivesek közül igen kevesen .^olvasták. Mert ha olvasták volna, annyi szabadkőmives sem volna, amennyi tudomásom szerint most van. Talán még azok a szerkesztők sem olvasták, akik bennünket türelemre intenek, mikor ilyenfajta társadalmi bűnökről van szó. Mert ha olvasták azokat a keresztényhalált lehellő szabadkőmives riadókat és mégis az evangéliumra mertek hivatkozni: vagy lelkiismeretlenek, akik keresztény olvasóiknak jóhiszeműségéből üzleteket csinálnak; vagy túlságosan engedékenyek, mikor önnön bűneikről van szó. Én pedig a magam részéről értem végre : Miért nagyobb bűn a szabadkőmives sajtó és benfentesei előtt Krisztus igaz papjának lenni, mint papirtalpu bakkanccsal magyar katonákat tízezrével halálba küldeni. Ó igen, két évezreddel ennek előtte a betegek gyógyítója, a csodatevő Krisztus is nagyobb bűnös volt a rablógyilkos Barabbásnál, kedves szatmári magyar testvéreim! K. Ne felejtsük el a Sajtóalapot! — Azt mondom, hogy akinek az idén s 6000 K ára termést adott a keresztény magyar haza földje, annak még sem kellene olyan igán nagyon élére rakni a pénzt, hanem arra is költeni, vagy 26 korona alamizsnát, hogy száz meg ezer esztendő múlva is keresztény magyar embernek adjon kenyeret ez az áldott hazai föld. Többet érdemelne a ..majd meglátjuk“-nál 1 Isten áldja szomszédi Nyugodalmas jó éjszakát! No hát hogy valami igen nyugodalmas lett volna a Bot szomszéd éjszakája, annál sok minden valószínűbb lehet a világon. Még hajnal előtt világot gyújtott nagy osendben; megolvasta, mennyi pénze van ? Reggel meg szent mise után bement a plébániára. Azt kérdezte ott: — Arra az ujságköltségre mennyit fizetett Kapor Pál? — 10 részvényért, 260 koronát — felelte a plébános. — Mert ón mégegyszer annyit akarok fizetni, vágta ki Bot uram. — Áldjon meg érte a jó Isten fiam, — szólt meghatottan a pap, — amiért ilyen példás nagylelkűséggel építed a szebb, a jobb Magyarországot! * Aznap estefelé már Bot Bertalan szólt át a palánkon a túlsó szomszédhoz. Azt kérdezte : — Jegyzett-e már szomszéd? Kriston Endre. A Karit&sz közgyűlése. Folyó hó 21.-én azaz vasárnap délután 5 órakor tartotta a Karitász ezidei közgyűlését a Pannónia éttermében. Megszoktuk már a Karitásztól, hogy fellépése biztos és impozáns legyen, hogy programmja az átlagos, társadalmi összejövetelek nívóján jóval felülemelkedjék. S várakozásunkban nem is csalatkoztunk. Hatalmas publikum verődött össze a Pannónia éttermében. A legkülőm- bözőbb társadalmi osztályok tarka egyvelegben egymás mellett. Maga a gyűlés lefolyása impozáns volt. Benkő kanonok lelkes elnöki megnyitója után Ferenci Ágoston ismertette a Karitász eddigi működését; majd m9g Figus Albert vetett egy pár pillantást a jövőbe s vásolta a Karitász terveit, reményeit. Utána tombola következett. A zárda nagylelkűségéből ügyes, zárdanővendéksktől készített apróságok kerültek krsorsoláara. Egymást érték a kedólyesebbnól-kedélyesebb jelenstek, amiknek előidézésében oroszlánrésze volt a hsrsányhangu kikiáltónak, Haller Ferencnek. A tombola 661 koronát eredményezett. A publikum egy része vacsorára is ott maradt s cigányzene mellett záróráig kedélyesen mulatott. Hálás köszönet illeti a Pannónia közbecsült vendéglősét, Pongrácz Lajost, aki a termet s világítás ingyen boosátotta rendelkezésünkre s még hozzá 51 koronát adományozott a Karitász céljaira. „Világosság a páholyban.“ A világháború lezajlása után bekövetkező uj politikai, gazdasági és társadalmi elrendeződésnél minden olyan szociális tényezőnek lesz szava, szempontja, kész terve és valamilyen irányú akarata, amelyik az emberiség jövendő helyzetének megjavítását tűzte célul maga elé. Az állam és az egyház ez irányú készülődése és igyekezete mellett lehetetlen figyelmen kívül hagyni a szabadkőmivesség velleitásait, amely titkos szervezet mindig beleszólt az események irányításába, valahányszor a történelem erősebb hullámverései a progresszív célok megvalósításának lehetőségével kecsegtettek. így lesz ez most is I S ha azt gondolnánk, hogy a jelen nehéz időkben nem hallatszik Magyarország 100 páholyából a kalapács csengése, igen sajnálatosan tévednénk, mert lekicsinyelnénk azt a szellemi és anyagi erőt, mellyel a szabadkőmivesség sok évtized óta valósággal irányítja társadalmi, irodalmi és politikai életünket. A szabadkőmivesség lényegéről, céljáról, munkájának eszközéről olyan felületes, és konfúziókkal telitett nézeteket hoztak forgalomba maguk a szabadkőművesek, hogy az ennek nyomában és hatása alatt fakadó közöny és nemtörődömség csak az ő térhódításaikat mozdítja elő. Pedig ma a szabadkőművesség nemcsak amolyan barátságosan kaszinózó, emberbaráti célokért hevülő filozofikus, filantropikus és progresszív elvek szerint dolgozó szervezet, hanem valóságos nagyhatalom, mellyel számolni kell s amelyet nem ismerni vagy félreismerni igen nagy stratégiai mulasztás lenne azok részéről, akiknek ellensúlyozni kell -a páholyok aknamunkáját. Hogy a szív és ész megtántoritásának ezen borzasztó rendszerét mindenki megie- merhesse, hogy legyen eszköz, mellyel jóhiszemű intelligenciáknak a páholyokba való beözönlósét megakadályozhassuk, az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület kiadta Müller Jenő e tárgyú munkáját: „ Világosság a páholyban“ címmel, mely az egri líceum nyomdájában 2 korona 40 fillérért kapható. A szabadkőmivesség összes titkaival együtt rés indioata. Hogy Bartha Tamás, dr. Csápori, Sullay s Miklóssy könyvei után e mű mégis uj és aktuális, onnan van, hogy minden állítását hiteles szabadkőműves okmányokból bizonyítja és hogy a titkok és szimbólumok megértéséről egész uj módszertani magyarázatot nyújt az olvasónak. A szabadkőmiveaséggel kapcsolatban fölvethető minden kérdés tisztázva van ebben a műben. A fejezetek címe: A szabadkőmivesség. A szabadkőmivesség eredete. Szabadkőmü ve* szertartások. Látogatás a páholyban. Föl- lebben a fátyol. Ki az életbe. A szabadkőművesség és a vallás. Taktikázás. Ütött az óra. — Rendeljük meg. „Ütött az órai“ Munkács. Munkácsot mindenki úgy ismerte, mint a kazárok klasszikus földjét. A Kárpátoktól lesuhanó szól Munkács utcáin kedvteléssel emelgette meg a tipikusan munkácsi polgárok talpig leérő hosszú kabátját s óvatos kezek ilyenkor féltve takarták be az elővillanó fehér harisnyát. Örökké gondoktól verejtékező honfiák busongó aggodalommal néztek Munkács felé, mert onnan jönnek le a szép magyar Alföldre sok magyar földes- urnák, ha nem is kacagányos, de kaítános ősei. Lejönnek és mire leérnek megnyúlik a nadrág és megrövidül a kabát, sokszor változik, szépül zengzetes nevük is, csak az a szívós, keletről-szakadt jó természetük marad olyan, amilyen volt Mózes és Ábrahám boldog idejében. Munkács 1 ez kiindulója egy nagy hullámverésnek, amely körülnyaldossa immár egész országunkat a Kárpátoktól le az Adriáig. Munkács 1 Ez első etappeja egy nagy népvándorlásnak, amely azóta, hogy Árpád apánk a monda szerint Munkácson az Icignél megitta az első hazai kupicát, nagy állhatatossággal törekszik be Ve- reckón, Toronyén uj hazát foglalni, amelynek kék az ego és zöld a füve, édes a vize és buta a népe. így ismertük eddig Munkácsot. De változnak az idők. Vagy talán a természet örökké egyforma törvénye-e ez, amely szerint ott kell születni reakciónak, ahol akció születik, de tény, hogy ma Munkácsra nem szabad haragudni. A magyar kormánynak jött egy okos gondolata: bizottságokat szervezett az ország külömböző helyein, hogy ellenőrizzék a földvásárlásokat. Ilyen bizottság van Munkácson is és alája tartozik Szatmár városa és Szatmár vármegye is. Ez az. A háborúban egyes embereknél toronymagasságnyira gyűlt fel a pénz és mig odakünn a magyar ember vassal védi meg a drága magyar földet, elveszik előle büntetlenül itthonn élő urak csengő aranyakkal, zörgő papírokkal. És történt, hogy Munkács érdeklődött a szatmári földvásárlások dolgában. És történt, hogy egy csomó Freund-nak meg egyébnek nem hagyta jóvá a vásárlását. És történt, hogy a keresztény magyar elemek ennek nagyon örültek, de felzudultak ellene — a szatmáriak. Felzudultak és hangosan követelték, hogy szakadjunk mi el Munkácstól és ha már ellenőrző bizottságnak lenni kell, hát alakítsuk meg azt itt a mi kis körünkben, nem keresztényekből, nem kuruc magyarokból, hanem — szatmáriakból. Mert mégis csak tűrhetetlen állapot, hogy az ellenőrző bizottság, amelynek az volna a célja, hogy meggátolja a nemzetiségek térhódítását, élénken érdeklődik a vevő — vallása iránt. Pedig higyjék meg az urak, hogy nem hittudósokból áll az a bizottság, hogy épen a vallás érdekelné őket, hanem inkább a legveszedelmesebb, sokszor magyarul beszélő nemzetiségnek akarja megkötni föld után nyúló mohó, mosdott vagy mosdatlan kezét. De ők — a szatmáriak, mozgósították a polgármestert és a főispánt, hogy járják ki okvetlenül a belügyminiszternél a tisztán szatmáriakból alakulandó bizottságot. — Es a golgármester és a főispán mennek, hogyne mennének, hiszen a szatmáriak érdekéről van szó; mennek és járnak és talán — kijárnak. De mi azt a tanácsot adjuk nekik, hogy ne Tóth Jánoshoz, hanem Vázsonyihoz menjenek, mert ez jobban ismeri a bizottságba való szatmáriakat. (e)
